Fogadni akarsz seggfej?

Hetedik fejezet

7.

Van az a tipikus helyzet. Van az a tipikus érzés (ja, én is szoktam érezni. Meglepő?). Most a győzelem édes ízének kéne elöntenie a számat, mégis minden olyan keserű. Egy büntetésen kéne gondolkoznom. Mosolyognom kéne Bence hülye fintorján (amit annyira szeretek). Az orra alá kéne dörgölnöm, hogy vesztett és, hogy igenis, én mindig nyerek. Erre ő nevetve átkarolna, Törpillának nevezne, és emlékeztetne, hogy ki van épp büntetésben. (Tényleg csak ennyi? Ennyire... kiszámítható volna az egész?) Azonban nem lehet minden „tökéletes". Egy tökéletlen világban, tökéletlen emberekkel körülvéve, ugyan mit is várhatnék? Tökéletességet? (Pffff!)

A rajzóra a magányról szól. (Fantasztikus. Sors, most direkt baszol ki velem?) Egyszemélyes padoknál ülünk, mindenki hallgathat zenét (Mr. Robert megengedte. Ő és Ádám bá' a leglazább tanár díjért kötekedik. Csak Mr. Robert még menő becenevet is talált ki magának...) és a rajzokra kell koncentrálnunk.

- Ma tetoválást kell rajzolnotok! Ugye hoztatok magatokkal felszerelést. Ceruza mindenkinél van?

- Hát a lányoknál nem hinném –ordította be Krissz és lepacsizott a haverjaival.

- Ezek szerint Krissznek én adok. Esetleg más valaki?

Nos, igen. Mr. Robert már csak ilyen. A karját tetoválások borítják (lehet, hogy kifogyott az ihletből, ezért, most nekünk kell újat rajzolni neki), a telefonját nem kapcsolja ki az órákon, és ha az megcsörren, akkor rap vagy fura hörgés hangzik fel belőle. Simán ő a kedvenc tanárom. (És most simán, még ezt se hozott lázba. Mi van velem?) Ha állást kéne foglalnom az Ádám bá' versus Mr. Robert vitába akkor a győztes elég egyértelműen a második említett lenne.

- Egy előre elkészített sémát fog kapni mindenki. A lányoknak egy hátat kell kitetoválni, a fiúknak pedig egy kart. Világos?

- Ja –bólintott a többség.

- De ha már lánynak lettem nyilvánítva, nekem is egy hátat kell tele rajzolnom? –fintorgott Krissz (és a fintorgása koránt se volt olyan édes, mint Bencéé).

- Nem. Megengedem, hogy te is kart rajzolhass.

- De előbb, arra tetszett utalni, hogy lány vagyok, vagyis nekem hátat kéne...

- Olyan vagy, mint a gipsz.

- Mi okból is? –dünnyögtem.

- Mindenbe belekötsz.

És itt elszabadult a pokol. Az osztály egy része felállt és lepacsizott Mr. Roberttel vagy rávágott egyet Krissz hátára. Elmosolyodtam, de nem éreztem elég erőt, hogy én is beszálljak a „Krisszt beoltották" őrületbe. Körül néztem és észrevettem, hogy Bence egy ideje próbálja velem felvenni a szemkontaktust. Elkaptam a tekintetem és próbáltam teljesen kizárni a fejemből.

- Amúgy ha már itt tartunk, mi van a fejeddel? Új pirosítót használsz és most rossz helyre kented? –utalt Mr. Robert Krissz kémia órán „véletlen" szerzett sebére (csak egy dudor. Mit pörög rajta mindenki?)

Elvigyorodtam és Krisszre nézve vártam a választ. Ő először rám pillantott és látva az arcom, csak megrázta a fejét.

- Hát az egy király sztori –(név poén, jaj de eredeti valaki) -, de szerintem jobban járnánk, ha ezt majd máskor mesélném el. Nem akarok újabb sérülést –nézett jelentőség teljesen rám. Aztán kacsintott (jaj, de gáz!)

Nem szeretem a nevem. Király Eszter. Azt mondják, hogy a név az egyetlen címke, amit magunkon cipelünk. De a Király név nem csak ennyi. Híres ügyvéd, magas rang, folyamatos szabályok, híres család. Az emberek az ilyenek alapján ítélnek meg. Nem csoda, hogy kevés barátom van. (És, most abból a kevésből is elveszítek egyet. Bazki! Most nekem kéne helyre hozni?)