Utálom, hogy szeretlek

16. fejezet

Atyai szigor

Jimin pov

Az a seggfej még mindig kerül és senki nem tud semmit! Pff, na persze, higgyem is el? Ha a többiek is ellenem vannak, akkor nincs más választásom nekem kell cselekednem. Szépen el is tervezem, már legalább egy órája várok a lakosztályom ajtajában, hogy meghalljam ha Hoseok megjön. Már éjfél is elmúlt, Aerát rég lefektettem szóval nincs más dolgom csak várni. Az egyetlen baj, hogy egyre jobban kezd lecsukódni a szemem, viszont egy csipogás kiragad az álmok világából. Felugrok a kanapéról és villámgyorsasággal kifutok a folyosóra, Hoseok ajtaja még épp nyitva van pár centire. Ne! Ha becsukódik sosem fog beengedni. Egy tizedmásodperc alatt kellett döntenem, ezért elkövettem a legnagyobb baromságot, amit lehetett. Megfogtam az ajtófélfát, így kezem pont a csukódó ajtó útjában állt. Mivel én hülye nem szólaltam meg, Hoseok nem vette észre a kezemet és elég rendesen rácsapta az ajtót. Az éles fájdalomtól felkiáltok.

- A kurva életbe! - még a szemem is bekönnyesedett. A férfi azonnal meglepetten kitárja az ajtót és ahogy észreveszi hogy a jobb kezemet szorongatom eltorzult arccal, leesik neki a tantusz.

- Úristen, nem vettelek észre! Jól vagy? - az istenit hogyan lennék jól?? Próbálom magamba fojtani a feltörni készülő újabb káromkodásomat és egy vicsorral - amit egyébként mosolynak szánok - nézek fel rá.

- Igen, nagyszerűen. - felelem elvékonyodott hangon. Lefeszegeti bal kezemet a sérültről és óvatosan tenyerébe fogja. Már most elkezdett lilulni.

- Ne haragudj, komolyan nem akartam! - bizonygatja sokkos állapotban. Ilyet soha többet nem csinálok! Hogy lehettem ekkora barom?

- Se...semmi baj. - nyögöm ki nagy nehezen. - Beszélhetnénk?

- Ezt...ezt először be kell kötnünk vagy menjünk inkább kórházba. Mi van ha eltört? - végig simít a sérült területen.

- Ne nyúlj hozzá! - kiáltok rá, nem tehetek róla még a legóvatosabb érintésétől is fájdalom nyilall a kezembe. - Légyszi. - kérem, már sokkal higgadtabban. Elhúzom a kezem és kinyitom az ajtómat. Hoseok szerintem fel sem fogja, hogy követ. Előveszem a szekrényből az elsősegély dobozt, ő viszont elveszi tőlem, majd mindketten leülünk a kanapéra.

- Tudod mozgatni? - megmozgatom az ujjaimat, ezek szerint nem tört el. Felszisszenek az ismételt fájdalomtól. - Egyébként mit kerestél ott?

- Én...csak beszélni akartam veled, de egész héten kerültél. - nézem ahogy lassan ráteker egy fáslit a kezemre. Francba, miért pont a jobb kezemmel kellett kitámasztanom az ajtót, így írni sem tudok!

- Mégis miért nem szólaltál meg? Komolyan te honnan jöttél? Mindig valami baromságot csinálsz, a végén még elteszed magad láb alól. - szavai ingerültek és most az egyszer nem bunkóságnak szánja őket, mégsem tetszik hogy ilyeneket mond. Nem én tehetek róla, hogy balszerencsésnek születtem, a génjeimben van, szóval a szüleim hibája. - Kész.

Mosolyodik el, kezemet egész közel emelve az arcához, majd... puszit ad rá? Döbbenten figyelem, ez mégis mit csinál? Érzem hogy ég az arcom, olyan zavarba ejtő, még sosem csinált ilyet velem senki. Elengedi a kezem és döbbent arckifejezésem láttán felnevet.

- Bocs, megszokás. Hyejin mindig ezt csinálja, ha megsérülök és valahogy átragadt rám is. - Hyejin, az meg ki? Az előttem ülő férfi olyan boldogan mosolyog a lány említésére, hogy az már valamiért idegesít. Ezek szerint biztos nagyon jól nézhet ki az a csaj, nem is értem most miért nem vele hentereg.