Álruhában

7. Vihar

Lola kora reggel lábak dobogására és kiabálásra ébredt. Villámgyorsan felült, aminek következtében majdnem a padlón landolt. Mert ha még nem említettem volna, a lány egy függőágyat kapott a kapitány kabinjának a sarkában. Így már érthető is, hogy a hirtelen mozdulat következtében miért kellett gyorsan visszanyernie az egyensúlyát az erős fájdalmak elkerülése végett. Ezután kirohant a fedélzetre.

Amikor kinyitotta az ajtót, rögtön beterítette egy hatalmas hullám, majdnem visszasodorva a kabinba. A meglepettségtől szeme-szája tele lett sós tengeri vízzel. Még épp idejében fogta meg az ajtófélfát, ezzel megtartva az egyensúlyát.

Kint szakadt az eső, és olyan orkán erejű szél fújt, hogy majdnem lesodorta a lábáról. Az egész tenger vadul hullámzott, hegyeket és völgyeket alkotva. A hajó hol magasan a tenger szintje fölött egyensúlyozott egy hullám tetején, hol pedig őrült sebességgel a mély felé száguldott.

Az hogy a hajó még nem borult fel, csak a tengerészek tapasztalatának volt köszönhető. Meg persze annak, hogy már tegnap este megérezték a vihar közeledtét. Így szerencsére volt idejük minden elmozdítható tárgyat rögzíteni, vagy zárt helyre tenni. Valamint minden egyéb fontos előkészületre is volt elegendő idejük.

Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet kijönni, futott át a gondolat Lola agyán. De bent sem maradhattam tétlenül! Zárta le kételkedő gondolatait.

Nagyjából minden második percben egy hullám terítette be a hajót, hogy az óvatlan matrózokat a tengerbe sodorhassa.

Imbolyogva indult meg a csúszós fedélzeten, vigyázva, hogy mindig legyen mibe kapaszkodnia. Lassan a kapitány keresésére indult, majd végül a hajóorrban talált rá.

Nikolas éppen parancsokat osztogatott. Mikor megfordult, egy törékeny kis alakot látott meg felé bukdácsolni. Egyszeriben egy nagyon furcsa érzés kerítette hatalmába. Még ő maga sem tudta volna megmagyaráni, hogy mi ez. Mindössze annyit tudott, hogy nem akarja azt látni, hogy ez a fiú bámilyen sérülést szerezzen, vagy bármi baja essen. Valahogy nagyon fontosnak érezte Lorent. Az alatt a rövid idő alatt amit együtt töltöttek, nagyon megkedvelte a fiút minden csípős beszólásával együtt. És bár az nem mutatta, nagyon jól érezte magát a kalózok között.

Ekkor ért oda mellé a fiú.

- Segíthetek valamit?

- Talán most az lenne a legjobb, ha visszmennél a kabinba. Még nem vagy tapasztalt a viharok terén, és valószínűleg csak feltartanád a többieket. És ahhoz sincs nagyon kedvem, hogy a vízből kelljen téged kihalászni.

- De nem egy hisztis kisasszony vagyok, akit még a széltől is óvni kell! Nem ülhetek tétlenül, amikor itt kinn emberéletek kerülnek veszélybe - ehhez képest a toppantása eléggé egy hisztis kislányra emlékeztetett.

- Pont azért kell visszamenned, mert emberéletekről van szó. Akaratodon kívül is veszélybe sodorhatod magadat vagy valamelyik társadat. És szerintem ezt te sem akarod - a kapitány megértőnek, de mégis hajthatatlannak bizonyult.

- Nem érdekel. Majd vigyázok, de semmiképpen sem fogom ölbe tett kézzel megvárni, hogy elsüllyedjen a hajó.

- Nem akartam ehhez folyamodni, de kikényszerítetted belőlem - Nikolas tekintete megkeményedett. - Menj be a kabinba! Ez parancs!

A lány mormogott valamit, de hangosan nem mondott semmit. Elindult visszafelé, hisz a parancs az parancs. Ennek ellenére eszébe sem jutott elbújni. Elhatározta, hogy akkor is segíteni fog, még ha nem is tudta hogyan és miben.

Ekkor egy elszabadult kötél majdnem arcon találta. Hirtelen ötlettől vezérelve utánaugrott, és szerencséjére el is kapta, mert így megkapaszkodhatott benne, nem repült le az oldalra dőlő hajóról.

Körbenézett, majd meglátott egy feléje integető alakot. Elindult felé, és kiderült, hogy Bob az, a félszemű kalóz. Tőle szabadult el a kötél.

- Gyere, ide kéne kötni erre a karikára - mutatott egy vasból készült kör alakú valamire. Lola megpróbálta odacsomózni, de az erős szél megállás nélkül cibálta a kötelet, így esélye sem volt annak feszesen tartásához.

- Segíts! - kérte a nagydarab kalózt. Az izmos kezével megfogta a kötelet, ezért a lánynak sikerült rendesen megkötnie a csomót. - Kösz.

- Én köszönöm. Nélküled még mindig a kötelet üldözném - vigyorgott amaz.

Lola tovább imbolygott a hajón, amikor ijedtében felsikoltott és akkorát ugrott, mint még életében soha. Ennek a nagy ijedelemnek egy hatalmas villám volt az oka, ami nagyjából 10 méterre a hajótól, a vízbe csapódott be, egy hatalmas dörgés kíséretében. És mintha ez még mind nem lett volna elég, még az eddiginél is jobban kezdett szakadni az eső.

A következő pillanatban minden nagyon gyorsan történt: Egy villám egyenesen a főárbocba csapott. Egy pillanatig úgy tűnt, eldől, de aztán megmaradt egyenesen a helyén. Ekkor azonbam egy hatalmas széllökés pont úgy érte a hajót, hogy az árboc megingott, majd lassan dőlni kezdett... Egyenesen az ijedten álló lány felé.

Itt minden lelassult. Lola csak néhány képet érzékelt a környezetéből: a saját sikítása, egy kiáltás, egy felé rohanó alak, az egyre közeledő árboc, majd két erős kar ölelése és végül csak a sötétség....

2017. 06. 10.