Egy lány élete, aki szereti a focit

Veszekedés

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Gondolkozás nélkül felvettem.
- Szia Anna. Na milyen a tábor? - kérdezte Bence kedves hangja.
- Szia. Nagyon jó. Megismerkedtem egy lánnyal, aki nagyon jó fej.- eközben kopogtak én pedig egyből mentem és kinyitottam. Az ajtó túloldalán Arnóval találtam magam szemben. Beengedtem a szobába én pedig folytattam a telefonálást.

- Na Bence nekem most mennem kell. Majd beszélünk vigyázz magadra. Otthon találkozunk. - mondtam a telefonba. Mikor ránéztem Arnóra láttam, hogy készül elmenni. Már éppen nyitotta az ajtót, mikor megállítottam.
- Hová mész? Hisz csak most jöttél. - néztem rá értetlen fejjel.
- Dolgom van. - mondta, aztán otthagyott. Én csak néztem utána és nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Mire észbekaptam, addigra már Lilla állt előttem értetlen fejjel. Én csak kifutottam az ajtón, majd a következő percben már a parkban találtam magam. Nem csináltam mást, csupán sétáltam a parkban össze-vissza. Már sötétedett, viszont nekem még nem volt kedvem visszamenni. Lilla egyfolytában hívott, de nem vettem fel. Lassan úgy döntöttem, hogy vissza kéne mennem, így el is indultam. Mikor visszaértem senki sem volt a szobában. Én csak néztem ki a fejemből. Még is mit tettem, amiért itt hagyott. Hisz alig beszéltem, aztán lelépett. Mire föleszméltem, addigra folytak a könnyeim és Lilla ölelt.
- Anna kérlek mondd el mi történt!- mondta aggodó tekintettel. Mindent elmeséltem neki, majd egy kis idő után megszólalt.
- Hát. Szerintem az lenne a legjobb, ha átmennél és megkérdeznéd.- mondta
- Megpróbálom. - ezek után felálltam, odamentem a szomszéd szoba elé és egy kis  gondolkodás után bekopogtam. Az ajtót Doni nyitotta ki.
- Szia Anna. Miben segíthetek?
- Öhm. Arnót keresem. Tudnál neki szólni?
- Jah. Persze. Addig gyere be. - mondta. Mikor beléptem, akkor lépett ki Arnó a fürdőből és csak egy törölköző volt a dereka köré csavarva. Én egyből elvörösödtem.
- Mit keresel itt? - kérdezte idegesen.
- Hozzád jöttem, beszélnünk kell! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.- Elmondanád, hogy mégis mi bajod van velem? - néztem rá.
- Miért játszol velem? - kérdezte ő is a szemembe nézve.
- Mégis miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.
- Reggel egy sráccal beszéltél telefonon. - na és akkor leesett, hogy mi a baja.
- Ő csak a legjobb barátom volt. Szinte már a testvérem. - mondtam, ő pedig lehajtotta a fejét. Ekkor felálltam és gondolkozás nélkül megöleltem, úgy látszott meglepődött, de aztán visszaölelt. Így álltunk egy pár percig. 
- Én annyira sajnálom, csak tudod...- mondta, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Semmi baj. Na viszont nekem most muszáj mennem, mert még van egy edzésem. Holnap beszélünk. - mondtam és nyomtam egy puszit az arcára, majd eljöttem. Még visszanéztem rá, láttam, ahogy elmosolyodott és egy kicsit el is pirult. A szobában elmeséltem mindent Lillának, majd elmentünk az edzésre. Edzés után fáradtan estünk be az ágyba és egyből elaludtunk.