Fogadni akarsz seggfej?

Huszonkettedik fejezet

22.

Nagy levegő. Ahogy Gergő tanította. Hétig számolok, miközben oxigént viszek a szervezettembe. Aztán még három, amíg benn tartom. Nem koncentrálok közben semmi másra. Aztán kifújom. Nyolc másodperc. A szívverésem lassan nem akar kitörni a bordáim alól és elszállni a francba. Belégzés. Kilégzés.

– Mi van? – a nevetésem (hisztérikusan) törte meg a csendet.

– Mármint nem pont így – Bence szokásos magabiztosságának nyoma se volt. – Hanem, hogy mi ketten. Érted! Pont mi!

Zavartan bámulunk egymásra. (Megtudta volna, hogy te... bele vagy esve?) Kitől? Blanka tudta? Előbb, mint én magam?

– Nem beszélhetnék meg ezt később?

– Nem – rázta meg a fejét, mire én dühösen kifújtam a levegőt.

– Bármilyen furcsa, de az életemben vannak fontosabb dolgok annál, hogy indokoljam, hogy miért nem csókoltam meg a legjobb barátomat egy fogadás kedvéből. Bocs, hogy nem ez az első pont a listámon. Én kérek elnézést, hogy a figyelmemet éppenséggel az köti le, hogy valaki beállított közutálatra és ráakarok jönni, hogy ki, hogy kitéphessem a szívét.

Bence felröhögött, mire a dühöm elpárolgott és csak csalódottan megráztam a fejem.

– Később.

– Meg kell beszélnünk. Nem menekülhetsz örökké.

– De még sokáig igen. Ne haragudj, de ez nem fog menni. Most biztos nem.

Felálltam az ablakból, levettem Bence bőrdzsekijét, a kezébe nyomtam, lesimítottam a szoknyámat és próbáltam úgy tenni, mint aki egyáltalán nem haragszik magára. (Miért kell mindenkit elüldöznöd magad körül?) Majd megfordultam és lesétáltam a lépcsőn. (Miért kell állandóan menekülnöd? Miért futamodsz meg Törpilla?)

Én: Ha végeztél a bájolgással találkozzunk.

Ákos: Hol?

Én: Büfé. Siess. Nem érek rá egész nap.

Beálltam a sorba, de nem volt kedvem egy újabb melegszendvicshez és balesethez, szóval megelégedtem egy csokival. Kibontottam a lila csomagolással ellátott karamellás földre szállt csodát és unottan rágcsáltam. A hősszerelmes megérkezéséig három gyilkos pillantást lőttem ki az engem bámulóknak. Elképzelésem sem volt róla, hogy mégis ki az a szelíd szívű jóakaróm, aki elterjesztette a pletykát, mi szerint embereket áldozok szabadidőmben. Krissz? Blanka? Melinda? Vagy...? (Nem.) Lehetetlen, hogy Bence lett volna. De talán annyira nem is, hiszem egyértelműen sokkal gyanúsabban viselkedett, az utóbbi időben. (Most komolyan? Bence?) Hitetlenkedve megráztam a fejem.

– Bocsi, itt vagyok.

– Elhúzódott a randid? – mosolyogtam „kedvesen", mire Ákos megforgatta a szemét.

– Rohadt vicces. Megígérted, szóval lökjed, hogyan kell csajozni?

– Egyetlen név.

– Hát nagyon elhitted magadról! Lehet, hogy Krisszt meg a pasidat tudod irányítgatni, de én nem bízom benned. Szóval előbb te.

Ha nem veszel tudomást a „pasi" megnevezésről, olyan mintha nem is hangzott volna el. (Akkor miért visszhangzik a fejedben? Miért vágysz rá és rettegsz tőle? Ezt magyarázd meg Törpilla!)

– Te.

– Te.

– Azt mondtam, te – fontam össze magam körül a kezem morcosan.

Semmi kedvem nem volt veszekedni.

– Azt mondtam, te.

– Ne utánozz!

– Ne utánozz – nyavalygott Ákos. – Most tényleg megszeged az ígéreted?

Arca fájdalmas grimaszba húzódott.

– Csak egy név, ember! Esküszöm, hogy segítek!

Már éreztem a késztetést, hogy toporzékolni kezdjek.

– Mire esküszöl?

Összeszorítottam a fogamat, majd kinyújtottam a kezem felé, ma már sokadjára. – A Királyokra.

– Viccelsz. Mindenki tudja, hogy olyanra kell esküdni, amit szeretsz!

– Most azzal jössz, hogy nem szeretem a saját családomat hülye gyerek? – léptem fenyegetően közelebb hozzá.

Ákos felvonta a szemöldökét. Nem tudtam, hogy az ijeszt meg jobban, hogy átlát rajtam és igaza van vagy, hogy teljesen unintelligensnek hittem és tévedtem. Nagyot.

– Mondták már, hogy kurvára idegesítő vagy?

– Sokszor – röhögte el magát. – Esküdj valamire, ami nélkül nem tudnád élni a kicsiny emberfeláldozó életed és akkor elmondom, hogy ki mocskolt be.

Nagyot sóhajtottam és a szoknyám szélét kezdtem birizgálni. Mikor unalmassá vált a fekete anyag felnéztem a vörös hajúra és a lehető legijesztőbb hangommal suttogtam oda neki. – Ha ezt bárkinek el mered mondani, akkor beteljesítem a pletykát és a tíz körmömmel fogom kikaparni a golyóidat. Mind a négyet.

Ákos egy pillanatra elmerengett, majd leesett neki, hogy miről beszélek és bólintott. – Mond.

– Bencére esküszöm, hogy segítek. Tényleg. Lilla igent fog mondani arra a retkes randira, csak nyögd már ki azt a nevet – hadartam zavartan.

– Éreztem – nem mertem felnézni, hogy lássam a reakcióját. – Szóval. A nagy sztori az, hogy Krissz tudta meg. Ő kezdte el terjeszteni. Elmondta nekem, meg Áronnak, aki az összes csajával megosztotta, mert naná, hogy dugás közben te voltál nekik a téma. Gondolom a sok pletykás csaj hugyozás helyett ezzel foglalkozott a wcben. Aztán hirtelen mindenki ezzel kezdett foglalkozni. Utána meg Krissz elterjesztette, hogy smároltál vele, tudod miért. Szóval ja.

– Szóval Krisztiánt kell még ma elásni?

– Nem.

– De azt mondtad...

– Nem ő találta ki – legyintett.

– Hanem? – morogtam türelmetlenül.

– Melinda.