Fangirl // F.O.B //(Befejezett)//

3. fejezet

- Ne less, komolyan mondom, ki ne nyisd a szemed!

- Jó-jó, de akkor te meg ne vezess neki a falnak!

Tíz perce, hogy megérkeztünk a mesébe illő, hatalmas kertes házhoz, amihez foghatót eddig csak a tv-ben láttam. Az egész van vagy 3 emelet, rengeteg terasszal, gyönyörű kerttel és úszómedencével. Tipikus milliomos ház. Számat tátva gyönyörködtem épp egy unikornisra nyírt bokorban, mikor a lány karon ragadott és egy kendőt kötött a szememre. Már jó pár perce vezet lépcsőkön, ajtókon át, csak azért, hogy meglepetés legyen számomra a szobám.

- Haley egyébként mióta van nekem nálatok szobám? - kérdezem, míg kezem segítségével sikeresen megakadályozom, hogy lefejeljem az ajtófélfát.

- Mióta beleegyeztél, hogy eljössz hozzánk a nyárra. Két hónap óta azon ügyködtem, hogy az egyik vendégszobát a te ízlésed szerint átrendezem, és szerencséd van, egy hete kész is van. Remélem tetszeni fog, én imádom! Na, de itt is vagyunk!

Megállít, majd hallom, hogy kinyit egy ajtót és betol a küszöbön. Ahogy a szememről leveszi a kendőt elsőnek pislogok párat, hogy utána a döbbenettől még azt is elfelejtsek. A falak hófehérek, a hatalmas ablakok fénnyel árasztják el az egész szobát, és a fallal szemközti ajtó egy hatalmas teraszra nyílik, ami az alattunk elterülő városra néz. A szoba túl oldalán egy hatalmas franciaágy foglal helyet, sötét barna takaróval, ami erősen kitűnik a fehér bútorok között. A szobában még egy hifi, egy asztal és két bőrfotel foglal helyett. A falakon zenekar poszterek - nagy részük FOB - és rólunk készült képek lógnak, amiken próbáltunk úgy pózolni egymás mellet, hogy ne látszódjék, hogy valójában több ezer kilométer van köztünk. Most viszont a legjobb barátnőm alig két lépésre van tőlem.

- Ez... gyönyörű! - lehelem meghatottan, majd szorosan magamhoz ölelem a szőkeséget - Köszönöm szépen!

- Nagyon szívesen, megérdemled! - simít végig a hátamon, majd mosolyogva elenged - Elmegyek szerzek egy kis kaját, aztán pedig követelem, hogy mindent mesélj el mi is történt pontosan. Addig menj el, zuhanyozz le, a fürdő a folyosó végén van, ott majd találsz váltóruhát meg törülközőt is.

Fáradtan sóhajtok, de nem ellenkezek, így míg ő a lépcső felé veszi az irányt, én a megadott irányt tartva elindulok a fürdő felé. Belépve újra elcsodálkozok a gazdagok luxusán, majd mikor kilépek a nadrágomból, leveszem a felsőm és a melltartóm, veszem csak észre az egyértelmű jelzéseket. A hatalmas fürdőkabin előtt lévő szennyes tartón ugyanis férfi ruhák vannak ledobálva, és enyhe pára terjed a levegőben, amitől a már így is göndör hajam kunkorodni kezd. Döbbenten nézem, ahogy a kabin ajtaja egyszer csak kitárul és egy anyaszült meztelen fiú lép ki rajta, aki elsőnek észre sem vesz, csak akkor amikor a törölközőért nyúlva megakad rajtam a tekintette. Te jó ég! A felismeréstől még zavarba jönni is elfelejtek, vagy azt, hogy eltakarjam meztelen felsőtestem. Síri csendben bámuljuk egymás arcát és testét, amit végül az én sikításom tör meg, ami inkább szól a fiú személyének, mint a helyzetnek magának. Hogy a francba lehetséges az, hogy előttem nem más, mint Pete Wentz próbálja eltakarni legféltettebb kincsét?! Hogy?! A srác valószínűleg azt hiszi tőle ijedhettem meg, mert míg az én agyam azon kattog hogyan tudnék szerezni egy tollat, hogy aláírassak vele valamit, ő maga egy törölköző társaságában visszamegy a zuhanyzókabin biztonságos takarásába. Mire párat pislogok újra egyedül vagyok, csak a férfi tusfürdő illata a levegőben mutatja, hogy nem képzelődtem az előbb. Remegő kezekkel kezdek visszaöltözni míg lopva folyamatosan a szemcsés üveg felé pillantok. Lehet, hogy a stressz az agyamra ment és tényleg csak képzelődtem? Megrázom a fejem és visszamegyek a szobámba. Haley már bent van és épp egy Fall out boy CD-t tesz fel, aminek abszurditásán nevethetnékem támad. Döbbenten fordul felém.

