Látomás

11.Nem tudom mit tegyek

Próbálom ki nyitni a szemem, de csak sötétség tárul elém. Félek. Fázok.. Hol lehetek..? Nem ismerős ez a rideg, ijesztő hely. Nagy lombú fák vannak körülöttem.

Olyan érzésem van, mint ha figyelnének.. Testemen végig pasztázik a hideg szellő.. Nehezen mozdulok meg, megkapaszkodva a nedves fűben lendületet szereztem és felálltam. Megremegtem, testem olyan gyenge akár a harmat.. Mint ha valami elszívná az erőm. Annyi kérdés kavarog bennem?! Hogy kerültem ide? Miért pont én? Meghaltam volna? Ezek a kérdések csak még gyengébbé és gyámoltalanná tesznek.. A könnyeim utat törnek és még jobban remegek, mint eddig. Térdre rogyok és a sáros, vizes földbe markolok.. Remegő hangal fel kiáltok mert már nem bírom.

-MIÉRT?! MIÉRT PONT ÉN?! Semmi válasz..mit is vártam. Erőt vettem magamon és felálltam. Hova menjek ugyan, egyedül nem fogom tudni feltalálni magam. Keresnem kell embereket, vagy egy házat. Nagyon sötét van, fázok. Rosszul érzem magam.. Cseperegni kezdett az eső, a fák lombjai sisteregnek az egyre erősödő szél lökésektől. Ahogy sétálok hallom, hogy néha meg ropog mögöttem a talaj. Ilyettemben hátra kapom a fejem.

-Ki az?! De erre a kérdésemre se kapok választ. Egyre gyorsabban lépkedek amíg a lábam meg nem csúszik a nedves talajon.. Elestem, pont mint a kórházban. De most nem fáj a lábam. Elegem van! Hallom a neszeket körülöttem.

-Ki az? Mit akarsz tőlem? Miért teszitek pokollá az életem?! Gyere! Itt vagyok. Ölj meg ha azt akarod. Már nem érdekel, hogy mi lesz.. Csak sírtam és sírtam.. Hiányzik anya és apa. Botinak a sok hülyesége.. Emese, Kitti, Krisz, még Robi is. Feladom.... Nem érdekel mi lesz.

-Ne ad fel. Legalább miattuk ne! ~alig hallhatóan suttogja egy kislány hang a fülembe. Nem merek megfordulni. Letöröltem könnyeim, és feltápászkodtam. Ökölbe szorítottam a kezem.

-Elég! Nem adom fel! Hiába próbáltok meg bolondítani. Tudom, hogy menni fog.. A végét magam elé suttogtam halkan. Elkezdtem rohanni a vak világba, nem érdekelt hol lyukadok ki.

-Anya! Apa! Megtalállak titeket akárhol is vagytok. Kiabáltam menet közben. Minden ugyan olyan sötét és hideg mindenhol. Úgy álltam meg, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Fényt látok a távolban. Messze van ugyan, de biztosra látom, hogy az valami nagyon vakító. Célba vettem és el kezdtem futni ahogy csak bírtam.