Fogadni akarsz seggfej?

Huszonegyedik fejezet

21.

– Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – biztos voltam benne, hogy az arcomon keveredik a hitetlenkedés és a düh árnyéka.

– Ez az egyesség. Vagy elfogadod vagy... De várj már! Már belementél.

– Tudod, eddig csak azt hittem, hogy szimplán idióta vagy, de megnyugtat a tudat, hogy köcsög is.

– Hogyne – Ákos az összes fogát mutató vigyorra húzta a száját – Sértegethetsz, de neked jobban kell az én segítségem, mint fordítva...

– És szerinted ez azt jelenti, hogy megtilthatod, hogy kinek mondhatom el és kinek nem? – próbáltam úgy tenni, mint aki legalább fenyegető, de Ákos szemtelen mosolyával szemben védtelen voltam. – Ő a legjobb barátom!

– Biztos vagy ebben?

– Ne tegyél úgy, mint ha okosabb lennék nálam!

– Bocs tesó, de jelenleg többet tudok, mint te.

– Kapd be!

Ákos átkarolta a vállam, ahogy kiléptünk a matek teremből. Szem villanásokkal próbáltam Bencének megüzenni, hogy nem, jelenleg nem alkalmas és hogy igen, most külön töltjük a szünetet. Úgy tűnt érti.

Emberek tömegén verekedtük át magunkat, a gyanakvó és az utálkozó tekintetek kereszttüzén. (Hogy lehet olyan embert gyűlölni, akit nem is ismersz? Ennyire kibasztak velem a pletykák?) Megszokásból az ötvenhetes felé indultam, de Ketchup visszahúzott. Az első emeleten vágtunk át, ahol a könyvtár előtti fotelekbe telepedtünk le. Hetedikben, amikor Gergő berángatott óralátogatás kódnév alatt undorodva néztem ezeket az üléseket: használt, szakadt, régi és mocskos. Nem voltam hajlandó leülni. Elvégre a Királyok csak elegáns helyekre helyezik a nemes hátsó felüket. Mikor ezt kijelentettem a bátyám kíméletlenül kiröhögött. Most én is nevetnék vele. Mert már nem okoz gondolt elfoglalni a fos zöld garnitúrát. Ugyanaz az érv, mint akkor. Csak nem megfogadni szoktam, hanem nyíltan lázadni ellene. (Valójában csak a hangsúlyban van különbség. Nem mindegy, hogy áhítattal van telítve vagy gúnnyal.)

– Szóval.

– Szóval? – vonta össze a szemöldökét.

– Mondjad már az egyességet! Vagy barkochbázni jöttünk? Jó! Ki az, akinek két hüvelykujja van és kezd ideges lenni? – hadartam.

– Kezd?

– Ez a csaj – mutattam magamra az előbb említett ujjaimmal.

– Asszem vágom, hogy miért mondja mindenki, hogy ijesztő vagy.

– Rohadt vicces vagy – fújtam ki a levegőt, majd a fejemet fogva felnyögtem. – Nehogy azt mond, hogy tudod. Mára nagyon elegem van az egoistákból.

– Megköszönni akartam, de már mindegy.

– Mit akarsz?

– Új telót, pénzt, hogy ajándékot vegyek a húgomnak, jobb jegyeket, csajt, meg fantát! Az mindig jöhet.

Nagyra tágult pupillával néztem Ákos szemébe, mire ő zavartan köhintett.

– Ember! Nem tőled, hanem csak úgy általánosságban. Megoldom a zséd nélkül is. De ha esetleg utalni akarsz megadhatom a számot – kacsintott rám színpadiasan, ami még rosszabban állt neki, mint a bátyámnak.