16. Nyugodalmas éjszaka

269 7 0
                                    


Daryl szorosan ölelt magához az éjszaka folyamán, ami nagyon jó érzés volt. Elsőnek ébredtem fel, lassan másztam ki mellőle, nehogy felébredjen. Magamra kaptam a ruháimat és lassan ki sétáltam.
Hershel már az asztalnál ült és nyugodtan reggelizett.
- Jó reggelt. -köszöntem neki és lassan mellé ültem.
- Jó reggelt, Daenerys. Gondolkodtam, hogy elkezdhetnénk ültetni. -mondta Hershel az ötletét.
- Ez jól hangzik. -mondtam és rá néztem.
- Csak szereznünk kell néhány magot, vagy esetleg hajtást. -mondta.
- Körbe nézek egy közeli városban, hátha találok néhány barack magot, vagy bármit. -mondtam és lassan felálltam és elindultam ki. Körbesétáltam a kerítésnél, nincs e esetleg valami baj, netán nem e látok kint valamit. Fogta a fegyveremet, és mivel nem akadt kóborló a kerítésnél, lassan kimentem és az erdőbe sétáltam. Láttam az erdőben egy őzt. Lassan letérdeltem és célba vettem, közben figyelnem is kellett, nehogy egy kóborlóbukkanjon fel. Amint beláttam, hogy sehol egy kóborló sem, rá lőttem az őzre. Lassan oda mentem hozzá, már nem élt, a nyíl a szívébe talált. Sebesen mentem vissza a kerítéshez és láttam, hogy Daryl épp kint van így kiáltottam is neki. Sebes léptekkel indult meg a kerítés felé.
- Minden rendben? -kérdezte, mikor ide ért.
- Igen, lőttem egy őzet, és nem tudom egyedül ide húzni. Segítenél? -kérdeztem és néztem rá. Bólintott, majd kijött. Az őzhöz indultam vissza, érintetlen volt.
Nehezen, de sikerült a kerítésen belülre vinni az őzet. Daryl kezdett vele fogalkozni mivel ő értett az ilyesmikhez. Segítettem neki a húst szét vágni darabkákra, majd a sütésnek is neki láttam. Figyeltem, hogy ne égjen meg, utána pedig szét osztottam.
- Már csak a kenyért hiányzik. -mondta Carl és mosolyogva majszolt tovább.
- Igen, az valóba jólenne. -mondta Meggie. Lassan elfogyasztottam az én részem
- Megyek, sétálok egyet. -mondtam és azzal fogtam magam és mentem néhány üzletet átnézni, hátha van valami.
Néhány üzletet már teljesen kifosztottak, még kóborló sem járt arra, kihalt volt az utca is. Tovább mentem lassan, nem akartam kocsival zajt csapni, és szerencsémre találtam egy üzletet. Minden olyan konzervet elraktam, amelyik nem volt még lejárva, néhány édességgel együtt. Találtam még zöldség magokat, Hershel is erről beszélt, egyből el is raktam. Sétáltam még, hátha találok valami érdekeset, de sem gyerek táp se más ilyen dolog nem volt. Lassan vissza is indultam, és ahogy megérkeztem, Daryl indult felém lassan.
- Kis hazug. -csókolt meg. Viszonoztam lassan.
- Miért is? -néztem rá.
- Sétálsz mi? -elvette tőlem a háti zsákot és kipakolt belőle. A magokkal Hershel fogalkozott és el is ültette azokat. A börtönt sikerült némely módon otthoniassá varázsolni, persze ez nem jelentette azt, hogy az emberek meg fognak feledkezni arról, hogy milyen is az igazi otthon. Viszont örültek, hogy biztonságban vannak, nem volt semmi gond.

Lassan teltek a hónapok, amik nem voltak nyugadalmasak, hiszen kisebb nagyobb gondok akadtak, hiszen Rick össze keveredett valakikkel, Daryl testvére életben volt, amiről senki sem tudott.
A kormányzónak nyoma veszett, Andrea is életét vesztette. Daryl sokszor járt el vadászni, így nem volt hiány ételből, sem vízből. Gondoskodtunk magunkról.
- Gyere! -kapott el Daryl hátulról és vitt magával.
- Azt mondtat menjek és nem azt, hogy viszel. -mondtam nevetve.
- Így gyorsabb. -vigyorodott el és a fürdőbe vitt és neki nyomott a csempének. Vadul egymás ajkaira tapadtunk, közben pedig elkezdtem őt le vetkőztetni.A ruha lassan mind a kettőnkről lekerült, ekkor ismét felkapott és a zuhany alá vitt, majd megengedte a vizet, közben ajkai felfedező útra indultak a testemen. Iszonyatosan jó érzés volt, hosszú hajába túrtam, miközben sóhajtoztam apró csókjaitól. Lassan felegyenesedett, egyik lábamat a csípőjével egy szintbe emelte és közben lassan belém hatolt. Felnyögtem, lassan kezdte el mozgatni a csípőjét, mely belőlem nyögést váltott ki.
- De régen voltál már az enyém. -lihegte a számra és gyorsított a mozgásán. Körmeimet a bőrébe mélyeszettem, majd végig karmoltam a hátán. Szorosan hozzám simult, testével a csempének nyomott és tovább mozgott bennem.
- Igen, nagyon rég volt. -nyögtem a szájára, majd nyelvemmel utat törve kezdtem csókolni őt. Mohón viszonozta és egy pillanatra sem hagyta abba. A víz csak úgy folyt ránk, testünk össze préselődött, elvesztünk a másikban. Hangosan nyögve élveztem el, Daryl lassan kihúzódott belőlem, majd ő is elélvezett. Lihegve néztem rá, lábaim remegtek a gyönyörtől, amit okozott. Tekintetét rám emelte és megcsókolt, kezével a hajamba túrt és tartott a karjai közt.
Mind a ketten felöltöztünk, és kimentünk a többiekhez. Carol épp a hússal foglalkozott. A rét felé sétáltam és le is ültem, Mischonne érkezett vissza ló háton, úgy látom most sem járt szerencsével a kormányzó kapcsán, ez alapján nagyon jól el tudott rejtőzni, vagy csak mi nem vesszük őt észre.
A nap folyamán nem adódtak komplikációk. Semmi gond nem volt a kerítéssel sem, mindenki végezte a dolgát. Lassan besétáltam a saját celánkba, melyben Daryllel voltam. Mellé feküdtem és néztem rá.
- Mi az? -kérdezte csukott szemekkel.
- Semmi. -suttogtam. És hozzá bújtam, nagyon örültem, hogy itt van nekem. Karjait szorosan körém fonta.

Kicsike késéssel de megvan, sajnálom, hogy ilyen későn hoztam, de remélem tetszeni fog. ^^

Survivors WarWhere stories live. Discover now