Álruhában

12. Újra itt

Amikor behajóztak a kikötőbe, Lolát hatalmas izgalom kerítette hatalmába. Végre otthonra talált! Egy olyan igazira! A lány hihetetlenül boldog volt.

Daniel oldalán lépett a partra. A kalózokat mögöttük hozták, megkötözve. A lány mindig elszomorodott, valahányszor rájuk nézett. Hiszen ezek az emberek a barátai lettek. Mégha nem is alakult ki köztük igazán meghitt kapcsolat, akkor sem hagyhatja, hogy ilyen nyomorultul pusztuljanak el.

Ekkor az egyik dokkban egy ismerős hajót pillantott meg. Csak nem a Hullámtörő az? De igen! Az első hajó, amelyre életében lépett, amin elkezdődtek a kalandjai. Amin az első igazi barátait szerezte! Valamikor muszáj lesz meglátogatnia őket! Vicces lesz, amikor rájönnek, hogy nem fiú vagyok, kuncogott.

A kikövezett úton mentek végig. Az emberek kisebb tömegként vették körül őket, az út két oldalán állva. Néhányan ujjal mutogattak a megkötözött kalózokra. Voltak akik leköpték őket, de ennél többre nem merészkedtek, az állig felfegyverzett katonák miatt. Pár ember észrevette a herceg mellett sétáló lányt is. Összesúgtak egymás között. Ki lehet ez a lány? Talán ő is kalóz? Vagy valakije a hercegnek? Esetleg a szeretője?

Lola tudomást sem vett az emberekről. Nézelődött, és valami ismerős dolog után kutatott. Azonban, legnagyobb sajnálatára, semmi ilyesmit sem talált.

Lassan elérkeztek a kastélyhoz. Az egész épület gyönyörű volt. Kőből épült, tornyokban gazdag erődítményként tornyosult az érkezők fölé. A tetők zöldes színben játszó cseréppel voltak kirakva. Az egész kastély hatalmas ablakokkal volt tele. Az épület előtt egy kis parkféleség helyezkedett el. A gyep gyönyörűen sima és mindenhol egyforma magas volt. Körülötte egy hatalmas erdő terült el.

A kalózokat egy oldalajtóhoz terelték, ami valószínűleg a börtönökhöz vezethetett.

Daniel bevezette a lányt a kastélyba. Föl a főlépcsőn, át néhány folyosón. Majd egy hatalmas, kétszárnyú ajtó előtt álltak meg.

- Most bemegyünk a trónterembe, és akkor találkozhatsz apánkkal. Rendben? - kérdezte a férfi.

- Azt hiszem.

Az ajtónállók kinyitották az ajtót, és Lola egy hatalmas, gyönyörű teremben találta magát. Az ajtótól a trónig egy vörös bársonyszőnyeg vezetett. A falakon hatalmas ablakok sorakoztak. A plafonon három, óriási üvegcsillár függött. Bennük egyenként nagyjából 1000 gyertya éghetett. A trón egy nagy, faragott szék volt. (Bár közel sem annyira díszes, mint a királyé lehet.) Ülőkéjét és a karfákat a bordó bársony tette kényelmesebbé. Mögötte egy hatalmas olajfestmény volt, mely egy tekintélyes és tiszteletet parancsoló férfit ábrázolt. Hosszú fekete haja, csillogó fekete szeme volt. Magas, izmos alakján a láthatóan méregdrága, de mégis egyszerű ruha tökéletesen állt. Vállán egy hosszú, kék palást lógott.

Ennek ellenére a trónon egy idősebb, őszülő hajú, de mégis fiatalos, erőt sugárzó férfi ült. Ő az apám, gondolta csodálattal Lola. A herceg felemelkedett ültéből, amikor fia közelebb ért. Daniel meghajolt, Lola esetlenül pukedlizett. A férfi kíváncsian szemlélte meg az előtte álló lányt.

- Na fiam, mégis elszántad magad a házasságra? - kérdezte huncut mosollyal. - Ki a szerencsés hölgy?

- Nem apám. Félreérted. Ez a hölgy nem a menyasszonyom, hanem egy sokkal különlegesebb személy.

- Most már igazán felcsigáztad az édeklődésemet. Ne hagyd abba, folytasd!

- Apám, bemutatom neked a tulajdon leányodat, Aurora hercegnőt.