Ashley hétfőn keresett egy srácot, aki lepadlózta azt a valamit az ágyam alatt, azóta nem beszélünk róla, úgy teszünk,mintha elfelejtettük volna a cseppet sem mindennapi esetet.
Iskola után hazasietek, és amint kinyitom az ajtót megkönnyebbülök. Azt hittem, sosem lesz már vége ennek az átkozott napnak, és az utolsó matek órának.
-Ashley! Megjöttem-kiabálok, de nem érkezik válasz. A hűtőn egy papírcetlit veszek észre, amin Ashley írását találom.
Boltba mentem, fél óra és otthon vagyok.
A hűtő felé veszem az irányt, majd előveszem a tejet és a müzlit, aztán egy tálkába borítom azokat és fel-alá járkálok a házban.
Meglátom az előszoba plafonján lévő csapóajtót, amit pár napja vettem észre, de figyelmen kívül hagytam, hiszen a padlásra vezet. Most viszont mégis kiváncsiság lesz úrrá rajtam, és az ajtó alá húzok egy széket, amire felállok, és kinyitom az ajtót. Nincs bent teljes sötétség, egy kis ablakon pont elég fény szűrődik be ahhoz,hogy lássam a sok kacatot, ami itt fenn van.
Leteszem a müzlis tálat,és elhatározom, hogy kiderítem mi van fent.
Felugrok, így már nem a széken állok, hanem a padláson, ami nagyon remélem, hogy nem fog beszakadni alattam. Egy dobozkupachoz megyek, ami a sarokban áll eldugva egy régi kiégett TV mögött. Leülök a földre, miközben belenézek a dobozok tartalmába. Találok régi díszeket, könyveket, szakadt, kopott ruhákat és fényképeket is.
Kezembe veszem az egyik képet, amin mosolyogva ismerem fel Ashleyt, aki körülbelül négy éves lehet. Mellette egy gyönyörű lány áll, és mosolyogva integet a kamerába Ashley pici kezét fogva. Ezen kívül még három fényképet találok, de a lány egyiken sincs rajta. Ki lehet ő?
A doboz aljára érek, amikor megakad a szemem egy bőrkötéses könyven. Óvatosan kiveszem, és fellapozom, mire az elsárgult lapjai sercegni kezdenek a kezem alatt. Azt hiszem, ez egy napló. Futólag átpörgetem a lapjait, és meglátom, hogy rengeteg dolog van beleragasztva, és néhány oldalon szamárfüleket is felfedezek. Végigsimítok a fedőjén, aztán meghallom, ahogy Ashley kocsija lefékez a ház előtt.
Itt az idő lelépni. Leugrok a padlásról, a könyvet a felsőm alá rejtem, mintha semmi sem történt volna. Kezembe veszem a müzlis tálat, amikor megnyikordul az ajtó, és Ashley belép rajta.
-Szia Rachel! Jó volt a suli?-kérdezi, miután leteszi a hatalmas bevásárlószatyrot a földre, és kifújja magát.-Baromi nehéz ez a sok cucc.-mondja nevetve, a szatyor irányába mutatva.
-Szia!-mosolygok rá-Igen, jó volt, de le kell írnom a házit Melanienek, mert lebetegedett. A szobámban leszek!-mondom gyorsan, majd Ashley válaszát meg sem várva elmegyek. Melanie igazából majd kicsattan az egészségtől, de most a könyvvel szeretnék foglalkozni. Utálok hazudni, de van valami megmagyarázhatatlanul érdekes abban a naplóban, aminek nem tudok ellenállni.
Újra felnyitom, ezúttal az első oldalon, aminek alján valamilyen halovány írást veszek észre. Egy nevet.
John Winchester.
