Láthatatlan szomszédaink

Tizenötödik

Larry csak állt előttem és próbált minden ütést elhárítani. Ezalatt én próbáltam feloldani a mozdulatlanná tevő átkot. "Végül is a dematerializálódás mégsem tűnik olyan rossz ötletnek..." Minden izmomat megfeszítettem, majd lehunytam a szemeimet. Teljes erőmmel próbáltam felülmúlni az átkot. Egy kis idő után köd kezdett szétterjedni a teremben, majd szép lassan pattanás szerű hangokat kezdtem hallani. A többiek csak annyit láthattak, hogy egy hatalmas fekete felhő kíséretében eltűnök. Egyetlen sötét árnyként cikáztam ide-oda a teremben. Nem mertem ismét alakot ölteni, viszont így közelebb tudtam kerülni Fergushoz. Amikor mögé kerültem, beleengedtem egy lánggömböt a hátába, aminek hatására felszisszent és megfordult, hogy megragadjon, azonban csak a nagy semmibe markolt bele. Visszaértem a terem közepére Larry mellé.

- Ez elképesztő volt - mondta.

- Szuper, de most nem velem kéne foglalkoznod - böktem Fergus felé, miközben ismét szilárd állapotú lettem. Ekkor Larry arcáról lefagyott a mosoly.

- Ann... Te vérzel - valóban. Az oldalamon egy jelentős vágás tátongott. Ezzel nem is lett volna probléma, mert már démoni formában voltam, viszont a seb nem füstölt. Nem akart regenerálódni.

- Ezt hogy csináltad? - néztem Fergusra.

- Féreg - sziszegte Larry a fogai közt. Ökölbe szorította a kezét és támadásba lendült. Csak lőtt, szórta az átkokat és varázslatokat és ment előre. Fergus mindegyik elől ki tudott térni, igaz, a végén már erősen megizzadt. Nem volt ideje visszatámadni, csak védekezett és hárított. Larry félelmetes volt. Még sosem láttam előtte ennyire dühösnek. Már csak pár lépcsőfok választotta el őket egymástól. Az egyik köpenyes alak a karzatról ekkor közéjük ugrott és pálcát rántott. Eltalálta Larry gyomrát, majd hátrarepítette egészen a falig, aminek nekicsapódott és összeesett.

Én ekkorra már elég sok vért vesztettem. Szédülni kezdtem és térdre rogytam. Foltok kezdtek táncolni a szemem előtt és éreztem, hogy nem tudom magamat sokáig tartani. A termet világító vonalak tarkították, amik pontosan alattam futottak össze. Az alakok az emeleten kántálni kezdtek. "Szóval itt a vég"

Ekkor megremegett az egész épület. A teremben néma csönd lett. Egy... Kettő... Három... A negyedik megremegés után az egyik fal beomlott és megpillantottam egy hatalmas arany csíkokkal tarkított testet. Alig fért be a terembe. Lux... Max felugrott az emeletre és kaszabolni kezdte a csuklyásokat. Kezdem érteni, hogy mi alapján írták az alkonyatot. Eléggé gyorsan haladt. Csonttörés csonttörés után. Lux egy egyszerű csapással végigsöpörte a másik oldalt. A lepotyogó alakokat Megara fogadta lent egy-egy lángcsóva kíséretében. A megmaradtak közül néhánynak zöld erek futottak végig a testükön és összeestek. Ha szabad tippelnem, ez Sherwood lehetett. Végig itt lapított.

Nem tudtam tovább megtartani magamat saját erőmből. Valami meglepően puhára érkeztem. Sedric elkapott, mielőtt földet érhettem volna és kitámogatott a terem széléig. Nekitámasztott a falnak és előhúzta a varázspálcáját a köpenye ujjából.

- Gyorsan! Mutasd a sebed! - felhúzta az oldalamon a pulóverem és mormolni kezdett - Így nem fogsz több vért veszíteni, de maradj itt, amíg lerendezzük a dolgokat, jó? - nézett rám. Válaszul egyet pislantottam. Aggódóan felhúzta a szemöldökét és odament Larryhez.

Larry eszméletlenül feküdt a terem túlsó végében. Nem vérzett sehol, viszont tele volt zúzódásokkal. Sedric őt is feltámasztotta és gyógyított valamennyit a fején, amíg magához nem tért. Ezután csatlakozott a többiekhez az emberek kaszabolásában.

Senkit sem öltek meg, viszont igyekeztek minél több mindenkit ártalmatlanítani. Fern is feltűnt a színen. Ő a már hatástalanított emberekről gondoskodott. Mindenkit indákkal rögzített a földhöz. Élvezet volt nézni ahogy harcolnak. Minden vágyam az lett volna, hogy része lehessek ennek az egésznek.