Love Again | Marc-André ter Stegen | ✓

10.rész

A kávézó ajtaján belépve rögtön észrevettem Stegent, aki ugyanott ült, mint másfél órával ezelőtt a brazil. Kate kezét fogva mentünk oda az asztalhoz.

- Szia, apa! - köszönt Kate elengedve a kezem, majd odament az apjához, és adott az arcára egy puszit.

- Szia, kincsem! - suttogta halkan. - Helló! - nézett rám halvány mosollyal. Bólintottam egyet, és leültem szemben lévő székre.

- Szóval, mivel megtiltottam, hogy találkozz Katettel, és utána kb. egy héttel itt vagyunk veled, ezért úgy döntöttem, hogy minden hónapban találkozhatsz vele - hadartam unottan, mert bár jó látni, hogy így szeretik egymást, főleg Kate azok után, hogy haragudott az apjára, de ez azt jelenti, hogy minden hónapban kell jönni Rafaellával Barcelonába. Ami azért is nem jó, mert utálok a házból kivonulni, és itt két nap alatt felpörögtek az események. Szóval lényegében rossz lesz ez így.

- Rendben - bólintott Stegen, miközben az ölébe ültette a lányomat. Most még csak az én lányom. Később lehet az ő lánya is. - Ami pedig az előbbi telefonbeszélgetést illeti... - kezdett bele a szokásos magyarázkodásba.

- Nem lényeg! - legyintettem mit sem törődve, majd kinéztem a kávézó ablakán.

- Neymar elég ramatyul nézett ki, amikor összefutottam vele. Összekaptatok? - vont kérdőre, és éreztem, hogy rám néz.

- Igen, egy kicsit - válaszoltam szűkszavúan, rá sem nézve. - Miért hazudtál nekem, miután bejelentettem, hogy terhes vagyok? - tettem fel a kérdést, két kínos perc után. Belenéztem a kék szemeibe, amiben boldogság tükröződött, de kérdésem után, a mérhetetlen szomorúság váltotta fel. Sokat gondolkoztam rajta, hogy kérdezzek rá, vagy csak úgy hagyjam az egészet. De a kíváncsiság fúrja az oldalam.

Miután vártam egy kicsit, hogy kibökjön valamit, de csak nézett rám-pontosabban a szemembe-zavaromban   átnéztem a másik asztalra, ahol egy öreg házaspár, jót nevettek a bácsi viccein.

- Na, hallgatlak! - néztem rá újra, de most Katet nézte, ahogy birizgálta a haját. - Brumi maci! Válaszolj! - emeltem fel a hangom, és hála Stegen rám nézett. Ami pedig a Brumi macit illeti, még Jessi mondta a tegnap, amikor nagyban smároltak.

- Nem tudom! - válaszolta halkan, én pedig gúnyosan felröhögtem.

- Nem tudod? Pedig te mindent tudni szoktál - röhögtem még mindig, ezért Marc szemében, nem a szomorúság csillogott, hanem a düh.

- Nehéz volt, érted? Én voltam a világ legboldogabb embere, ahogy elmondtad, de fiatal voltam. Még szabad akartam lenni - válaszolta enyhe dühvel a hangjában, nekem pedig egy szó nem jött ki a számból.

- Akkor én mit mondjak, te féreg! Tizenkilenc voltam, te pedig huszonnégy - kiabáltam dühösen.

 Akik ott ültek a kávézóban, szemtanúi lehettek, két ember vitatkozásának. Az egyik asztalra támaszkodva ordít, a másik pedig néz körbe, ahogy bámulják  a jelenetet. Viszont, aki ordít az én vagyok, a másik pedig Stegen.

- Kate, gyere! - mentem egy pillanatra exem mellé, a kezemet nyújtva pedig vártam, hogy Kate kimásszon az öléből. - Holnap a meccsen találkozunk, sajnos! - néztem rá közelebb hajolva, neki pedig felgyorsult a légzése. Á, szóval ezt váltom ki belőle.

Kate kezét megfogva mentünk vissza az albérletbe ahol Rafaella a bejárati ajtóban állt, és a telefonján pötyögött valakinek.

- Hol voltatok? - sétáltunk a lift felé a brazil húgával. Kate a lépcsőn ment fel.

- Kávézóban Stegennel - jelentettem ki sóhajtva, Rafaella pedig amolyan "hadd halljam" nézéssel díjazott. - Hosszú sztori, később elmondom - mentünk be a folyosóra, ahol az lakásunk található. Kate már ott várt minket.