Love Again | Marc-André ter Stegen | ✓

5.rész

5 évvel később

Az elmúlt hat évben rengeteg dolog történt. Attól kezdve, hogy visszaköltöztem Amerikába. Az amerikai szennylapok minden héten írtak valamit Marcról, meg persze Jessiről. Liza és Neymar szakítottak, amit nekem is Rafaella mondott. Neymar húga itt lakik velem. Mondtam neki, hogy nem muszáj velem költöznie, de ő hajthatatlan volt. Azóta is itt lakik velem egy kis kertes házban. Természetesen minden hónapban hazautazik, látni a testvérét, plusz nekem pletykálni, hogy mi történik Jessiékkel. Ami már egyáltalán nem érdekel, de jó hallgatni, hogy mindennek lehordja mind a kettőt.

Én pedig lassan hat éve annak, hogy életet adtam, az én drágaságomnak, Kate Hiltonnak. Rafaella amiben tudott abban segített, ami még most is így van. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.

- Sziasztok, csajszik! - rontott be az ajtón, legjobb barátnőm, bőrönddel a kezében.

- Bocsi, hogy nem tudtam érted menni! - vakartam meg zavartan a hajamat.

- Semmi baj! - engedte el a bőrönd fogantyúját, és odament az éppen nevetgélő Katehez. - Igaz? - mondta eltorzult hangon neki, amin még én is felnevettem.

- Milyen kaját csináljak? - álltam fel a székről, majd a hűtőhöz mentem.

- Semmilyent. Hoztam hamburgert. Híznod kell! - állapította meg, miközben kirakta a az asztalra a McDonald's feliratú szatyrot. - Ja, és majd mondok valamit, aminek nem fogsz túlságosan örülni - nézett rám kétségbeesve, majd ment ajtót nyitni, mivel csengettek.

- Ki az? - kérdeztem teli szájjal, de mivel Rafa nem válaszolt, letettem a kalóriával teli burgert, az ölembe vettem Katet, és kimentem az előtérbe.

- Ti mit kerestek itt? - vontam kérdőre Stegent és Jessit, akik kézen fogva álltak az ajtó előtt.

- A lányomat jöttem megnézni - ejtette ki nyugodtan a szavakat, elengedve nővérem kezét.

- Kate az én lányom! - tagoltam el szavanként, hogy felfogja a tényeket.

- Nem csak a tiéd! - kapcsolódott be a beszélgetésbe Jessi.

- Te inkább csak hallgass! - vetettem oda neki szemrehányóan. - Rafaella, bevinnéd Katet? - fordultam Rafa felé, aki bólintott egyet, kivette az ölemből, megfogta Kate kezét, majd bement a házba. Pár másodperccel később hallani lehetett Kate nevetését, amin az apja elmosolyodott.

- Miért nem engeded hogy lássam? - kérdezte, miközben hajába túrt.-Jogom van hozzá!

- Milyen jogod, ember? - nevettem fel szórakozottan, Jessi pedig fejét rázva nézett rám.

- Attól hogy nem voltam vele majdnem hat éven keresztül, még az apja vagyok! - emelte fel a hangját, én pedig lehajtottam a fejem. Igaza van. Nagyon is igaza van. De mi változna? Az ég világon semmi. Most az egyszer megnézi, utána újra nevelhetem tovább egyedül.

- Húsz perc múlva remélem elhúztok! - mentem a nappaliba, ahol a kanapén ott ült Rafaella, ölében az én kincsem, és épp az Aranyhajat nézték. Stegen leült melléjük, barátnőm pedig az ölébe rakta Katet. Jessi pedig szoborként állt ott a nappali előtt.

- Nem jössz beljebb? - nevettem fel, ő pedig vérszegény mosollyal leült a fotelba.

- Apa, ez az enyém? - kiáltott fel hirtelen Kate, kezében egy fekete telefonnal. Marc súgott neki valamit, mire sikított egyet, közben pedig tapsikolt, majd megölelte az apját. Könnybe lábadt szemekkel néztem őket.

- Megyünk játszani! - jelentette ki Marc, majd felállt, felvette az ölébe Katet, és felmentek az emeletre. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról, és odafordultam a két lány felé.

- És milyen az anyaság? - kérdezte halvány mosollyal Jessi.

- Mintha érdekelne! - morogtam halkan felállva a székről.

- Én nem akartam ezt az egészet. Csak úgy megtörtént - nézett rám bűnbánó arccal. Ezzel úgy sem fog meghatni.

- Okkal történik minden - vetettem oda, majd lenézően ránéztem.

- Szerintem nem akarod tudni az okát - nézett a bekapcsolt tévére.

- Már tudok mindent! - nézett rám.

- Nem tudsz te semmit! - mondta halkan. - Marc... velem csalt meg fél évig - törölte le a könnyeit.

- Mi? - kérdeztem remegő hanggal. Úgy látszik, nem csak azzal a szőke libával csalt meg.

- Nagyon sajnálom! - állt fel, hogy megtudjon ölelni.

- Ne érj hozzám! - léptem hátrébb. Kate és az apja épp akkor jött le az emeletről.

- Miért van itt ilyen komor hangulat? - kérdezte Stegen karba tett kézzel.

- A drágalátos menyasszonyod elmondott mindent! - mondta dühösen Rafaella, majd miután rájött, hogy mit mondott, a szája elé rakta kezét, én pedig ránéztem. Mi van? Eljegyezte Jessit? A tekintetem rögtön Jessi gyűrűsujjára tapadt, amin ott volt egy gyönyörű gyémántgyűrű.

- Takarodjatok innen! - mondtam elhaló hangon, Rafaellának odaadtam Katet, majd a bejárati ajtóhoz mentem, és kinyitottam. - Nem lehetne gyorsabban? - sürgettem őket, de ők ugyanúgy álltak a nappali közepén. - Menjetek már el innen! - kiáltottam el magam, mire mind a kettő felkapta a kabátját és a cipőjét, és kiléptek a házból. - Ja, és még valami Marc! Soha többé nem láthatod Katet! Ezt garantálom! - csaptam be utánuk az ajtót. A nappaliba érve sírva borultam barátnőm karjai közé, aki épp akkor jött le az emeletről. Biztos lefektette a drágaságomat.

- Szóval ezt akartad elmondani? - szipogtam, miközben erősebben szorítottam magamhoz.

- Igen! - mondta nagy levegőt véve, én pedig nevetve elengedtem, és a lépcső felé sétáltam.

- Megyek lefekszek! - mondtam neki, majd felmentem a szobába, az ágyról elvettem a pizsamámat, és a fürdőbe zárkóztam. Gyorsan megfürödtem, felvettem a Matukás aludni való ruhámat, visszamentem a szobába, ahol bedőltem az ágyba. Csak bámultam a csillárt, és gondolkoztam. Akkor Jessivel csalt meg az a szemét! És még el is jegyezte! Ez nekem túl sok! Becsuktam a szemem és próbáltam elaludni, de egy ásításon kívül, semmi sem történt. Csak az a fránya kép van a fejembe, amikor Kate megöleli az apját.

Átfordultam a bal oldalamra, ahol az ablakon átlátszó holdat néztem. És ennek hála eltudtam aludni.

2018. 07. 19

❣