Álruhában

14. A bál és egyéb kalamajkák

Lola reggel kipihenten ébredt föl. Annak ellenére, hogy az éjszaka igen rövid volt számára, nem érzett semmilyen fáradtságot. Kipattant az ágyból és a szobalány által előkészített halványsárga ruhába belebújva elindult megkeresni a bátyját.

Daniel éppen az egyik folyosón igyekezett a dolga után.

- Daniel! - kiáltott utána a lány.

- Lola, épp téged kereslek.

- Nekem is van feladatom a mai napra?

- Igen van. Neked kéne megtervezni a bálterem dekorációját. Menni fog?

- Persze, hogy menni fog. Minek nézel te engem? - kérdezte felháborodottan a lány.

- Jól van. Csak kérdeztem - emelte fel mindkét kezét a férfi. - De akkor én megyek is.

- Daniel... - szólt egy kicsit bátortalanul Lola.

- Mondjad! - nézett hátra a válla felett a megszólított.

- Van valami témája a bálnak? Vagy olyan lesz a dekoráció, amilyet én szeretnék?

- Te döntesz. Most minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd.

- Ó, éljen! - lelkesedett be a lány. - Akkor én megyek is.

- Menjél csak. De aztán szép legyen a bálterem! Különben a népeknek nem fog tetszeni - Lola erre csak a szemét forgatta, majd elindult a bálterem felé. Azaz csak indult volna, ha tudja merre van.

- Ööö.... Daniel?

- Na, mit nem tudsz még? - kérdezte nevetve a férfi.

- Hát... Meg tudnád mondani, hogy merre van a bálterem?

- Na gyere te kis butus! - a válasz erre mindössze egy gyilkos tekintet volt. - Megmutatom.

A bálterem sokkal nagyobb volt, mint Lola gondolta. Legalább 100 ember is beférhetett ide. A hatalmas kétszárnyú ajtóval szemben, a terem túlsó felén, egy lépcsősor vezetett le egy kisebb erkélyszerűségről. Az egyik falon végig ablakok húzódtak, és minden másodikhoz egy kisebb erkély is tartozott. Az ablakokat kétoldalról sötétkék függönyök keretezték. A falakat halványzöld tapéta fedte, melyeket sötétebb árnyalatú virágok díszítettek. A padló valami fényes anyagból, talán márványból készült.

- Te arról a lépcsőről fogsz bevonulni - mutatott Daniel a terem túlsó felére. - De most itt hagylak. Díszítsetek csak - utalt a férfi a teremben ácsorgó szobalányokra és udvarhölgyekre.

- Köszi Daniel.

- Nincs mit. De nekem most mennem kell. Majd még mindenképpen találkozunk a bál előtt.

Lola nagy sóhajjal fordult a rá várakozó asszonyok felé. Ötlete sem volt, hogyan díszítse föl a termet, és egyáltalán hogyan fogjon hozzá.

- Nos hölgyeim! Akkor akár neki is állhatnánk.

Ekkor legalább hárman is megrohamozták. Az egyik kérdése a lampionok, másiké a szőnyeg színére vonatkozott. Volt aki a világítás felől érdeklődött. Mások az erkélyek díszítésére vonatkozó kérdésekkel bombázták.

Lola mindegyikre hősiesen megpróbált válaszolni, de ez nem mindig volt könnyű. Néha a nők nemtetszésük jeleként a fejüket csóválták. Talán nem mindig a megfelelő dolgot választottam? De Daniel azt mondta, hogy ma minden úgy lesz, ahogyan én akarom.

Végül nagy sokára (pár órás szenvedés után, legalábbis a lány így látta) végeztek a bálterem díszítésével. Lola elégedetten nézett körül. Egész jó lett. Szeme sarkából látta, ahogy a nők is meglepetten, de elégedetten néztek körbe.