Fangirl // F.O.B //(Befejezett)//

7. fejezet

Az ágyamon ülök a sötétségben. Hajnali egy óra és még mindig képtelen vagyok elaludni. Az ölemben a Haley-től kölcsönkért laptop pihen, amin épp Fob videókat nézek, mintegy kutatásként. Minden alkalommal, mikor Pete feltűnik a képernyőn, boldogan állapítom meg, hogy élőben sokkal jóképűbb, és a ténytől, hogy én komolyan beszéltem vele szemtől szemben, a gyomrom tájékát bizsergés járja át. Vagy csak szimplán éhes vagyok? Tény, hogy amiért két falatnál többet nem ettem abból az izéből éhen maradtam, még sincs kedvem lemenni a konyhába. A házban már mindenki alszik és még belegondolni is rossz, hogy Teressát véletlenül felkeltsem. Egy ideig bamba képpel lesem még a videókat és képeket, majd az éhség erőt vesz rajtam, így kénytelen vagyok felkelni és valami ehető után nézni. Egy térdig érő pólóban indulok útnak, mondva úgy se jár kint már senki. A folyosó csendes, de azért lábujjhegyen teszem meg azt a pár lépést a lépcsőig. A hideg kő szinte harapja a talpam, így már valamivel gyorsabban teszem meg a földszintre vezető távot. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, ahogy megpillantom a hatalmas hűtőszekrényt a konyhába érve, ami csak rám várt. Egy kis lámpát felkattintok a pult felett, majd egy tányért szerezve neki állok szendvicset készíteni. Marci szerint egész Budapesten én csináltam a legjobb szendvicset, emlékszek még alsóban árulta is őket, amit ugyan nem vett meg végül senki, ő maga mind megette, nehogy kedvem szegje ezzel az egésszel. Az emlék hatására összeszorul a szívem. A gmail-em direkt nem néztem meg, a telefonomon pedig őt és anyát is letiltottam. Nem akarom meghallgatni a magyarázatukat, mert félek a végén még tényleg megbocsájtanék nekik. Halk csipogásra kapom fel a fejem. Csak képzeltem volna, vagy tényleg a riasztó szólt az előbb? Lélegzet visszafojtva, számban a szendvicsemmel szuggerálom a bejárati ajtót, ami nagyon lassan kinyílik. Ugye nem pont most próbálják meg kirabolni a házat?! Ijedten ugrok talpra és éppen azon vagyok, hogy felkapok egy serpenyőt vagy valamit, hogy aztán csendben a rabló mögé lépve lecsapjam, mikor a falat félre megy és vad köhögésbe kezdek. Ennyit erről, ügyes vagy Natasa! A pultra hajolva próbálok levegőhöz jutni kevés sikerrel. Istenem csak add, hogy legalább azelőtt megfulladhassak, még mielőtt a rabló ide ér!

- Tessék, gyorsan igyál!

Egy vizes pohár kúszik be hirtelen a látóterembe, amit rögtön a kézből kikapva, vadul inni kezdek. Nocsak, milyen kedves ez a betörő! Amikor már nem ég a torkom felnézek, és a látványtól majdnem ismét fuldoklásba kezdek.

- Csak óvatosan! - nyúl Pete a hátamhoz és gyengéden ütögetni kezdi.

A felsőmön át is érzem, hogy a keze hideg. Az érintéstől megborzongok és épp azon gondolkodom, hogy most akár már meg is halhatnék, teljes az életem, mikor a fiú elenged és aggódó tekintettel méri végig kivörösödött arcom.

- Jobb?

- Igen - köhintek párat - Köszönöm, hogy megmentetted az életem! Hogyan hálálhatnám meg neked?

- Nagyon szívesen, nem tesz semmit, tudod nekem ez mindennapi - mosolyog rám.

- Mindennapi, hogy betörőtől megijedő és fuldokló lányok hátát veregetve, megmented az életüket? - vonnom össze értetlenül a szemöldököm, mire halkan felnevet.

- Jó, ilyet tényleg nem csinálok, de jól hangozna nem?

- Jól, ha nem én fuldoklok minden esetben.

