/Saját,ne lopd! /Nem minden rész tartalmaz ilyesztő részletet. "Egy lányról szól akit látomások és külön féle lények kisértenek. Szüleivel és öccsével él. El kell költöznie meg szokott városából és barátaitól. Új barátokat, ellenségeket szerez. És í...
Ahogy nagy nehezen próbálom kinyitni a szemem erős fény vakít meg. -Sssz.. ~sziszentem el és szememhez emeltem kezem. Elkezdtem fürkészni a kezem, infúzió vezet ki belőle.. Anya az ágyamhoz lépett. -Jól érzed magad kicsim? ~kérdezte másik kezem simogatva. -Igen, de mi történt? ~néztem a kezemre amiben az infúzió van. -Hát elájultál és a lábadra ejtetted a dobozt, ami miatt meg zúzodott a jobb lábad. ~simított kezével végig az arcomon. -És mi óta vagyunk itt? ~néztem anya szemébe. -Körül-belül 4 órája. Most olyan 1 óra körül van. ~kereste a telefonját, hogy meg nézhesse postosan mennyi is az idő. -Értem.. és te miért nem mentél haza pihenni? ~le hajtottam a fejemet. -Itt szerettem volna lenni mikor felkellsz, hogy lássam jól vagy-e. Meg valaki be szeretne jönni hozzád. ~mosolyodik el az utolsó mondatánál. -Kicsoda? ~kérdezem félve. -Mindjárt szólok neki. ~majd ki sétál. Csöndben ülök és az ablakon kifelé bámulok, hirtelen ajtó nyitodásra lettem figyelmes. Először csak az volt szembe tűnő, hogy tetőtől talpig zöld kórházi ruhában van. Aztán meg akadt a szemem a szép mosolyán.. -Krisz! ~kiáltottam fel örömömben és mosolyogtam rá. -Sziaa Detti. ~lassan hozzám sétált azzal a lélegzet elálító mosolyával. -Nem is gondoltam volna hogy itt futunk össze, mit csinálsz? ~közben kezemre tette kezét és simogatot. -Itt vagyok most gyakornok az ambulancián. Nem gondoltam én se, hogy itt futunk össze, és nem örülök. Mi történt? ~símitott végig arcomon kezével. Sóhajtottam.. -Hát tudod..nem engednek el itt se.. ~könny lábadt a szemembe. Állam alá tette finom puha még is férfias ujjait, és felemelte. Mélyen a szemembe nézett nekem meg akaratom ellenére is le hömpölygött arcomon az első könnycsepp. -Kérlek ne legyél szomorú, össze szorul a szívem mikor így látlak. Annyi jót és rosszat megéltünk együtt és tudod, hogy rám számíthatsz, elmondhatsz akármit! Én mindig itt leszek neked támasznak. ~mosolygott egy halványat rám, majd le törölte szemem alól a következő kicsordulni készülő könnycseppet. Kezeimet dereka köré fontam és hasában fúrtam fejem. Érzem, hogy simogatja a hajamat. -Nagyon hiányoztál.. ~suttogja alig hallhatóan. Elengedem és fel pillantottam arcára, hogy láthassam az arcát, hiszen ő jelentett nekem mindent hosszú hónapokon keresztül. -Te is nekem! ~mosolyogtam rá, hogy ne legyen olyan kis szende. -Esetleg mikor innen haza mehetsz és lesz egy szabad estém, velem vacsoráznál? ~nagyon vidámra váltott. -Igen, nagyon szivesen! ~Nevettem el magam a nagy hangulat változásán. Ahogy sétált kifelé az ajtóban vissza fordult. -Ja igen, anyud be hozta a laptopod, mindjárt ide hozom. És Emese nagyon aggódik milliószor keresett, már èn is beszéltem vele. -Rendben, köszi. ~figyeltem ahogy kisétált.. Úgy hiányzott morogtam magam elé hallkan.. Be hozta a laptopomat, nekem pedig első dolgom volt, hogy fel hívjam Emesét. Huh azt hittem le kell lőnöm, be sem állt a szája, annyira pörgött és aggódott. Beszélgetünk a nap folyamán 3x skypon, anyáék is voltak bent sokszor hoztak egy kis dugi kaját, mert nem olyan jó a kórházi koszt.. Majd közölték, hogy mivel sokkos állapotban voltam bent tartanak még. Hát mit ne mondjak csodás.. Nem tudom, hogy fogok tudni itt aludni..a korházak alapból ilyesztőek. Eljött az este én vissza bicegtem a mankoimmal a szobába.. Ez a merevitő a lábamon olyan nehéz. Le dőltem és be kapcsoltam a TV-t, valami zene csaporna volt a legelérhetőbb. Éppen 7 Koreai fiú volt benne és a homokos parton énekeltek.. Egyre híresebbek és nekem is egyre jobban tetszenek. Egy olyan másfél óra telefon nyomkodás után el nyomott az álom. Arra ébredtem hajnalban, hogy alig kapok levegőt, a mellkasom nagyon nehéz és fulladozok.. Annyira sötét van.. A nővér biztosan ki kapcsolta a TV-t. Meg próbáltam ki kellni az ágyból. A mellkasomat fogtam, aztán elkezdett szúrni a szívem, hirtelen oda kaptam és ahogy a sötét folyosó fordulójához értem nem tudom merre menjek. Fáj a lábam a szívem és nem kapok levegőt. Próbáltam beszélni, "segítség", de nem akart ki jönni a számon. Úgy érzem, hogy ha nem találok valakit meghalok... Egy L alakú folyosón vagyok sétálok a vége felé, már az egyik mankómat elhagytam. Az egyik nagy orvori szoba ablakából fény látszott mozogni.. De mikor az a "fény" elindult felém. Szememből a félelemtől és a kiszolgaltatottságtól könnyek szöktek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem akarok így meghalni, félek. Próbálok hátrálni és el akarok szaladni, de a merevítő nem engedi azt a mozgást a lábamnak amire szükségem lenne. Gyorsan kapkodom magam, de meg csúszik az egyetlen mankóm lába és össze csuklok.. Meg fogok halni?
