Utazás (✔️)

11.

-Hé, hé, hé! Nyitsd ki a szemed! Nézz rám! Itt vagyok!-Rohant hozzám Logan.
-Mi történt?-Nyitottam ki a szemem.
-Rémálmod volt. És üvöltöztél, sírtál és visítoztál.-Mondta és szorosan átölelt.
-Nagyon féltem.-Mondtam és elkezdtem remegni, majd sírni.
-Tudom, de semmi baj, itt vagyok.-Amikor ezt kimondta, akkor esett le.
-De, hol is vagyunk?-Néztem fel rá, könnyes szemekkel.
-Biztonságban. Az egyik diákház, egyik fő akárkije, kölcsönadta az egyik vidéki házát, itt nem keresnek.
-És a többiek?
-Úton vannak ide, Crystal is.-Tette hozzá.-Írtam az edződnek is, ne aggódj, mindent elintéztem.
-Az apám és a bátyám....-Elcsuklott a hangom és elkezdtem sírni.
-Tudom.-Mondta és letörölt egy könnycseppet az arcomról.-Gyere, el kell látni a sebeidet.
-Nem, jól vagyok.-Mondtam, de felszisszentem.
-Mindig ezt mondod, közben meg szenvedsz.-Mondta, kiemelt az ágyból és bevitt a fürdőszobába.
Lerakott a wc-re, úgy, hogy a lábaimat rátette a kád szélére.
-Mi történt a láncon kívül a bokáiddal?
-Hát, egyszer megpróbáltam elmenekülni, de nem sikerült, mert többször kiment a bokám és utolértek.
-Megpróbáltál elmenekülni?
-Igen.
-Nem vagy semmi, de szerintem sérültek a szalagok.-Mondta és rögzítette a jobb bokám, amelyik jobban sérült.
-Mit mondtál az edzőmnek?
-Hogy nyaralni mentél, két hétre.
-Nyaralni február harmadikán?
-Jó, érted, pihenni. Amúgy úgy hallottam, hogy nemsokára, szülinapod lesz.
-Azt inkább hagyjuk, csak egy nap, több embernek van szülinapja, amikor nekem, nem nagy dolog.
-Ne csináld már. Tudod, hogy nem fogjuk annyiban hagyni, de én biztosan nem.
-Tudom.-Mondtam, miközben lefertőtlenítette, bekente és leragasztotta a sebeket az arcomon.
-Kiszívásokkal nem nagyon tudok, mit kezdeni, de örülnék, ha beköthetném a megrepett bordáidat.-Mondta és segített felállni, majd mielőtt bekötözte volna a bordáimat, nyomott egy puszit rájuk, aztán betekerte kötszerrel.
-Úgy nézek ki, mint egy prosti, akit megvertek, majd kidobtak az egyik sikátorban.
-Nem. Nem te tehetsz róla.
-Tehát tényleg úgy nézek ki.
-Nem, egyáltalán nem.
-Pedig, amikor belenézek a tükörbe, most annak látom magam.
-Én mást látok.
-Mégis mit látsz?
-Egy lányt, aki gyönyörű, mint egy angyal és ezt a lányt, meg kell menteni. És, ha elkapom azokat, akik bántották ezt a lányt, akkor megölöm őket.
-Logan, ne. Nyugalom. Semmi baj. Sőt, eszembe jutott.....
-Mi? Mit akarsz csinálni?-Nézett rám aggódva.
-Logan, ezek simán megölnének téged, ha nem maradsz velük, de ha maradnánk, együtt, velük.
-Nem, kizárt!
-Logan, ha velük maradunk....-Félbeharaptam a mondatot.-Logan én követni foglak a sötétségbe is, ha együtt vagyunk, bármire képesek vagyunk.
-Nem megyünk vissza, ott bármire képesek lennének, veled. Bármit megcsinálnának és csináltatnának veled. Nem megyünk vissza! Soha!-Mondta és láttam, hogy dühös, majd amikor rám nézett, kifolyt egy könnycseppje.
-Rendben, de akkor mit fogunk csinálni?-Néztem rá és hozzábújtam.
-Te, semmit. Vigyázok rád és, akár az életem árán is megvédelek. Van két hetünk, itt, te csak pihensz és gyógyulsz, majd mindent elintézek.-Mondta, majd bekente az égéseket, amit a cigi okozott.
-Nem csinálhatsz mindent egyedül.-Mondtam, miközben becipelt a nappali kanapéjára.
-De igen, menni fog.-Tudtam, hogy azért mondja, mert lelkiismeret-furdalása van.
Úgy érzi, hogyha ő nincs, akkor ez nem történik meg, de tekintve, hogy az apám benne van és a bátyám is, valószínűleg ugyanígy megesett volna.
-Kimegyek, összedobok valami ennivalót.-Mondta és azzal a lendülettel kisétált a konyhába.

