Survivors War

12 Élő rabok

Nagyon jó volt ez a kis alvás végre. Nem kellett aggódnunk, hogy esetleg meg halunk az éjszaka közepén. Most érzem először azt, hogy kialudva ébredtem fel. Nyújtózkodni kezdek, majd felülök. Alison még alszik, hagyom, had aludjon nyugodtan. Fogom a kulcsokat, és kinyitom a cella sor ajtaját. Van még néhány konzervünk, kinyitom az egyiket, és neki látok az elfogyasztásának. Nyugodtan eszegetek, mikor látom, hogy Alison is lassan felém jön és helyet foglal.
- Jól aludtál? –kérdezem, rá mosolygok. Álmosan bólogat. Halkan nevetek fel.
- Akkor jó. –mondom, majd ki dobom az üres konzervdobozt. Látom, hogy ő is neki lát az egyik elfogyasztásának.
- Merre lehet az étkező? –kérdezi, tekintetét rám emeli.
- Nem tudom. Végig járjuk a folyosókat, hátha rá akadunk. –mondom és leülök.
- Valamivel viszont meg kell jelölnünk a falakat, hogy tudjuk, merre voltunk már. –javasolja, feláll és az üres konzervet kidobja.
- Vágjunk neki. –mondja és a cella sorba megy, hogy kihozza a fegyvereinket. Keresgéltem a dolgok között, hátha találok egy kisebb festéket vagy valamit, amivel meg tudom jelölni a falat. Festéket nem találtam, csak egy krétát. Lényegében ez is meg teszi.
Alison az asztalra rakta a fegyvereket, leülök az asztalhoz.
- Vihetnénk pisztolyokat. –mondja Alison. Értetlenül nézek rá.
- Az nem jó ötlet. Ugyanis vízhangozna a folyosókon. Ha vannak még itt halottak, azzal cseppet sem lennénk előbbre, ha lövöldöznénk. Maradjuk a bicskáknál és az íjjaknál. –mondom, továbbra is foglya a pisztolyt, majd mikor belássa, hogy igazam van, lerakja.
- Igaz. –mondja. Késeinket fogva indulunk el a folyosókon és meg is jelöljük a falakat. Jó néhány kóborlóval és meg találtuk azt, amit kerestünk. Hangok jöttek ki bentről. Összenéztünk.
- Szerinted? –kérdezem suttogva.
- Nem tudom. –suttogja. Jelzek, hogy hagyjuk annyiban, semmi esélyünk nem lenne megtartani a börtönt, ha nem tudjuk kikkel állunk szemben. Lassacskán visszaindulunk a cella sorba
- Nem gondoltam volna, hogy lesznek még itt rajtunk kívül valakik. –mondja.
- Ez számomra is elég meg lepő. –mondom.
- Mindegy, keressünk akkor más helyiségeket. –mondja, és azzal elindul egy másik irányba, csendben mentem utána.

Meg találtuk a társalgó helyiséget. Volt egy kisebb könyvtár is, amin teljesen meg lepődtem. Nem gondoltam volna, hogy voltak a rabok közt olyanok is, akik műveltek voltak. Nem volt itt egyetlen egy kóborló sem, a helyiség majdhogynem érintetlen.
Nem nagyon találtunk olyan dolgokat, amiket fel tudunk használni, viszont jól jött az, hogy meg tisztítottuk a börtön folyosóit. A napunk hátralevő része a takarítással telt. Celláról cellára jártam, hogy lemossam a falon lévő vért, és amint ezzel végeztem, Alison után indultam. A gyengélkedőben ült és a gyógyszereket nézte át, hogy melyik van lejárva és melyik használható még. Szépen összepakolta a dolgokat.
- Majdnem mindegyik gyógyszer jó még. –mondja és fáradtan néz rám.
- Elmegyek portyázni. –mondom végül.
- Mennyek én is? –kérdezi
- Nem, maradj és őrizd, nehogy valaki elvegye tőlünk. –válaszolom és vissza indulok a cella sorba. Összeszedtem néhány nyílvesszőt és a táskába rakom néhány palackozott vízzel együtt, végül a kocsihoz indulok, Alison pedig utánam jön. Beszállok a volán mögé és a kerítéshez hajtok, amit Alison kinyit. Végül kihajtok, elindulok az egyik úton. Nem sokkal később egy városban kötöttem ki, egy lélek sem volt itt. A kocsit az út szélén hagytam, és az egyik ház felé indulok el. A ház üresen állt, már rég ki fosztották. Nem volt már mit elvinni ebből a házból.
Az utca végén találtam egy üzletet, amely kívülről érintetlennek bizonyult. Meg ütögetem a késemmel az ablakot, egy kóborló jött csak az ablakhoz. Kinyitom az ajtót és leszúrom a kóborlót. Akadt néhány konzerv és egyéb csomag csokoládé is néhány palackozott vízzel együtt. Visszaszaladok a kocsiért, de mire visszaérek, már valaki más van ott és nem egyedül. Jobban szemügyre vettem a társaságot. Csalódottan nézem az üzletet, pedig jól jöttek volna nekünk azok a konzervek. Sóhajtok, majd úgy döntök, hogy körbe furikázom a várost, hátha lesz olyan szerencsém, hogy találok ismét egy érintetlen üzletet.

Estére értem vissza a börtönhöz, találtam egy kisebb mennyiségű ételt, aminek nagyon örülök. Alison segített behordani a dolgokat, amiket találtam.
- Hol találtad ezeket? –kérdezi, miközben rakodik. Mellé lépek és én is hasznossá teszem magam.
- A közeli városban, itt van nem messze. –mondtam és adogatni kezdtem neki a konzerveket. Szépen elhelyezte őket a polcon, így mind felfért.
- Ki kezdi az őrködést? –kérdezi Alison.
- Majd én, úgy sem tudnék most aludni. –mondtam Alison bólint. Fogom a hátizsákomat, beleraktam egy zseblámpát és töltényeket, hátha szükség lesz rá. Lassan ballagtam ki a toronyhoz, de mielőtt felmegyek, körbe járom a börtönt, hogy elintézzem a kerítésen túl lévő kóborlókat. Kevesen voltak, viszont muszáj volt elintézni őket, nehogy még több összegyűljön. Amint ezzel is végeztem, felmentem az őrtoronyba. Most már innen figyeltem a kerítés túl oldalát.
Az éjjel folyamán semmi mozgás nem volt, csendes volt az éjszaka. Kicsit már fáradt voltam, viszont nem akartam el aludni, ugyanis figyelnem kellett, hátha egy idegen téved ide egy csoporttal. A korai hajnalban viszont mozgást véltem felfedezni, kapucnimat a fejemre húztam és elhagytam az őrtornyot. Lassan közelítettem meg a kerítést, csak egy kósza kóborló sétál a kerítés előtt, még csak észre sem vesz. Célba veszem az íjjal és átlövöm a fejét.
- Daenerys! –hallom meg Alison kiáltását. Azonnal vissza futok a C blokkba, és keresésére indulok.
- Mi a baj? –kérdezem, mikor meglátom a cellasornál.
- A rabok. Kijöttek az étkezőből. –mondta és felfegyverezte magát.
- Őket nem kívülről zárták be? –kérdezem és én is magamhoz veszek egy pisztolyt.
- Ebből bajunk is lehet, nem tudjuk, hogy hányan vannak. –mondja idegesen.
- Nem lesz bajunk! Mi pucoltuk ezt a helyet! A miénk! –mondtam határozottan. Bólintott. Elindultunk együtt az étkezőhöz, aminek valóban nyitva van az ajtaja.