Látomás

3.Valóság

Feleszméltem.. Kivert a víz és remegtem, körülnéztem mert hirtelen nem tudtam hol vagyok. Anyára néztem és sírt egy láncfüzért szorongatott, aztán apára néztem aki zihálva vette a levegőt és kezeim fogta szorosan. Rám nézett ijedten majd elengedte kezem és megfogta arcomat.
-Detti kicsim.. ~súgta nekem közelebb hajolva mélyen a, szemembe nézve.
-Igen apu ~néztem ijedten.
-Drágám ő az! ~kiáltotta el magát.
Anya oda szaladt hozzám és simogatni, puszilgatni kezdett.
-Mi a baj anya? ~kérdeztem.
-Most már semmi baj kicsim ~sóhajtotta el magát.
Mikor kicsit megnyugodtunk szüleimre néztem.
-Anya hol van Emese? ~kérdeztem boci szemekkel.
-Haza kellett mennie. ~mondta komoly arccal.
-És velem mi történt? ~kérdeztem ijedten és újra kapkodni kezdtem a levegőt. Anya és apa összenézett majd rám.
-Kicsim..úgy néz ki sokkot kaptál. Remegtél, nem reagáltál arra hogy szólítgattunk. ~Itt anya el kezdett sírni..
-Kinyitottad a szemed és üveges tekintettel nézted a plafont majd elkezdtél sírni és kiabálni, hogy segítség, valaki mentsen meg.. és kapálozni kezdtél és azt hajtogattad hogy ez fáj.. nee. ~itt abbahagyta. Majd nagy levegőt vett.
-Aztán elkezdtél fuldokolni és egyszer csak abbahagytad, és mint aki nem kap levegőt mozdulatlan maradtál, és a könnyeid folytak le az arcodon. Majd becsuktad és nem reagáltál semmire, most pedig az előbb felébredtél. ~abbahagyta majd szomorúan elmosolyodott.
Elkezdtem sírni és anya nyakába ugrottam.
-Sajnálom..~egyre csak ezt hajtogattam.
Azóta nem szívesen beszélnek erről, vettek Bibliákat és 2 hetente mikor anya nem dolgozik vasárnap templomba járunk. Sajnos az évek során egyre többször történt ez meg velem és néha külső jelei is maradtak.. vágás a kezemen lila folt a vállamon, egyszer még az ujjam is el tört.. Eddig ezek voltak a legdurvábbak.. Sajnos volt már, hogy a suliban tört rám egy látomás.. De Emese aki azóta is a legjobb barátnőm, megvédett. Megért és mindent elmondhatok neki, nem néz hülyének vagy nem hiszi azt mint a szüleim hogy megszállt az ördög.. Igaz hogy 17 éves vagyok de most fogom kezdeni a 10.-et mert egyszer kórházba kerültem 2 hónapra.. Úgy néz ki el fogunk költözni.. Ezt nehezebb feldolgoznom mint azt hogy ilyen fura vagyok. Nem akarom elveszíteni Emesét, hiszen nincs senki másom aki úgy megértene mint ő, azzal vigasztal mindig, hogy mivel ő pár hónap és 18 lesz majd felköltözik hozzám Pestre. De nem is tudom miattam ne hagyja itt a sulit bűntudatom lenne..és sosem bocsájtanám meg magamnak így folyton próbálom lebeszélni erről az ötletéről. Azt mondtam neki hogy csak mikor jövőre elballag akkor jöhet utánam különben szétrúgom a csinos fenekét.
Eltelt egy hét mindent összepakoltunk és indulásra készen álltunk. Az öcsémet figyelem aki a barátnőjével enyeleg.. Elgondolkoztam hogy nekem még csak barátom se volt de a 4 évvel fiatalabb öcsém már itt smárol előttem...azt hiszem egyedül halok meg. Anya ránézett szúrós tekintettel és odaszólt neki.
-Boti kicsim gyere indulunk. ~nézte kimérten mert nem nagyon bírja a plázababa barátnőjét Kittit. Váltottak egy búcsúcsókot majd beszállt az autóba. Betettem a cuccom a kocsiba és a házunkat bámultam.. a volt házunkat. Mi nem búcsúzkodunk Emesével mi már elbúcsúztunk tegnap nála aludtam és kisírtuk a két szemünket.. De nem lett könnyebb.
Majd elindultunk és mikor elhagytuk a város táblát[Tokaj] ,bedugtam a fülhallgatóm, és megpróbáltam aludni. Mikor felébredtem leesett az állam..