Amikor visszajött, hozott nekem rántottát és teát, leült mellém és megreggeliztünk, majd szó nélkül feküdtünk a kanapén, ő átkarolt én pedig a fejemet a mellkasára fektetettem. Így feküdtünk, addig, amíg valaki nem kopogott az ajtón. Amikor Logan kiment, a barátaink álltak az ajtóban.
Fogtam magam és gyorsan nyakig betakaróztam, hogy ne lássák a sérüléseim, ha már az arcomon lévőket, nem tudom erejteni.
-Jézusom Vel.-Rohantak be hozzám, majd a nyakamba vetették magukat, mire felsziszentem.
-Mi történt?-Kérdezte idegesen Dylan.
Logan elmesélte, kicsit másképp, hogy ne tudják meg, hogy milyen múlttal rendelkezik, aztán csak ültek mellettem.
-Miket csináltak veled?-Kérdezte Josh.
Ránéztem Loganre, mire egy apró biccentéssel jelezte, hogy meg kéne mutatni a sérüléseimet. Fogtam magam, lendületet vettem, de a fájdalomtól, visszaestem, másodjára Logan segített fel. Leszedtem magamról a takarót, majd először a nyakamon lévő sérüléseket mutattam meg, majd a bokámat és végül a bordáimat és a hasamat. Láttam, ahogy Jason, Josh, Dylan és Logan állkapcsa is megfeszül, majd láttam, hogy Crystal keze ökölbe szorul, Lisa, Susan és George pedig elejtenek pár könnycseppet.
-Ezek nem emberek.-Mondta George.
-Tudom, hogy hülye kérdés, de nagyon fáj?-Méregette a sérüléseimet Jason.
-Olyan, mintha....-Elcsuklott a hangom.-Nincs rá jó szó. De, amikor csinálták, azt többnyire nem éreztem, a fű meg a drog megtette a hatását. Csak most fáj, minden porcikám és a lélegzetvétel.
-Téged bedrogoztak?-Szorult ökölbe Dylan keze is.
-Egy cseppet.-Mondtam, majd Logan visszaültetett a kanapéra.
-Milyen sérüléseid vannak?-Nézett rám könnyes szemmel George.
-Sérült bokaszalagok, kiszívott bőr, sajgó tüdő, pár repedt borda, tűszúrások a karomon, égési sérülés és felrepedt bőr.
-Félek megkérdezni, hogy mitől lett égési sérülésed és, hogy mi történt a szemöldöködnél.-Mondta Lisa, miközben megpróbált megnyugodni.
-A szemöldökömbe, belevágtak egy késsel....az égés, nos, hát a füves cigit, valahol el kellett oltani.
-Komolyan az arcodon és a nyakadon oltották el a cigit.
-Hát, legalábbis erre emlékszem.
-Ne haragudjatok! Hozok egy kis vizet.-Mondta Jason és kiment a konyhába, majd mindenki szép lassan kiszivárgott a konyhába.
-Azt értem, hogy nekik nem mondod el, de nekem mért nem mondtad, hogy Tyler az ikertesvéred?
-Mert nem akartalak bajba sodorni.-Válaszolta Logan idegesen.
-Azt hiszem, hogyha megint kettesben leszünk, van mit megbszélnünk.-Mondtam, majd megfogtam Logan kezét, hogy megnyugtassam.

Amikor a többiek visszajöttek, csak ültek körülöttem, senki nem szólt, semmit. Egy darabig bírtam, aztán a fájdalom és álmosság nyert, szép lassan elaludtam. Álmomban újraéltem mindent, egészen a gyerekkoromban történtektől a most történtekig.
-Ne! Ne érj hozzám! Takrodj!-Üvöltöttem Tylernek.-Ne! Ne! Ne!
-Valerie! Ébredj!-Üvöltött rám Dylan.
-Ott voltam! Megint! Átéltem! Újra kezdődik! Nem bírom! Nem megy!-Reszkettem, sírtam és teljes sokkban voltam.
-Nyugalom. Itt vagyunk.-Szorította meg a kezem Logan.-Nem kezdődik újra! Nem hagyom! Kicsim, kérlek nyitsd ki a szemed és nézz rám.
Kinyitottam a szemem és a könnyektől ugyan, csak homályosan, de láttam őket, mind itt voltak és aggódva néztek rám.
-Mi van, ha visszajönnek?
-Nem hagyjuk nekik. Csak próbálj megnyugodni. Csak álmodtál.
-Sajnos nem csak álom volt.
-Tudom. Gyere, csak vegyél mély levegőt.-Mondta Logan és egyre erősebben szorított magához.
-Félek.
-Nem hagyom, hogy bántsanak.-Súgta a fülembe, aztán elkezdte puszilgatni a homlokom.