Fogadni akarsz seggfej?

Első fejezet

A zárójeles és dőlt betűs részek a főszereplő lírai énjét testesítik meg. 

1.

Király. Csupán egy szó. Csupán egy családnév. (Csupán még egy rohadt feladat, amit valami nagyon részeges ősöm úgy döntött, hogy lesz kedves megőrizni az utókornak) Ez volt az első dolog, amit megtanultam. Egy Király sosem futamodik meg. Sosem éreztem értelmét. És ebben a pillanatban sem érzem. Mégis ez az egyetlen dolog, amire gondolni tudok. Nem is tudnék semmi másra gondolni.

Hirtelen nem is tudom, hogy kit utálok jobban. Az úgynevezett barátaimat, magamat, a szüleimet, akik ezt a nagyon fontos baromságot megtanították, vagy csak úgy az egész világot. Tudtattam volna. Ahogy Bence felhúzta a szemöldökét, a szeme megcsillant (ez az értelem nagyon ritka jele), vagy, ahogy gonoszan elvigyorodott. Már eleve annak gyanúsnak kellett volna lenni, hogy a legutóbbi alkalom miatt még nem kaptam meg a büntetést. (Pedig úgy örültem neki!) De nem, én naiv, azt hittem, hogy az én drága jó barátom majd eltekint a fogadás elvesztésének büntetése fellett? Hát ez nagyon elhittem.

Mert igen, egy rohadt fogadás miatt van az egész. Nem tudom, hogy mikor lett ennyire szenvedélyem az állandó játék. Nem tudom, hogy miért. Abban az egyben vagyok biztos, hogy nekem kell nyernem. A normális az lenne, ha ez így működne. Én nyerek, Bence bűnhődik. De úgy látszik, hogy valami felsőbb hatalom (én a karmára esküszök, Blanka viszont valami csávóról hadovált, aki nem igazán szimpatizál az életmódommal) nem kedvel. És most még szépen fogalmaztam. A valódi megfogalmazást csak Bencével osztottam meg, aki folyamatosan röhögve, a füzetébe nagy betűkkel a cenzúra szavat írta fel. A fogadás feladata azon alapult, hogy az én drága barátom és drága barátnője iszonyatosan felidegesítettek. Nem viccelek, konkrétan egymás szájában csüngve beszélgettek. Miután kedvesen hangot adtam aggodalmamnak a barátaim egészségét illetőleg (Pfuhj bazd meg, egyikőtök mindjárt lenyeli a másikat. A herpeszről még nem hallottatok? Már attól elkapom, hogy rátok nézek!), az én legjobb (legretartáltabb) haverom, végre szíves volt abbahagyni a mandula röplabdát, rám függesztette a szemét és elvigyorodott. És én ebben a pillanatban tudtam, hogy rohadtul be kellett volna fogni a pofámat.

- Eszter –hirtelen nem tudtam, hogy a nézése vagy a mögötte lévő gondolatok az ijesztőbbek.

Kisebbre húztam magam és próbáltam beleolvadni a Meki piros gumi foteljébe (megjegyzés: ide többet biztos, hogy nem ülök, mert kurvkhm nagyon kényelmetlen). Blanka érdeklődően figyelt minket, én pedig pontosan tudtam, hogyha nem most halok meg akkor soha.

- Igen? –azt hittem ez magabiztosabban fog hangzani.

- Tudod, lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha valami fogadást elbuktál volna mostanában. –iszonyúan utáltam érte, de igaza volt.

Az a rohadt fogadás! Akkor egyszerűen nem tudtam kontrolálni magam (mer amúgy máskor tudod mi? pfff). Azt hittem egyszerű lesz. Én nyerek, Bence veszít és bűnhődik. Imádom, amikor veszít. Az arcából teljesen kifut a vér, a szeme dühösen villan, a száját vékony vonalba szorítja. Aztán ez a vonal egy kicsit megrándul. Soha se tudom, hogy ez egy morbid vigyor, vagy egy ijesztő vicsorgás kezdete e. (Vagy csak simán idegrángása van a drágának.) Ezt a kis rángást szeretem a legjobban. Ezt a kis rángást akarom látni minden egyes fogadás végeztével.

- Liza, elmennél hozni nekem egy kólát? –legyintett Bence a barátnőjének rá sem nézve. A nagy (khhmmmm) eszű csaj egy szó nélkül felállt és anélkül, hogy az én legjobb barátom (barom) pénzt adott volna neki, elment rendelni.

- Egy, nem is Lizának hívják, de ne zavarjon. Kettő, menjünk innen mielőtt még visszajön. Már így is túl sok IQ pontomat szívta el. De szerintem neked már mindegy...

