Kagehina - Mindenért küzdünk (Befejezett)

12.rész Ha hozzád érek

Hinata :

Lassan nyitja ki az ajtót, és a bennem tomboló félelem, nem akar megszűnni. Beinvitál, majd remegő kezekkel veszem le a cipőmet. Mikor becsapódik az ajtó, kissé megugrok ijedtemben, de igyekszem palástolni, hogy kisebbfajta pánikrohamom van. Hirtelen a vállamra rakja a kezét, mitől felkiáltok. Értetlenkedve néz rám.

- Jól vagy? - kérdezi, mire erőtlenül bólintok. Basszus, mi van velem? Mi ez a nevetséges viselkedés? Bekísér a nappalijukba, ahol a fehér, sötétbarna színek dominálnak. Hatalmas kanapé, tv, szobanövények, könyvespolcok. Bizonytalanul foglalok helyet és feszengve nézelődök. Csöndesen ül le mellém, mire megdermedek. Nem lesz baj!Nyugi Hinata!

- Akarsz valamit nézni? - bámul a fekete képernyőre.

- Öhm..persze! Valami vígjáték? - mosolyodok el. Vállat rándít és bekapcsolja a készüléket.

- Ülj az ölembe! - mondja ridegen és én bátortalanul megteszem. Átkarolja a derekamat és magához von. Úgy érzem ma nem fogok tudni semmi másra koncentrálni Kageyamán kívül. Azaz jelenleg rohadtul leszarom a tévében baromkodó alakokat. Feszengek, és nem tudom meddig fog tartani ez a kínos csönd.

- Hinata!

- Igen? - remeg meg a hangom. Gyengéden felsimít arcomra és maga felé fordítja. Félelmetes közelségből nézhetek szemeiben, mikben zavartság látszik.

- Ha arra gondolok, mi minden történt. - halkul el egy kis időre, elidőzve rajtam, majd ismét erőt vesz magán - Hogy mik zajlanak le bennem, azok a gondolatok nem normálisak. Egyszerre ordítozik velem az ösztönöm és a józan eszem. - testemmel is, felé fordulok, így lovaglóülésben helyezkedem el rajta - Hinata, kire hallgassak? - néz rám kétségbeesetten, mitől összeszorul a szívem.

Átkarolom a nyakát és nekidöntöm a homlokomat az övének és becsukom szemeimet.

- Akarlak. - puszil arcon és szívem nagyot dobban, ahogy hideg ajkai a bőrömhöz érnek. Nem nyitom ki szemeimet. Kezei ingem alá kúsznak, mitől kiráz a hideg, de csak halkan felszusszanok.

Elkezdi leszedni rólam, amit csöndesen hagyok. Lassan csúszik le vállaimról a selymes anyag, miközben a hosszú ujjak, feltérképezik felsőtestemet. Nem látok, csak érzek. A gyengédségre koncentrálok és a pillanatra.

- Miért nem nyitod ki a szemeidet? - érzem meg forró leheletét fülemnél, minek hatására végre ránézek.

- Én sze .... - halkulok el, mert közel hajol ajkaimhoz.

- Szeretlek. - suttogom. És megszüntetve a távolságot, megcsókol. Alrcomat elönti a pír. Hozzá simulok. Erősebben von magához. Benedvesíti ajkaimat, mitől felszusszanok. Mikor nyelve bejutással próbálkozik, szívem a torkomba ugrik. Megugrok az ölében, mire mordul egyet és mélyíti a csókot. Alig kapok levegőt, csak hevesen szuszogok, miközben akaratosan, szedem le róla az inget.

- Elvesztjük a fejünket... - lihegi mikor elválunk.

- De olyan jó... - pihegem, mire elsötétül tekintete és a kanapéra dönt. Most lassabban csókol és simogat. Légzésem lelassul és gyengéd kényeztetés hatására, úgy érzem elolvadok.

- Szeretlek, te idióta... - motyogja, mire beleharapok az arcába. Felszisszen és kissé dühösen mered rám. Én csak kiöltöm rá a nyelvem. Megcsóválja a fejét és újra nekem esik. Miután kissé kimerültünk, megragadja a csuklómat és bevonszol a szobájába. A puha paplanra lök és belecsókol a hajamba. Meglepődésemre, eközben kigombolja a farmerom, majd egy húzással leszedi róla, mire hátraesek.

- Hé! - morranok fel, de ő már a táskában kutakodik. Bizonytalan léptekkel haladok felé, miközben iszonyatosan zavarban vagyok mert csak boxer és zokni van rajtam.