Love Again | Marc-André ter Stegen | ✓

14.rész

- Jó reggelt! - motyogtam a reggeli rekedt hangomon, majd felültem a bárszékre.

- Neked is - hadarta Rafaella, aztán a nappaliba ment, pár másodperc múlva pedig hallani lehetett, hogy az Így jártam anyátokkal sorozatot nézi.

- Figyelj Rafa, nagyon sajnálom ami a tegnap történt, csak... - lépkedtem a nappali felé, miközben beszéltem.

- Sajnálhatod is! - mondta felém sem nézve. - Jól tudod, hogy Neymarnak tetszel. És te ezt ki is használod. Azt hiszed, nem láttam ami a klubban történt? Pedig de láttam. Azért mondtam tegnap azt amit, mert nem akarom hogy a bátyám olyan legyen, mint amikor Lizával szétmentek - állt fel a kanapéról, majd hozzám fordult.

- Miért, milyen volt? - kérdeztem karba tett kézzel. Úgy látszik, valamit elfelejtett említeni a szakításukról.

- Hát nem olyan mint a hősszerelmes Stegen, amikor elmentél Amerikába - oda gúnyosan, egyben dühösen, aztán elment mellettem. Felkapta magára a kabátot, meg egy cipőt, utána kinyitotta az ajtót, de még visszafordult. - Emlékszel arra, hogy egyszer két hónapig voltam itt? - kérdezte, én pedig szembe fordultam vele. - Neymar rehabon volt. Ezért maradtam Barcelonában - csuklott el a hangja, aztán megfordult és kiment az ajtón.

Lefagyva álltam ott a nappali közepén.

Neymar miért volt rehabon? És Rafaella hogy értette azt, hogy 'nem olyan volt mint a hősszerelmes Stegen'?

Kopogásra lettem figyelmes. Az ajtóhoz mentem, majd kinyitottam.

- Anyaa! - leguggoltam, hogy megtudjon ölelni. - Olyan furcsa volt, hogy nem voltunk együtt. Igaz apa? - távolodott el tőlem, majd az apja felé fordult, aki bólintott egyet.

- Nem jössz be? - kérdeztem udvariasságból, miután Kate már a nappaliba kapcsolgatta a tv-t.

- Csak ha Neymar nincs itt - nézett be a nappaliba, majd miután megbizonyosodott róla, hogy a brazil nincs sehol, rám emelte a tekintetét.

Rávágtam volna, hogy miért lenne itt, amikor eszembe jutott, hogy mi 'együtt vagyunk'. Szóval Neymar még nem mutatta be Lara-t a többieknek.

- Nincs - ráztam meg a fejem, aztán beinvitáltam a konyhába, ahol Kate csokit evett. - Kate, már mondtam, hogy reggeli előtt nincs édesség - dorgáltam le.

- Már reggelizett - szólt rögtön Stegen.

- Igaz, kincsem?-kérdeztem, mire bólogatni kezdett. - Akkor egyed nyugodtan. De ne túl sokat - kiabáltam utána, mert már a tv előtt ült.

- Bocs, hogy rákérdeztem, csak Rafaellát is rászedi, hogy hazudjon nekem, hogy már reggelizett.

- Nem baj.

- Kérdezhetek valamit? - tördeltem az ujjaimat. Stegen egyet bólintott. - Neymar miért volt a rehabon? - láttam ahogy először félelem suhan át az arcán, de aztán újra nyugodtan ült velem szemben.

- Mert Liza valami fiúval megcsalta. Én sem tudom pontosan, mivel állítólag csak Suáreznek, meg Messinek árulta el a csapatból - mondta halkan. - Miután rájött a dologra, drogokhoz és piához nyúlt. Alig járt be edzésre is.

- Úristen! - tettem a szám elé a kezem. Egyszer még olvastam egy nem túl népszerű oldalon, hogy Neymar drogozik, de azt hittem csak kamu, annak érdekében, hogy több lájk legyen a poszton. 

- Mennem kell! - állt fel a székről, aztán kiment az előtérbe, ahová követtem. - Majd tudnánk beszélni? Mert szeretném, hogy ha Kate többször is nálam alhatna - mosolyogva nézett a hátam mögé, ahol Kate futott hozzánk.