A fiú ismét felnevet és csak most jövök rá, hogy milyen édes nevetése van, akár csak a mosolya, amit most ismét rám vet, ezzel megdobogtatva a szívem. Lenyűgöző, hogy "vad" kinézetével ellentétben milyen aranyos.

- Pete, de most komolyan, hogy tudnám ezt meghálálni neked? És nem csak ezt, hanem az állás ajánlatott is, meg hogy kiálltál értem anyukád előtt, pedig nem is ismersz - nézek rá zavartan, de egyben komolyan is.

Tényleg Pete-nek hívtam, én? Waow, Haley-nek tényleg igaza volt, így mintha egy teljesen más emberrel beszélnék, sokkal könnyebb az egész.

- Akkor tényleg elvállalod?

Meglepődve nézek a fiúra, akinek tekintetében igazi öröm csillan. Ezt komolyan én váltottam ki belőle ennyivel?

- Persze, hülye lennék nem elfogadni! De komolyan, mondj bármit és én megpróbálom teljesíteni!

Pete elgondolkodva nézi az arcom, olyan hosszú ideig, hogy már azt hiszem valami oda kenődött, amikor fejével a tányérom felé biccent.

- Jól néznek ki azok a szendvicsek, tudnál csinálni nekem is?

---------

Ha valaki akár csak tegnap is azt mondja nekem, hogy Pete Wentz-nek fogok szendvicset csinálni, hogy aztán egymás mellet ülve, beszélgetés és nevetés közben megegyük, minimum körbe röhögöm. De most, hogy ez tényleg megtörténik sem tudom elhinni. Ó, pedig nagyon is igaz. Olyan közel ülünk egymáshoz, hogyha kinyújtanám a kezem, simán át tudnám ölelni és ez furcsa érzéseket kelt bennem. Olyanokat, amikbe nem akarok jobban belegondolni. Ahogy elfogynak a szendvicsek sem fogynak el a beszédtémáink, beszélünk mindenféléről, ami csak eszünkbe jut, de egyikünk sem unja meg a másik mondanivalóját. Végül két óra beszélgetés után arra jutunk, hogy ideje lenne elvonulni, hisz a szakácsnő mindjárt kel és nem lenne túl szerencsés, ha itt találna bennünket. A szobám ajtaja előtt állva, elvarázsolva nézek fel az alig magasabb fiúra.

- Jó volt veled beszélgetni - kezdem félve - ha esetleg...

- Jó lenne megismételni ! - mosolyog rám kimondva, amit nagy nehezen próbáltam kinyögni.

- Igen, az jó lenne! - bólintok visszamosolyogva rá, majd a kilincsért nyúlok - Akkor... Jó éjszakát!

- Várj, Nati! - lép egyet felém, mire megtorpanok.

- Igen? - nézek rá várakozón, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni az őrülten verdeső szívem, ami a nevem kiejtése okozott ajkai közül.

- Szóval csak, azt szeretném kérdezni, hogy... Te tudsz táncolni? Mármint keringőt.

A kérdése nem kicsit lep meg, de a zavartságot látva az arcán rájövök, hogy komolyan kérdezi.

- Igen, egy kicsit. Miért?

- Értem - nevet fel, majd a hajába túrva oldalra néz - Csak arra gondoltam, hogy ha nem tudnál...

- Nem is tudok! Tíz évesen táncoltam utoljára.

- Akkor mit szólnál, ha gyakorolnánk? Az esküvő miatt persze.

- Jól hangzik.

Állunk egymás előtt mint két idióta, folyamatosan mosolyogva a másikra.

- Akkor holnap délután elviszlek táncolni. Addig is jó éjt! - küld még egy mosolyt felém, és megindul a saját szobája felé.

- Jó éjt.

- Ó és még valami.

Szinte fel sem fogom mi történik, egyik percben még a folyosó közepén jár, a másikban viszont mellém lépve egy puszit nyom az arcomra. Az én arcomra.

- Hála a finom szendvicsért.

- De... - mielőtt bármit mondhatnék eltűnik egy ajtó mögött, ezzel végérvényesen egyedül hagyva.

Te jó ég... Azt hiszem holnap randim lesz Pete Went-zel. Ezek után fogalmam sincs, hogy, de sikerül elérnem az ágyam és valahogy elaludnom.