Kagehina - Mindenért küzdünk (Befejezett)

3.rész Zavar

Kageyama:

Vörös az arca. Ideges és kissé remeg. Keresi a tekintetem magyarázat után, mikor még magam sem tudom, mit miért tettem. A késztetés, a pillanat. Maga a helyzet, minden arra ösztönzött. Csak cselekedtem. Nem érzek undort, sem megbánást, egyedül csak választ szeretnék. Már éppen mondanék valamit, bármit, talán semmi köze az egészhez, de leszakad az ég. Döbbenten meredünk egymásra, ahogy hajunk, ruháink egyre jobban átáznak.

- Lehet, hogy menni kéne. - mondja körbenézve. Az égen fekete és szürke színek uralkodnak. Már senki sincs a parkban és a sűrű esőfüggönytől homályosan lehet kivenni dolgokat.

- Lehet. - helyeslem és sietve a kijárat felé megyünk.

- Nem jössz el hozzánk? Közelebb lakok. - fordul felém Hinata. Haja nedvesen tapad arcához, egyes tincsei jobban begöndörödtek. Melegítőfelsője teljesen felszívta a vizet. Meg fog fázni.

- Nem kéne a kavarás. Majd futok! Siess te is haza! - indulok el a másik irányba. Nem mehetek. Így, hogy semmit sem értek. Egyszerűen minden furcsa.

- De ha megfázol..... - kiált utánam aggodalmasan, én meg fáradtan megforgatom a szemeimet.

- Nem fogok! Menj már!

- Ami történt.....

- Ne gondolkozz rajta!

- Hogy ne tenném? Szerinted ez normális volt?!

- Miért? Talán undorító volt?! - fordulok hátra dühösen.

- Nem volt az! - ordítja. Az eső miatt nem látom rendesen az arcát. Viszont biztos vagyok benne, hogy olyan, mint az enyém. Zavart, ideges.

- Akkor milyen? - lépek hozzá közelebb, szemei pedig kikerekednek a kérdés hallatán. Rászorít a kormányra, majd tekintetét az aszfaltra szegezi. Mondj már valamit! Az eső egyre jobban zuhog. Nekem is mindenem átázott, már fázok és libabőrös vagyok. Anya tuti leszedi a fejem, esetleg meg is fázok és nyomhatom egy hétig az ágyat. Most, csak a válasz számít. Hallanom kell! Valamiért csak akkor fogok lenyugodni és haza menni, ha megkapom.

- Jól esett. - suttogja és pulóverébe markol.

- Holnap találkozunk. - érek végre a közelébe, mire meglepetten emeli fel tekintetét.

- Holnap..ta..találkozunk. - hebegi, mire halványan elmosolyodom. Mit kéne tennem? Felemelem a kezem és tétovázva a levegőbe tartom. Soha nem tettem ilyet. Szabad? Vagy nem kéne? Lassan hajába túrok és összeborzolom a csapzott tincseket. Nagy szemekkel néz fel rám, majd élvezettel nézem, ahogy fokozatosan elvörösödik. Megszüntetve z érintést biccentek felé, majd határozott léptekkel indulok haza. Menj! Egyenesen előre! Messzebbre. Mert amit érzek, az igen is félelem. Olyan ismeretlen, amit minél hamarabb el akarok tüntetni a szívemből. Futok. Esővel szemben. Rosszul látok és alig hallok rendesen. Mi ez?

Hazaérve, lihegve rogyok le a bejárati ajtó előtt. Vizes hajam a fának döntöm és hagyom hogy izmaim elernyedjenek.

- Tobio? - hallom meg anya érdeklődő hangját - Ó te jó ég! Mit történt veled?! - szalad hozzám rémülten. Gyorsan homlokomra rakja tenyerét, feltúrva hajam. Valamit mond nekem. Esetleg még kiabál is. Nagyon fáradtnak érzem magam. Csak aludni akarok. Érzem, ahogy két erős kar emel fel, majd komótos léptekkel elvisz valahova. A hideg ruhák lekerülnek rólam és annyit érzek még, hogy elveszek egy könnyed puhaságban.

Hinata :

Sikeresen hazaérve, bedobtam minden vizes ruhámat a szennyesbe és dideregve állok be a zuhany alá. Még hallom, ahogy anya morogva szid engem, hogy csurom víz lett a padló. Majd bocsánatot kérek. A forró víz elsőnek szinte égeti a bőröm, de annyira átfagytam, hogy nem emelem el. Ahogy hozzászokok fejemre vezetem a tust és mosni kezdem a hajam. Megkeresem a szokásos samponomat és beledörzsölöm. Olyan erősen ahogy csak tudom. Hátha nem gondolkozok. Hát ha ettől minden kimegy a fejemből. Ezek a pillanatok. Olyan egyszerűek, még is hatalmas jelentőséget hordoznak. Még soha nem volt ilyen velem. Mosolya, érintése. Más volt. Más mint Sugawara - san, Daichi - san. Nem olyan, mint mikor Noya - san vagy Tanaka - san átkarolnak és hülyéskednek velem. Körkörös mozdulatokkal masszírozom magam a tarkómnál. Mi lett más? Eddig is beszéltünk. Bosszantottuk egymást, együtt edzetünk, nyertünk, vesztettünk. Kageyama. Gyomrom ismét görcsbe rándul és idegesen öblítem le magamról a habot, ami kezdett belefolyni a szemembe. Elzárom a vizet elkezdek megtörülközni. Hirtelen húgom ront be az ajtón és vidám visítással ugrik a nyakamba.