Durván letépik a lábaimról a szoros kötelet, aztán az egyik megrántja a kezem.
-Talpra.-szól rám határozottan. Vonakodva felállok, de lábaim nem akarnak nekem engedelmeskedni. Alig érzem őket, aztán a padlóra rogyok.
-Ó te kis szerencsétlen.-röhög az egyik.-Szívesen segítenék ha nem húztál volna be nemrég.-néz le rám a pasi, és a szemére mutat, ami a zöld és lila árnyalataiban játszik.
Megrántom a vállam, majd halvány mosolyra húzódik a szám. Büszke vagyok magamra, hogy ezt tettem azzal a döggel. Nagy nehezen feltápászkodok, majd utálattal végigmérem az elrablóimat.
-Mondanám, hogy nem akartam, de rohadj meg. Egyszer élünk, nem igaz?-röhögöm a képébe, és a beszólásom hallatán magasba ugrik a szemöldöke.
-Élvezd az utolsó perceidet, mert te már nem sokáig élsz.-néz rám hidegen, majd arcomon csattan a keze de szó nélkül tűröm a fájdalmat.
-Vigyük a főnökhöz-biccent a másik férfi, aztán két oldalról mellém állnak és kivonszolnak az ajtón át egy kis kunyhóba, ahol valószínűleg meg fogok halni.
A szobában áll az az ember, aki apámat hívta, mellette pedig Scott. Vetek rá egy futó pillantást, aztán a földre szegezem a tekintetem.
-Mivel apád nem jön érted, attól tartok meg kell hogy öljelek. Scott, indítsd a felvételt! Eljuttatjuk Winchesterhez hogyan nyírjuk ki a kislányát.- mondja a főnök, és háta mögül elővesz egy fegyvert.
Meglátom, és elsápadok. Ezúttal mindennek vége. Rámszegezi a pisztolyt és lepereg előttem az életem. Vajon fognak keresni? Ashley volt az egyetlen ismerősöm az árvaházi barátaimon kívül, de ő már nincs többé. Így már senkinek sem számítok. Senki nem fogja észrevenni, hogy meghaltam.
Ujját lassan a ravaszra csúsztatja, majd unottan rámnéz. Scottra nézek segítségkérően, aki zavartan kapkodja a tekintetét köztünk, kezében a kamerával. Nem fog segíteni.
-Utolsó szó?-kérdezi a férfi.
-Baszódj meg
