Látomás

12.Kit válasszak?!

Ahogy közeledtem hangokat hallottam. Vakító volt a fény ezért összeszorítottam a szememet. Mikor lassan kinyitottam a fehér plafont láttam. Arcomat a kezembe temettem és elkedztem sírni. Aztán elkezdtem kiabálni.
-Anyaaa, apaa, Emese, Krisz!!!  Valaki.. ~csak kétségbe esetten sírtam és sírtam nem tudom elhinni, hogy itt vagyok ha nem jön ide valaki! Anya rohant be a szobába.
-Kicsikém!!  Jaj szemem fénye. ~kezei közé fogta az arcom es puszilgatni kezdett össze-vissza és ő is csak zokogott majd magához ölelt és én is őt szorosan magamhoz.
-Jól vagy drágám? ~fogja még mindig arcom és szemeimbe néz.
-I-igen jól vagyok. Annyira szeretlek!  ~szipogva mondtam a szemébe.
-Én is téged kincsem!! ~ölelt újra magához. Úgy ahogy megnyugodtunk.
-Ki megyek szólok a többieknek. ~megsimogatta az arcom és kisétált.
-Szia szép mosoly. ~Robi sétált be a szobámba.
-Szia, te, hogy-hogy itt? ~kerekedik ki szemem ahogy ágyamhoz sétál.
-Kitti el mondta mi történt. Már 2 napja várom hogy felébredj.. Attól féltem már nem fogsz többé rám mosolyogni.. ~le hajtotta a fejét amire én el kuncogtam magam zavaromban.
-Megérte!  ~rám kacsintott.
-Majd vissza jövök még legyél csak a családoddal. ~csókot lehet a csuklómra. Pár perc telt el és Emese szaladt be a szobámba.
-Jaj hugicám,  hogy baszna meg téged a jó isten, hogy mindig ilyeszgetned kell!! ~könnyeivel küszködve ölelget és puszilgat össze-vissza.
-Sajnálom,  én is szeretlek!  ~öleltem erősen magamhoz. Apa is agyon puszilgatot beszéltem Botival is. Azttán elmentek és Emesével kettesben maradtunk.
-Mesélj mi újság veled? ~az ágyam szélén ül és engem néz én pedig meg fogom a kezét.
-Hát most a tanulás is jól alakul,  megint kaptam egy modell ajánlatot. És...megismertem valakit aki első látásra meg tetszett. ~látom rajta, hogy zavarba jött.
-Na és ki az a szerencsés fiú? ~nevetek rajta.
-Akkor is ki fogsz nevetni ha el mondom. ~durcizik be. Mindig ezt csinálja.
-Nem nevetlek ki!  Tudod hogy nekem az a lenyeg, hogy neked jó legyen.
-Hát.. volt itt a szomszédod. ~birizgálni kezdte a sötét fütjeit.
-Flóra és David. ~mosolygok rá mit sem sejtően, pedig értem.
-Hát beszélgettem pár szót Dáviddal. Jaj Detti az a fiú.. úristen első látásra bele estem. Az a mosoly, test. ~olvadozik az ágyamon.
-Olyan bolond vagy!  Hát beszélj vele, hívd randira. ~kuncogok rajta mert nagyon régen láttam már ilyennek.
-De nem merem és ha nemet mond?! ~néz rám teljesen komoly arccal.
-Ilyen lánynak?  Ne viccelj már?!  Már gyerekkorunk óta ismerlek és nem ilyen gyávának ismertelek meg! ~bele csípek a kezébe amire csak fel visít.
-Psszt.. még felkeltesz mindenkit! ~nevetem ki.
-Jól van majd holnap mikor haza viszünk innen akkor elhivom. 1 hétig maradok itt veled. ~szorítja meg a kezemet örömében.
-Rendben!  Várom már úgy is, hogy haza mehessek. ~le hajtottam a fejemet.
-Láttam itt van Krisz is. Egész nap össze vissza szaladgál. Volt nálad is amíg kómában voltál. ~fürkészi az arcom és várja a reakciómat.
-Igen?  Volt nálam?  Tényleg meddig voltam kómában? ~még mindig le van hajtva a fejem és inkább a takarót bámulom.
-Még mindig szereted?  ~a kérdésére lassan felemeltem a fejem és a szemébe nézek.
-Nem tudom. Csak tudod ő mindent tud rólam és ismer. Furcsa érzés de nem tudom hogy olyan-e mint régen. ~szemimbe könnyek szöktek de nem engedem le csordulni őket.
-Nyugi, ha eldöntötted akkor ő majd készen áll a válaszra, szerintem. ~végig simított arcomon.
-Na de nekem mennem kell,  ha nem baj a szobádban alszok. ~vigyorog rám erőltetetten.
-Persze, hogy nem baj!  Jóéjt!  ~küld egy puszit ahogy kimegy az ajtón. A gondolataimmal maradtam kettesben. Bámulok kifelé az ablakon és a holdat figyelem. Nem tudom mit érzek. Mikor a halál szélén álltam hiányzott Robi is.. de Krisz is. Robit nem ismerem de annyira igyekszik belopnia magát a szívembe, hogy nem tudom meddig tudok ellenállni. Krisz.. ő volt életem szerelme. Ha nem költöznek el akkor együtt maradtunk volna de aztán mivel mi költöztünk el így megint szakítottunk volna. De így, hogy most megis találkozunk és itt van, lehet,  hogy ez egy jel. Halk lépteket hallok a folyosón közelíteni. Kb fél 1 lehet most az idő, azóta az este óta nem merek aludni, altatót meg nem akartam kérni.
-Szia. ~Krisz áll meg az ajtómban.
-Szia. ~köszönök alig hallhatóan.
-Hoztam neked altatót. ~rám mosolyog.
-Miért?  ~kitágult szemekkel pislogok rá.
-Tudtam, hogy fent leszel és kattogsz. Ezért hogy pihenj is segítek. De nem sokat kapsz. ~rám kacsint és kinyújtja a nyelvét. Készített nekem egy pohárba vizet és az éjjeli szekrényemre tette a gyógyszerrel együtt. Éppen el akart indulni mellőlem de én megragadtam a csuklóját.
-Ne menj, kérlek maradj még velem. ~szépen csöndben megfordul és az ágyam szélére ült. Beveszem a gyógyszert és egy darabig csöndben vagyunk. Majd megtöröm a csendet.
-Krisz.. ~fürkészem arcát és tekintetét keresem.
-Hm?  Mondjad. ~össze találkozik tekintetünk.
-Én..én. ~nem hadja, hogy befejezzem. Hozzám hajol és ajkaink össze érnek. Érzékien mozgatni kezdi ajkait én pedig nem ellenkezem a lassú és finom csók ellen. Mikor már elég hosszúnak gondolta csókunkat elvált tőlem és szemeimbe nézett. És megfogta a kezemet.
-Detti én még mindig ugyan úgy szeretlek. És, hogy ha sikerült döntésre jutnod azzal mi legyen kettőnkkel akkor szólj, én várok. Nem baj ha csak a barátom szeretnél lenni csak szólj majd. ~megsimogatta az arcom, és adott egy puszit a homlokomra. Az altató egyre gyorsabban hat.. Egy pár percig még gondolkodok aztán elnyom az álom.