- Ilyen hamar kész vagy? Nem találtad meg a ruhákat?

- Öm... nem, nem találtam meg őket - nem tudom, hogy kérdezhetnék rá az előbbi dologra, hogy ne nézzen teljesen hülyének - Mond csak Haley... Roy-jal egyedül éltek itt igaz?

- Igen, bár van egy szakácsnőnk, ő is itt lakik csak a földszinten, meg néha Teressa is itt alszik apával, de ő most Bostonban van, szóval ja, ketten. Miért?

- Ó, semmi. Akkor azt hiszem kezdek megbolondulni, de egyébként semmi komoly - legyintek, mire a lány gondterhelten összevonja a szemöldökét, de nem kérdez inkább semmit.

- Ó, ez a kedvenc számom! - sóhajtok boldogan, mire a lány elvigyorodik.

- Neked melyik nem az? - röhög és az ágyra huppanva felém nyújt egy tál sajtot meg kekszet.

- Hé, nem bűn az, ha szereti az ember a jó zenét - ülök le mellé és hálásan harapok bele egy kekszbe.

- Ez is igaz - kuncog, majd csend ereszkedik közénk.

Haley halkan dúdolgat, míg én a zene ritmusára bólogatok. Mikor a tányéron már alig van valami végül ő töri meg a nyugodt csendet.

- Pontosan mi is történt?

Tudtam, hogy eljön ez a pillanat is, de azért reménykedtem, hogy később mint előbb. Lerakom az üres tányért míg a lány lejjebb veszi a hangerőt és mesélni kezdek. Elmondom, hogy az egész úgy kezdődött, hogy végre eldöntöttem, hogy az esti film nézés közben végre lépni fogok és elmondom Marcinak, mit érzek iránta. Hogy amint hazaértem azzal szembesültem, hogy a fiú épp a félmeztelen anyámmal van elfoglalva, míg én halálra váltan nézem őket az ajtóból és hogy még csak észre sem vettek, csak amikor feltrappoltam a lépcsőn, hogy összepakoljak. Ahogy beszélek a könnyeim maguktól törnek elő, a szavaim kezdenek összefolyni és a végén az egész artikulálatlan sírásba megy át. Haley szorosan magához ölel és a hátam simogatva próbál megnyugtatni. Máskor is sírtam már neki, mint amikor a vékony falakon át mindent áthallottam, hogy mi történik a szomszéd szobában, vagy amikor a ballagásomon én voltam az egyetlen, akinek nem jött el senkije. Mégis egyik sem volt olyan fájdalmas, mint amikor egyszerre láttam, ahogy az anyám és a fiú - akibe szerelmes voltam - így elárult. Haleynek köszönhetően lassan megnyugszok és fogalmam sincs hogyan, de már az ágyban fekszek nyakig betakarva, a szemem pedig teljesen kiszáradt. A lány mellettem fekszik, mellkasa emelkedéséből látom, hogy elaludt. A takarón görcsösen egymást szorító kezünk pihen, én magam pedig a díszes plafont bámulom szótlanul, amire a naplemente hosszú csíkokat fest. Nem így terveztem a mai napot, de jó volt végre igazán kisírnom magam úgy, hogy volt aki testközelből vigasztalt és nem csak a monitoron keresztül. Lehunyom a szemem és próbálok elaludni én magam is.