Láthatatlan szomszédaink

Hetedik

A következő napon tanítás után bementünk a minisztériumba, hogy állást szerezhessünk.

- Azok a régi szép idők – sóhajtott fel Larry.

- Talán itt dolgozott valakid? – kérdezte Lux.

- Nem. Csak párszor behoztak bajkeverésért.

- Miért nem lepődöm meg? – néztem rá – Egyébként pontosan hová kell mennünk?

- Először a recepcióra, aztán oda, ahová onnan tovább küldenek – mondta Lux.

- De a recepció egy emelettel feljebb van.

- Akkor lehet, hogy az előbb elnéztem egy kiírást. – mondta Larry – Mi az? Én itt csak a cellákhoz vezető utat tudom.

- Miért is te mentél elől?

- Mit tudom én.

Odaléptem hozzá, belé karoltam és Luxba is, majd a recepcióhoz repítettem magunkat. Larry megint elzöldült.

- Ezt már egész jól elsajátítottad – szólalt meg az ismerős hang a hátam mögött.

- Cloudy! Szia!

- Mit kerestek ti itt? – nézett ránk.

- Munkát – nyögte Larry.

- És tudjátok már, hogy merre kell menni? – megráztuk a fejünket – Gyertek, segítek bejelentkezni. Egyébként is végeztem mára az adminisztrációval. Lehet, hogy jó dolog a tanács tagjának lenni, de marha sok a papírmunka.

- Te... Mármint ön a tanács tagja? – kérdezte Lux csillogó szemekkel.

- Tegezz nyugodtan, és igen, tag vagyok. A legfiatalabb, így nincs sok szavam.

Cloudy elvitt minket egy irodába, ahol egy szigorú arcú, zöldruhás nő felvette az adatainkat és írt egy-egy ajánlólevelet Cloudy parancsára. Gyakorlatilag fel voltunk véve. Jó, ha vannak az embernek ismerősei. A „zöldfülűek" csapatába kerültünk, mivel „mindenkinek el kell kezdenie valahol". A zöldfülű azt jelentette, hogy a következő két hónapban mi fogjuk kapni a legkegyetlenebb feladatokat a legkisebb fizetésért.

- Hát, sok sikert srácok. Én mára végeztem idebent, szóval haza megyek. Ti menjetek le az edzőterembe. Fél órán belül a többi kezdő is ott lesz, illeszkedjetek be szépen. – azzal Cloudy elviharzott.

- Tudod az utat? – kérdezte Larry.

- Igen, kapaszkodj! – még mielőtt megmukkanhatott volna, már lent voltunk. Kíváncsi voltam, hogy meddig tudnám feszegetni a fizikai korlátjait, mielőtt elhányja magát. Kis idő elteltével elkezdtek a többiek is megérkezni, aztán mindenkit felsorakoztattak.

- Most mire várunk? – kérdeztem a mellettem álló fiút.

- A főnökre, Matthewra. Kiosztja a mai teendőket, aztán szétszéledünk. Egyébként George vagyok, animágus.

- Ann, démon. Milyen jellegű feladatok szoktak lenni?

- Minden, amit fentebb nem vállalnak el, kivéve az amneziálást, mert ahhoz külön engedély kell, hogy valaki csinálhassa. Ott jön! – húzta ki magát.

Az ajtók kicsapódtak és belépett egy talpig vörösbe öltözött férfi lángoló hajjal. És nem lángolóan vörös hajjal. A feje szó szerint égett.

- Szép délutánt mindenkinek! A mai teendők listája elég hosszú, szóval lássunk neki mihamarabb – lobogtatott egy nagy köteg papírt a kezében, aminek a széle meg volt égve – A szokásos négy-ötfős csapatok helyett most párokban fogjátok végezni a munkátokat.