Álruhában

4. Sirályok

Mikor Lola reggel kinyitotta a szemét, még minden matróz aludt. A lány kipillantott az ablakon. Még csak most kel fel a nap.

Hirtelen felpattant. Hiszen akkor most van ideje megmosakodni! Óvatosan lemászott az ágyról, és amikor az megreccsent, ijedten megdermedt. Szerencséjére azonban senki nem ébredt föl.

Kiment a legénységi mosdóba. Odament a nagy dézsához és megmosta az arcát. Egy kicsit hideg volt a víz. Kihallgatózott a hálóterem felé, majd amikor nem hallott semmit, gyorsan levetkőzött és beugrott a dézsába. Szívesen üldögélt volna benne egy kicsit, de nem kockáztathatta meg, hogy leleplezik. Akkor a kapitány biztos kirakná.

Amikor végzett, felöltözött, és éppen kiment volna, amikor beleütközött valakibe. ,,Istenem, ugye nem látott meg?

- Szia, Loren. Te ilyen korán kelő vagy? - szerencséjére Phil nem látta meg, különben nem így szólította volna.

- Igen. Engem mindig korán kidob az ágy. Aztán úgy döntöttem, hogy még a roham előtt lefürdök.

- Megértem. Eddig mindig én keltem a legkorábban, akkor én is mindig gyorsan ide jöttem.

- Amúgy a rendes ébresztő mikor szokott lenni?

- Általában 7 körül. Ilyenkor jön be az éjszakai őrszem és adja át a helyét a nappalinak, aki felébreszti a legénységet.

- Értem. Akkor addig szabadok vagyunk? - Lola örült a lehetséges szabadidőnek.

- Igen. Addig azt csinálunk, amit akarunk.

- Akkor menjünk ki a fedélzetre! Jó? Szeretném nézni egy kicsit a tengert. Meg a napfelkeltét. Már ha nincs még vége.

- Rendben menjünk - elindultak a hajóorrba. - Bár ilyenkor én mindig a kamrába megyek egy kis édességért.

- Ez komoly? Te mindig csak nassolni akarsz? Csak azért nem fogsz elhízni, mert egész nap talpon vagy.

- Na látod! Tehát nem káros. És még finom is.

- Jaj, hogy te milyen fárasztó vagy!

A beszélgetés ezen részénél már a hajó orrában álltak. A nap éppen most került teljes egészében a tenger szintje fölé. Az ég alja még rózsaszínes színben játszott, rávetve fényét a tengerre, így a hullámokon játszadozott a felkelő nap fénye. Az egész táj mesébe illően nyugodt volt. A csendet csak a hullámok hangja, ahogy a hajó oldalához csapódtak, és néhány sirály rikoltozása törte meg.

- Na, nézd csak! Hogy ti milyen korán kelők vagytok!

A két megszólított ijedten fordult meg, hiszen nagyon váratlanul érte őket ez a hang.

- Huhh, Anthony. A frászt hoztad ránk, ugye tudod? - az ijesztegető egy középkorú, alacsony, de annál izmosabb férfi volt. Kopasz fejét egy vicces kis sapka takarta.

- Anthony, ő itt Loren, az új fiú. Loren, ő meg Anthony, az éjszakai őrszem - Phil játszotta az összeismertető szerepét.

- Örvendek - ráztak kezet.

- Anthony, megengeded, hogy felmásszak az árbockosárba? Szeretnék onnan föntről is körbenézni, mert tudod én most utazok először hajóval - Lola nagyon szerette volna föntről is megcsodálni a tengert.

- Én megengedem - a férfi a fejét vakargatta. - Az más kérdés, hogy te föl tudsz-e oda mászni. Nem olyan egyszerű dolog az. Hiszen az egyetlen út a főárboc - mutatott egy vastag, egyenes (értsd: mindenféle kiszögellés és kapaszkodó nélküli) oszlopra.

- Hát, mindenesetre meg kell próbálnom.

Lola odament az oszlophoz, majd fölnézett. Huhhh, ez egy kicsit magas. Megfogta, majd kis erőlködések árán elindult fölfelé. Anthony álla leesedt. Álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy egy ilyen vézna fiú fel tudjon mászni az árbocon.

Mire a lány fölért, rendesen megizzadt, de mégis boldogan vette tudomásul a lent maradtak elismerő pillantásait. És akkor mit szólnának, ha tudnák, hogy lány?

Körbenézett. Amerre ellátott, minden irányban csak a végtelen tenger látszott. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Már csak ezért is érdemes volt eljönnöm erre az útra! Soha életemben nem fogom ezt elfelejteni!

Mire idáig jutott a gondolataiban addigra már a matrózok is kijöttek a fedélzetre.

- Kapitány úr! - kiáltott le a férfinak.

- Igen? Ki szólt? - tekergette a fejét a megszólított.

- Én, itt fönt!

- Ó, igen. Mondjad!

- Nem lehetne, hogy ma én tölthessem be az őrszem szerepét? Nagyon szívesen itt maradnék.

- Rendben. Maradhatsz. De tisztában vagy a feladatköröddel?

- Hát, nagyjából. Figyelni a zátonyokra, a közeledő hajókra és szigetekre. Jól mondom?

- Igen, jól. Maradhatsz. Mindenesetre Ben, a rendes őrszem is a közelben lesz. Ha bármi van neki szólj! -mutatott egy középmagas, vékonyabb férfira a kapitány.

A nap további részében nem történt semmi érdekes. Lola néha lemászott a kosárból egy kicsit pihenni, mert valjuk be őszintén, ott fönnt nem valami nagy a hely és a kényelem. Ilyenkor a nappali őrszem váltotta le. Amíg a fedélzeten tartózkodott, kiderült, hogy a lánynak remek érzéke van bármilyen magasan elvégezendő feladathoz (értsd: nagyon könnyen mászott a köteleken és árbocokon). Mondjuk ha tudták volna miért van ez, nem csodálkoztak volna annyira. Mert akinek mindenféle módon kell elmenekülnie katonák elől (pl.: tetőkön, házak között kifeszített köteleken...), annak ez nem okozhat gondot.

A vacsora után Lola még utoljára felmászott a kosárba takarodó előtt. A hajó körül néhány sirály szárnyalt hangos rikoltozással. Ez felettébb különös volt a tenger közepén, hiszen elvileg közel s távol egyetlen sziget sincsen.

Amikor a lány még utoljára körbenézett, egy hajót vett észre a távolban. Még túl mesze volt ahhoz, hogy kivehesse milyen jelzés alatt fut. Azonban még így is valamilyen rossz érzés kerítette hatalmába. Talán ez okozta, hogy nem mászott le, hanem tovább figyelte a közeledő vízi alkalmatosságot.

És amikor közel került annyira, hogy kivehesse a zászlóját, meghűlt benne a vér.

- Kalózok... - suttogta kétségbeesetten.

2017. 06. 07.