Álruhában

19. A szerelem nagy kérdése

Eric Montparnasse királyfi dühös volt. Nagyon dühös. Ennyire még sosem alázták meg, és úgy érezte, ennél jobban már nem is tudnák.

És mindez egy lány miatt. Egy lány miatt, akit még mindig szeret, ezért képtelen rá haragudni.

A dühe a vakságának, a naivságának és a világnak szólt. Vak volt, mert nem vette észre, hogy a lány nem szereti. Naiv, mert talán mégis látta, de úgy gondolta, így is hozzámenne. És a világ, amely megáldotta a szerelem érzésével, és megátkozta a viszonzatlanság gyötrelmével, most csak nevetett és sajnálkozott egy királyfi szégyenén.

Úgy érezte, hogy soha többé nem lesz képes érezni. Bánatát pedig még jobban növelte az a levél, melynek ő volt a címzettje, de még kibontani sem volt képes. Hiszen az a nő írta, aki miatt most el kell viselnie a megaláztatottságot. Úgysem írhatott le semmi olyat, amivel csökkenthetné ezt a gyötrő érzést a szívében!

A meghiúsult esküvő utáni napon még a Carnom Hercegségben maradt, hátha mégis visszatér a lány. Hiú ábránd volt. A bátyjának megírta, hogy nem fog egyhamar visszatérni. Mégis reménykedett. Hátha valami megváltozik. Mikor ez nem történt meg, két nappal a nyilvános megszégyenülése után hazatért a fővárosba.

A családja megértéssel fogadta. Apja, Rupert Montparnasse király úgy vélte, hogy kisebbik fia még úgy is fiatal, bőven van még ideje a családalapításra. Anyja, Johanna Amidala királyné azzal vígasztalta, hogy rengeteg fiatal lány, hercegnő, grófkisasszony él a birodalomban, valamelyiknek majdcsak sikerül meggyógyítania a szívét. Edward, a trónörökös bátyja viccelődéssel próbálta jobb kedvre deríteni. Hiszen nem is illik, hogyha a fiatalabb fiú hamarabb házasodik, addig örüljön, amíg egy asszony sem kötözi magához. Hiszen nézzen csak rá! Mennyivel jobban lehet élvezni az életet asszony nélkül! Nővére, Cassandra azt állította, hogy a szerelem nem létező dolog, úgyhogy az öccsének ideje összeszednie magát, és végre az igazán fontos dolgokkal is foglalkozhatna. Kishúga, Abigel a szökött menyasszony bátorságát, erejét, a saját boldogsága és szerelme érdekében elkövetett vakmerő tetteit csodálta. A fiatal lány reménytelenül romantikus típus volt. Úgy vélte, hogy ha nem szerette Ericet, akkor ez egy helyes lépés volt a részéről, hiszen a szerelem hiányát előbb-utóbb a bátyja is megszenvedte volna.

~~~~~

A királyi család az ebédlőben ült. Éppen a második fogásnál, a nyárson sült marhánál tartottak. Kivételesen szűk családi körben költhették el az ebédjüket, egyetlen küldöttet vagy diplomatát sem kellett udvariasan szóval tartani. Talán éppen e miatt lehet, hogy mindenki csöndben evett.
Legalábbis egészen eddig:

- Eric, ennél látványosabban már nem is utálhatnád a világot! - a határozottan csengő hangtól a királyfi akaratlanul is összerezzent. - Szedd össze magad! Olyan, hogy szerelem nem létezik!

Eric dühösen belecsapta evőeszközeit az összetutymákolt ebédjébe.

- Igazán kíváncsi vagyok, téged mikor talál meg ez a mindent elsöprő érzés. Előre sajnálom azt a szegény fiút! - a fiatalabb lány színpadiasan sóhajtott egyet, majd cinkosan rákacsintott a bátyjára. - Tudod, Cass, a férfiak különösen szeretik az elérhetetlennek tűnő nőket. Megpróbálják meghódítani, aztán természetesen halálosan és sírig tartóan egymásba szeretnek - ábrándos sóhajjal és pillantással tette hatásosabbá az előadását. - Rád is ez a sors vár!

A fiatal királylány ezt komolyan is gondolta. És alig várta, hogy a jóslata bekövetkezzen. Mert akkor a valóságban is megcsodálhatná egy tökéletes szerelem kivirágzását.

- Abigel, az még rendben van, ha te ilyenekről ábrándozol, és elhiszed, hogy a regényekben történtek a valóságba is átültethetők, de egy 18 éves királyfinak, ideje lenne kinőnie ebből az ostobaságból! - a 22 éves fiatal nő szájából ezek a mondatok nagyon furcsán hangzottak. Hiszen az ember ebben a korban éli át az igazi szerelmet.