Kagehina - Mindenért küzdünk (Befejezett)

18.rész Azt már nem!

Hinata :

Kínos csendben ülök, két test közé szorítva. Hol az egyikre, majd a másikra tekintek, de csak előre bámul mind a kettő. Én is a szekrényemre nézek és unottan felsóhajtok. Ez így nem lesz jó.

Tekerjünk egy kicsit vissza, kb. addig míg a kis romcsi jelenet bejött. Na igen, állj! Na ott, pontosan azon a helyen, ahol éppen Kageyama nagy élvezettel tepert le, történtek tovább az események.

Kezdjük azzal, hogy egy idő után, Kenma megunta a várakozást és bejött. Nem zavartatva a magát leült mellénk az ágyra, miközben Kageyama éppen a nyakamat szívta. Idegesen csapkodtam barátom hátát, hogy jelezzem, nem vagyunk egyedül. Morogva elhajolt tőlem, majd oldalra fordult.

- Most már hazamehetsz. - mondta ridegen, mire Kenma feltekintet telefonjából, és elfintorodott.

- Nem akarok. Este pizza lesz és be akarom fejezni ezt apályát. - játszott tovább. Kageyama felültett, majd kényelmesen elhelyezkedett az ágyam másik végébe. Szúrós tekintettel nézett rám, én meg zavartan másztam az ölébe. Erősen átölelt és vállamra támasztotta állát.

- Én is maradok. - mondta, majd puszit nyomot az arcomra. Kenma unottan nézett ránk, majd mellénk ült.

- Nem csak te lehetsz vele. - pillantott fel Kageyamára egy sértettet tekintettel. Természetesen a béke megőrzése érdekében, közéjük ültem. Bár úgy érzem a feszültség egyre jobban nő.

- Hé! Miért nem megyünk ki? - vetem fel az ötletet mosolyogva.

- Nincs kedvem. - motyogja Kenma.

- Én kimegyek veled! Gyere gyakoroljunk! - ragadja meg a kezem Kageyama és maga után ránt az ágyból. Erre Kenma is felkapja a fejét, és az ajtóban megragadja a másik karom.

- Útközben láttam egy kiscicát. Szerintem még ott van. Gyere nézzük meg! - húzott kicsit maga felé.

- Hinata nem gyerek! Jobb lesz neki ha röplabdázunk. - morogta Kageyama.

- De nagyon sovány volt és folyton nyávogott. - néz mélyen a szemembe Kenma, engem meg elfog a lelkiismeretfurdalás.

- Tényleg? Nagyon rosszul van? - kezdek el közeledni felé.

- Nem értek a macskákhoz. Gondoltam szólok, hátha te tudsz segíteni neki. - pillant el kicsit bűnbánóan. Rögtön Kageyama felé pördülök és nagy boci szemeket meresztek rá.

- Ch! Francba is! Menjünk már! - lökdös az ajtó felé, Kenma meg utánunk suhan.

Nem sokat kellet gyalogolnunk, egy villanypózna mellett lévő kartondobozból, szívszaggató kinézettel, egy kiscica kukucskált ki. Fülsértően felnyávog és idegesen kaparászni kezdi a doboz, már így is szétszedett oldalát.

- Úristen! Ez Kageyama! - kiáltom, mire fejbe ver az említett személy.

- Mi a faszról beszélsz, te narancssárga törpe? - morog bosszúsan.

- Seggfej! De nézd csak! Fekete és kék szeme van! De még milyen szép! - guggolok le és mutató ujjammal megsimizem a fejét. De törékeny!

- Ne hasonlíts egy macskához. - fonja keresztbe a karjait sértődötten. Kenma mellém guggol és merően nézni kezdi az állatott.

- Szerintem tényleg nem hasonlít rá. - szólal meg, mire Kageyama oda vakkant.

- Mondtam én!

- Ő aranyos!

- Én? - hőköl hátra Kageyama.

- Persze, hogy nem!

- Szerintem mind ketten nagyon aranyosak. - mosolyodóm el és nagyon óvatosan kezembe veszem a kiscicát.