Látomás

4.Új város

Mikor felébredtem le esett az állam.. Egy türkizkék 2 szintes ház előtt álltunk meg. Elkezdtem gondolkozni, hogy tuti azért vettek anyáék ilyen házat mert a kék a kedvenc színem. Az ablakok és az ajtó fehér az emeleten, van egy kis erkély, amin egy üres virágláda díszelgett. Majd apa kopogtatott a kocsi ablakán, mert tátott szájjal ültem vagy 5 perce. Kiszáltam és apára néztem.
-Ez lesz a házunk? ~kérdeztem feltűnően nagy mosollyal.
-Igen kicsim, remélem tetszik. ~simogatta meg fejem, majd el indult a ház felé.
-Apa ~mondtam boci szemekkel mert tudom hogy azzal meg tudom venni.
-Mondd ~néz rám kérdőn.
-Lehet enyém az erkélyes szoba? ~ejtettem egy apró mosolyt.
-Én is így gondoltam anyáddal, de ha úgy jó a hátsó kertre néz egy másik erkély, az a szoba lenne a tied. ~neveti el magát, a gyerekes kérdésemen.
-Juhély! ~Ugráltam befelé a házba.
Bent még szebb mint kint, a bútorok világosbarnák és hibátlanok. Ahogy be lépünk egy kis előtér, van a cipőknek, táskáknak stb:. Aztán a csodaszép nappali, ami egybe nyílik az ebédlővel nem túl nagy egyik se, de nem is kicsi. A konyha olyan, mint a magazinokban nagyobb az ebédlőnél, egy igazi amerikai konyha. Mellette egy kamra, van és a kis folyosón, ahol a lépcső is, van az emeletre a konyha után, van egy ajtó.. Megáltam előtte és el kezdtem gondolkodni, hogy ki nyissam, ne nyissam. Majd kinyitottam az ajtót és el kezdtem le sétálni. Odalent nagy a rumli a sötétség, csak egy ablak, van közel a plafonhoz, amitől be szűrödik a fény. Furcsa érzés támadt bennem.. Elkezdtem meg fordulni.. Aztán hátrálni. A látvány nem volt újdonság mégis megijedtem.

Szép lassan felém fordult majd eltűnt. Jó ezek szerint itt se lesz másképp. Csak abban reménykedek betudok illeszkedni a suliban és nem jönnek rám látomások meg rohamok. Eltelt az idő a sok rendezkedéssel, lefürödtem majd jó éjszakát kívántam a többieknek és el mentem le feküdni. Csak forgolódtam és a gondolataim cikáztak. Emesén járt a fejem, az új sulin, lesznek-e barátaim. Felkeltem és kimentem az erkélyre, ami az udvarra néz először a csillagokat néztem aztán valami zörgést hallottam az udvar egyik sarka felől először azt hittem biztos csak képzelem, de egy fiú esett át az egyik bokron. Gyorsan le rohantam olyan halkan, amennyire csak tudtam. Ki mentem és ott feküdt egy, olyan nálam maximum 2 évvel idősebb fiú. Mellé álltam és le néztem rá úgy néz ki ivott..
-Te ki a fene vagy? ~förmedtem rá.
-Sziaaaa...te most Móni vagy? Vagy Csenge? ~hadovált, miközben próbált felállni.
-Nem az én nevem Detti, és a kertünkben döglesz majdnem éjfélkor tudsz róla? ~Nyújtottam neki a kezem hogy segítsek felállni.
Megfogta a kezem de annyira szét volt csúszva hogy lerántotta magával.
-Hallod! Eszednél vagy?! ~Kezdtem el kiabálni mérgemben, de gyorsan vissza váltottam a suttogásra hogy anyáék ne keljenek fel. Elkezdett hangosan nevetni én csak meredten bámultam rá majd nem bírtam tovább és én is elkezdtem nevetni..
-Hol laksz? ~kérdeztem mikor már csendesült a nevetés.
-Attól függ hol vagyunk.. ~Rám nézett és elkezdett vigyorogni majd elkezdte meredten bámulni az arcom és közelebb hajolt. A szemeim kikerekedtek és ilyedten néztem a bágyadt, de helyes barna szemű fiú arcát..
-Nem is vettem észre eddig, hogy ilyen szép a megmentőm ~miközben mondta mélyen a szemembe nézett.
-Mitől mentettelek meg? ~miután kimondtam nem bírtam ki és a holdfénytől halványan csillogó rózsaszínes szájára tévedt a szemem. Mikor észre vette ő is az én ajkaimra nézett és el mosolyodott, majd felállt.
-Ezt folytathatnánk ha, majd nem leszek részeg. ~nevette el magát ,majd nyújtotta a kezét és fel segített.
-Hogy hívnak? ~kérdezte huncut hangal majd magához húzott.
-Már mondtam te alkesz Detti a nevem. ~mosolyogtam el magam mikor a, majd nem egy fejjel magasabb fiúra felnéztem.
-Rendben Detti nem sokára találkozunk. ~kezemért nyúlt és lehelt rá egy csókott.
Zavaromban nem mondtam semmi csak figyeltem ahogy ki támolyog az udvarunkból.