Fangirl // F.O.B //(Befejezett)//

11. fejezet

Becsületemre váljék, hogy nem sírtam. Az összes létező könnyem Marcira pazaroltam, így ahelyett, hogy egy wc-be zárkózva keservesen bőgtem volna, a pultot látogatva mindent végig kóstoltam. Nem vagyok egy ivós fajta, de akkor nagyon kellet valami a lelkemnek. Nem sokra emlékszek a tegnap estéből, a negyedik tömény után pedig konkrétan semmire. Annyira mindössze, hogy a szesz marja a torkom, hogy több emberrel is táncoltam az este során - nem épp a legkulturáltabban... - és hogy valakivel smárolok, miközben eszement mód fázok.
A legrosszabb pedig hogy ezek után is pontosan tudom, hogy képtelen voltam elfelejteni azt amit láttam.
A fejem borzasztóan fáj, hányinger kerülget, és a rajtam lévő takaró szinte megfullaszt. Ébredtem már szebb reggelekre is az elmúlt tizennyolc évem alatt. Hallom, hogy valahol folyik a zuhany, de továbbra is képtelen vagyok kinyitni a szemem, így vakon tapogatózok. Oké, valami puhán fekszek, szóval nem valami árok partján ez már jó jel. Érzem, hogy van rajtam alsónemű, szóval nem vagyok sík meztelen se. Viszont fogalmam sincs hogy hol lehetek, bár az tuti, hogy nem az én ágyamban. Ajtó kattanás hallatszik. Most veszem csak észre, hogy egy ideje már nem hallom a zuhanyt. Meztelen talpak közelednek, majd megállnak pontosan felettem. Próbálok nem mozdulni és az tettetni, hogy alszok, ám amint egy kósza tincset az arcomból elhúz az idegen kéz, megmerevedek. Szerencsémre nem vesz észre ebből semmit és elhaló lépteitől megkönnyebbülve felszusszanok. Az a tervem, hogy megvárom míg elhagyja a szobát, azután pedig összeszedve a cuccaim gyorsan eltűnök innen. Ám ahogy mozdulatlanul fekszek, hallgatva, hogy a vélhetőleg férfi, hogyan öltözködik, elfog a kíváncsiság, így nagyon lassan kinyitom a szemeim. A fény szúrja a szemem és a fejembe nyilal a fájdalom ahogy látni próbálok. Egy hotelszobában lehetek, mindenhol rend uralkodik, semmi jele, hogy éjszaka komolyabb dolgok történtek volna. Hála égnek! A ruhám egy székre van kiterítve, mellé pedig váltásruha személyében egy póló és egy farmer. Óvatosan a szoba túloldala felé fordítom a fejem, mire egy csupasz háton akad meg a tekintettem. Még így, kicsit vaksin is rögtön felismerem a fiút vöröses hajáról és testalkatáról. Felém fordulva magára kap egy pólót, majd boldogan nyugtatja, hogy felébredtem.

- Jó reggelt, jól aludtál? - küld felém egy tipikus Patrick féle mosolyt, majd már teljesen felöltözve közelebb is jön és leül az ágy szélére.

- Voltam már jobban is - a hangom rekedt és alig bírok beszélni - Mondd, hogy nem csináltam semmi hülyeséget tegnap!

- Azon kívül, hogy leittad magad a sárga földig? Mennyire emlékszel? 

- Hát - ülök fel nehezen - rémlik, hogy rengeteget ittam és táncoltam... de ugye nem csináltam semmi olyat, amivel örökre szégyenben maradhatok?

- Nyugi, olyat talán nem, vagyis miután vigyáztam rád azután semmi ilyet nem tettél ez tuti.

- Te képes voltál vigyázni rám egész este, míg én önző módon részegen randalíroztam? - nézek rá meghatottan, mire egy szerény mosolyt kapok válaszul.

- Ha akartam volna se tudtalak volna egyedül hagyni, voltaképpen te találtál rám a tánctéren, majd elhúztál Teressa mellől, követelve, hogy táncoljunk.

- Te jó ég! - temetem szégyenkezve az arcom kezeim közé.

A takaró lecsúszik és ahogy a langyos levegő a csupasz hasamhoz ér, vörösen rántom fel magamra.

- Ne aggódj, nem én vetkőztettelek le. Haley segített ágyba dugni, amikor észrevett minket.

- Értem. Patrick - nézek a fiú szemébe bűnbánón - ne haragudj rám kérlek, nem voltam magamnál, teljesen kiborultam tegnap és...

- Nem tettél semmi olyat, amivel megbántottál volna, - vág a szavamba gyorsan - csak örülök, hogy jól vagy.

Hálás mosolyom viszonozva feláll, majd hajamba túrva az ölembe dobja a váltásruhát.