Álruhában

25. Fogoly

Lola lihegve ült a tetőn. Végre sikerült feljutnia! Ujjai kisebesedtek ugyan, lenyúzta a bőrt a karjáról, de sikerült! Igaz, hogy többször is majdnem leszédült, vagy megcsúszott, de végül egyik sem történt meg, és amint kifújja magát, körbe is nézhet.

A lány óvatosan felállt a vékony tetőgericen, és körbenézett. Előtte a kisebb méretű udvar és egy fal volt. A fal mögött a tenger kéklett. Ha balra fordult, akkor további épületeket látott a várból, azután pedig zöldellő mezőket és szántókat. Jobbra a bástya mögött egy hatalmas, sötét erdő terült el, ameddig a szem ellátott. Végül pedig, a negyedik irányban egy falut látott. Nem volt túl nagy, de barátságosnak tűnt. A főutcán éppen egy tehéncsorda ballagott végig, még a lány is hallotta a kolompjaik hangját.

,,Na és most hogyan tovább?" Lola még egyszer körbekémlelt. Ezúttal a tetőt és az épületet nézte meg figyelmesebben. Jobbra pár méterrel arrébb a tető véget ért, de mellette a torony egyik ablaka nagyjából a cserepekkel egy szinten volt.

- Ott a cél! - suttogta diadalmasan a lány. Óvatosan elindult az ablak felé. Könnyebbnek bizonyult, mint gondolta. A cserepek egyáltalán nem voltak csúszósak, és a lábai pont elfértek a tetőgerincen.

Pár perc elteltével eljutott az épület végéhez. Itt nagyjából egy egy-másfél méteres lyuk fogadta. De szerencsére az ablak tényleg pont szemben volt, ugyanabban a magasságban, mint a lány.

- Jöjjön egy újabb ugrás! - Lola reménykedett benne, hogy a szerencséje még mindig nem hagyta cserben, és ez a mostani őrült terve is sikerülni fog.

Hátrált pár lépést, majd nagy levegőt vett. Menni fog! Mennie kell! A lány elszántan kihúzta magát és elrugaszkodott. Lába meg-megcsúszott a cserepeken, de nem állt meg. Már csak két lépés! Már csak egy! A tető szélén elrugaszkodott. Mintha megállt volna az idő. Lola lassítva érzékelte ezeket a pillanatokat. A mögötte lévő épület lassan távolodott, míg az ablak egyre közeledett hozzá. A szél hátrafújta a haját, de a süvítését nem hallotta a fülében dobogó vértől.

Csörömpölve érkezett egy folyosóra, körülötte mindent üvegcserepek borítottak. Lola kiterülve feküdt a padlón. Arcán azonban boldog mosoly terült el. Megcsinálta!

Ekkor azonban léptek dobogását hallotta meg. Azonnal lehervadt a mosoly az arcáról. Felpattant, de a nagy sietségben pont beletenyerelt egy üvegszilánkba. Felszisszent. Óvatosan kiszedte a sebből az üvegdarabokat.

- Valahonnan innen jött a zaj! - Lola felkapta a fejét. Ha itt, így találják meg, akkor azt nem tudja csak úgy kibeszélni. El kell tűnnie innen! Körbefordult.

A folyosón nem voltak ajtók. Jobbra pár méterrel arrébb egy lépcső vezetett lefelé. Onnan érkeztek a hangok is. A lány ezért futva indult a másik irányba. Egy elágazáshoz érkezett, megtorpant a szélénél és kikukkantott. Senki nem volt a folyosón, úgyhogy pont el tudott bújni a sarok mögé, mielőtt meghallotta volna a hangokat.

- Itt törte be valami az ablakot - mondta egy fiatal fiúhang.

- De mi lehetett? Egy madár nem tud ekkora sebességgel repülni. Az ablak pedig túl magasan van ahhoz, hogy valaki csak úgy bemásszon rajta. És nincs itt semmi a földön. Bármi is törte be az ablakot, már elment - ezt egy mélyebb hang mondta.

- Nézd! Itt van egy véres szilánk. Megsérült a behatoló. Ezt nem kellene jelentenünk a Nagyúrnak? Vagy először járjunk utána, mi is történt itt pontosan? - a fiatal hang gazdája hallhatóan izgatott volt. Talán még sosem volt része ilyen rejtélyes ügyben.

- Szerintem nem kellene ilyen apróságokkal zavarni Őt. Szólj a szolgálóknak, hogy takarítság el a szilánkokat, én pedig keresek egy mesterembert, aki megjavítja az ablakot - valószínűleg a mélyebbb hangú férfi lehetett az idősebb és a tapasztaltabb.