- Persze... - mondtam bizonytalanul.

- Hová mész apa? - kéredzkedett az apja ölébe, aki teljesítette a kérését.

- Shay már otthon vár - adott egy nagy puszit az arcára, amin Kate kuncogni kezdett.

- Mondd meg neki, hogy puszilom - viszonozta apja gesztusát, majd hirtelen meghúzta a haját. - Amúgy csak mondom, neked apa a barna sokkal jobban áll - nézett a szemébe, aztán egymásra nevettek.

- Kössz! - rakta le a padlóra, utána pedig megölelték egymást. Halvány mosollyal néztem végig a jelenetet. - Sziasztok! - lépett ki, aztán becsukta maga mögött az ajtót.

- Na, és milyen volt apánál lenni? - mentünk vissza a nappaliba, majd leültünk a kanapéra.

- Tök jó! - vigyorgott. -  Videó játékoztunk, sütöttünk pizzát, Shay pedig olvasott nekem esti mesét - mesélte boldogan. - Viszont volt ott egy néni, aki kiabált apuval rólad - nézett rám.

- Hogy hívták azt a nénit? - kérdeztem értetlenkedve. Nem értettem milyen nő vitatkozott Stegennel, és azt sem értettem, hogy miért miattam.

- Valami Liza - vont vállat, aztán nézte tovább a tv-t.

Meglepetten fordultam én is televízió felé, viszont nem figyeltem a vígjátékra, amin Kate hangosan felröhögött. Próbáltam rájönni, hogy mi miért történt meg. Azt már tudom, hogy Neymar Liza miatt volt rehabon, mert az megcsalta, de azt nem értem, hogy miért volt Liza az exemnél.

A telefon csörgése zavarta meg a gondolataimat. Feltápászkodtam a kanapéról, aztán a dohányzóasztalon lévő mobilért nyúltam. Jött egy üzenetem.

"Találkozzunk 1-kor a parkban! L"

Miután legalább ötször elolvastam újra meg újra ezt az egy mondatot, azon gondolkodtam ki a fene lehet ez az L. A csapatból három személynek kezdődik a beceneve L-el: Messinek, Suáreznek és Digne-nek. Viszont szerintem egyiksem akar találkozni velem, úgyhogy el is vetettem az ötletet.

Csak akkor írtam vissza a titokzatos személynek, amikor minden lehetséges ismerősömet kizártam, aki küldhette az sms-t.

"Most minden titokra fény derül! L"

Küldte egy előtt talán egy órával.

Mivel Rafaella már itthon volt, és megkértem rá vigyázzon a drágámra, ami csak abból állt, hogy "Vigyáznál Kate-re?" "Aha!", utána el is jöttem.

Mire odaértem, az emberektől zsúfolt park részre, egy fekete hajú nő ült magányosan az egyik padon. Fél percig a tekintetem rajta maradt, majd mivel csörgött a telefonom, előkaptam a kabát zsebéből, aztán rákattintottam az üzenetre.

"Félsz idejönni? Nyugi, nem harapok! L"

Olvastam el suttogva, majd újra felnéztem a padon ülő nőre. Amilyen csak lassan tudtam, raktam el a telefont vissza kabátzsebbe, aztán komótos lépésekkel mentem oda hozzá. Néha-néha felnéztem egy pillanatra az égre, ahol a felhők eltakarták a napot, vagy éppen a nevetgélő családokra, akik a jó időnek köszönhetően kimozdultak a négy fal közül.

- Felismersz? - kérdezte az ismeretlen a másik oldalra nézve, miután leültem mellé.

- Ha ide fordulnál, akkor lehetőségem adódna rá. Nem gondolod? - válaszoltam egy kicsit csípősen, mert már kezdett idegesíteni.

- Jól van, nyugi van! - fordult felém nagyon lassan, majd mikor láttam az arcát, ledöbbentem.

- Liza? - kérdeztem dadogva, egyben még mindig döbbenten.

2018. 08. 05.

❣