Fangirl // F.O.B //(Befejezett)//

13. fejezet

Sziasztok! :) Elsőnek is szeretném megköszöni mindenkinek, aki olvassa a történetem. Minden egyes alkalommal mikor kisebb nagyobb visszajelzéseket kapok, hihetetlenül boldog vagyok, és ez ad újabb löketett a folytatáshoz. Ennek ellenére köteles vagyok előre szólni, hogy így az iskola kezdés árnyékában, valószínűleg a jövőben előfordulhat, hogy késve fognak érkezni a részek. Minden attól fog függeni, hogy mennyi időm lesz, de majd igyekszek. 
Még egyszer köszönöm és jó olvasást kívánok a mostani, kicsit hosszabb részhez! :)

~~~~~~~~~~~

Egyenes háttal, feszengő arccal ülök Tom Reshen irodájában, pontosan vele szemben. A férfi a fülén lévő kütyübe magyaráz éppen, miközben szórakozottan forog a gurulós székével. Lopva szemügyre vettem már a tágas iroda berendezését és meg kell jegyeznem, hogy le sem tagadhatja, hogy a FOB menedzserével van dolgom. A rengeteg plakátok, díjak, megjelenő új lemezek kirakata közt furcsán, kicsit bátortalanul érzem magam. Pedig igen csak hamar hozzá kéne szoknom a helyzethez. A férfi abbahagyja a beszélgetést és felém fordul. Tar fején megcsillan a lámpa fénye, sötétbarna szemeivel pedig alaposan végigmér, míg ujjaival játékosan elidőzik rövidke szakállán. A vizslató pillantástól akaratlanul is még jobban kiegyenesedek és lélegzet visszafojtva várom az ítéletet.

- Szóval Natasa - kezd bele, mély hangja tökéletes passzol a kinézetéhez - Belső információim szerint, megvan a megfelelő iskolád és a megfelelő támogatás a hátad mögött, hogy megkapd az állást. Őszintén teljesen hidegen hagy minden írott papír. A fiúk beleegyeztek, sőt ők ajánlottak be a munkára, engem meg csak az érdekkel, hogy a srácok könnyen kijöjjenek az alkalmazottammal. Látszólag ez meg van, így akár már holnap is kezdhetnél.

Döbbenten meredek a férfira. Ennyi? Ez volt a nagy állás interjú, amitől úgy féltem?

- Köszöntünk a csapatban Natasa! - feláll, majd megkerülve az asztalát kezet ráz velem - Hívj csak simán Tom-nak.

Hatalmasak pislogva nézek fel az egy fejjel magasabb férfira. Valószínűleg minden érzelmem kiülhetett az arcomra, mert a férfi megértően elmosolyodik, majd hátamra rakva tenyerét az ajtó felé kezd terelni. Annyira meglepődök, hogy még ellenkezni is elfelejtek.

- Tudom, kicsit szokatlannak tűnhet a módszerem, de hidd el tudom, hogy jó leszel. Érzem. Na, de gyerünk! Sok még a dolgod és előbb szeretnélek bemutatni a csapatnak.

Mintha egy álomba csöppentem volna, úgy követem a férfit a vége láthatatlan folyosókon át. Ugyan még soha nem voltam egy stúdióban sem, a tv-ben látottak alapján pontosan ilyenek képzeltem el. A szűk, ablaktalan folyosó vagy ötven ajtóba nyílik, amiken kis táblácskák hirdetik szerepüket. Az első ajtóra, amin bemegyünk az öltözőt tűzték, így nem meglepő, hogy egy tükrökkel, ruhákkal telepakolt nagyobb szobába érünk. Egy nő fordul meg jöttünkre, aki hosszú, sötét frufruja alól egy szó nélkül méregetni kezd. Magas, vékony és szép. Jobban eltudnám képzelni egy magazin címoldalán, mint egy egyszerű háttér munkásnak.

- Ő az új kicsike Tom?
Azt hiszem az arcom mindent elmondhat, mert felnevet. Öblös, mély férfi nevetéssel. Ember legyen a talpán, aki megmondja kinézetre, hogy ez a gyönyörű nő, vérvörös körmökkel és ajkakkal, férfi.

- Igen a fiúk találták. Santal, ő itt Natasa az új beosztottunk - int felém Tom, mire valamennyire rendezem arcvonásaim - Natasa, ő itt a sminkmesterünk, Santal.

- Szervusz édesem! - kezem félrelökve két üdvözlő pusziért ránt magához.

Döbbenetemből kb akkor térek magamhoz, mikor a jelmezek rengetegéből egy újabb alak tűnik fel.