- Ugyan Törpilla, tudod te, hogy mit kéne megbeszélnünk? –Bence megemelte a szemöldökét és az asztal felett még közelebb hajolt.

- Arról, hogy mikor hagyod el az országot? Majd segítsek pakolni? –szinte élvezet látni, ahogy eltorzul az arca.

- A fogadásról beszélek te hülye! –(anyád a hülye, te seggfej) mosolyodott el Bence kedvesen. (Mi van ezzel? Mióta is mosolyog kedvesen?)

- Már megint fogadni akarsz? –ha terelem a témát, talán elfelejti. (Azért ennyire nem retardált...)

- Én a büntetésedről beszélek édesem. –még közelebb hajolt, én pedig legszívesebben lefejeltem volna a khmmmbe.

Imádom, ha Bence veszít, de néha nekem is kell. Rohadt igazságtalan az élet. Mindenki szeret fogadni, de büntetést nem mindenki bírja. Iszonyúan utálom az olyan embereket, akik nem tartják be a fogadás szabályait és a végén, ha veszítenek, csak ki akarnak bújni a büntetés alól. Én sose voltam ilyen. Egy Király sosem futamodik meg. Elfogadtam minden fogadást. És ez mivel is jár néha? Büntetéssel. Talán (pff biztos) az emberek önimádónak, idiótának, ribancnak néznek, ahogy magasra emelt fejjel tűröm a büntetést, de nem fogok megfutamodni.

- Igen? –a fogaimat összeszorítottam és próbáltam nem kiírni az érzelmeimet a gyönyörű (hmm, mégis van valami az egoista jelzőben) fejemre.

- Én arra gondoltam, hogy mi lenne, ha 48 óráig mindenre igent kéne mondanod? –megtévesztő lehet, de ez nem egy kérdés volt. Csak egyféle válaszlehetőség van:

- Nem hangzik rosszul –(hazugágból csillagos ötös? Ide vele!) bólintottam.

- De tudod, hogy a büntetésed egy másik módon is ledolgozhatod? Nem lesz büntetés, és még a Liza se kell. Elvégezheted te a feladatot, amit neki terveztem. Még választhatsz! –Bence rám kacsintott és hátra dőlt a Meki piros foteljébe (ami még mindig nagyon kényelmetlen. Mehetnénk már!).

Bence (hogy is fogalmazzak kedvesen?) egy perverz, seggfej. (Hupsz nem jött össze!) Legalább van fantáziája. Minden (!!!) téren. (Ugyan, te is tuti elképzelted már! Felültett az asztalra és mindenki előtt megcsókol. Blanka jön vissza kezébe az ingyen kólával, amit azon nyomban el is ejt. Az emberek megtapsolnak. Mi meg elvonulunk, hogy... Najó fuhj!)

Bosszút akartam. Még ha veszettem is, azt akartam, hogy ő is szenvedjen. Felálltam (ahh végre nem fáj a hátam attól a piros szartól), megkerültem az asztalt és leültem mellé. Lassan hajoltam közel hozzá. Bence becsukta a szemét és nyelt egyet. Azonban nem a szájához hajoltam (fuhj. Egy, barátnője van. Amúgy a Blanka hol a rákomban van? Kettő, már a feltételezés is undorító), hanem a füléhez.

- Álmodik a nyomor, drágám. –Bencének abban a pillanatban kipattant a szeme, én pedig, mint aki jól végezte dolgát, visszaültem a helyemre. Az én örcsibarcsim elvigyorodott, majd megszólalt.

- Nem tudod, hogy mit hagysz ki...

- Dehogynem. Tudod, a lány wc-ben szokták szidni a technikádat.

- A faszt! –Bence felháborodottan kiáltott fel, ami jó néhány szemet magára vonzott. Köztük egy ötéves forma kislányt, aki szintén nagy hangon kérdezte meg a fasz (khmm hogy beszélsz?) mivoltát.

- Akkor 48 óráig mindenre igent kell mondanom.

- Ja. –biccentett Bence.

- De nem fogok semmi szexuálisba belemenni!

- Vágom Törpilla, nem kell ordítani!

- És még egy dolog. Senkinek nem mondhatod el! –szögeztem le. A retard osztálytársaim még a végén kutyagumit etetnének velem.

- Legyen. Akkor mostantól. –nyújtotta színpadiasan a kezét.

Egy Király sosem futamodik meg. Pedig, most ez lenne a legegyszerűbb. Csak simán leköpni és elszaladni. De az milyen fényt vetne rám? Semmi jót. Nagyot sóhajtottam és megráztam a kezét.

- Mostantól. Amúgy a barátnőd, mióta is keresi azt a kólát? –vigyorodtam el. –Talán eltévedt a plázában? Nem lenne kár érte...