Lassan kinyitom a szemeimet. Először csak halvány foltokat látok, aztán kezd kitisztulni előttem a hely, ahol vagyok. Valamiféle autó hátsóülésén fekszem. Kezeim és lábaim összekötözve, meg sem bírom mozdítani őket. Ha még ez nem lenne elég, a számat is egy ragasztószalag tapasztja be. Hangokat hallok a vezetőülésről, mire összeszorítom a szemeimet és próbálom lelassítani kalapáló szívemet és nem hangosan kapkodni a levegőt.
-Mit csináltál a hullával?-kérdezi az egyik férfi hang.
-Rábíztam Scottra. Elintézi.-mondja a másik hidegen, én pedig alig bírom visszatartani a sírást. Ashley meghalt. Megölték. Utálom magam, amiért veszekedtem vele. Nem szabadott volna elmennem otthonról. Ez az egész az én hibám. Nekem kellett volna a helyében lennem.
Hosszú, óráknak tűnő perckig színlelek alvást, mire a jármű megáll, és hallom, ahogy a két első ajtó becsapódik, amikor kiszáll a két férfi. Résnyire nyitom a szemem, és meglátom, ahogy az egyik férfi elmegy egy elhagyatott pajta szerű épület felé, a másik pedig feltépi a kocsi hátsó ajtaját, majd felkap engem. Még mindig alvást tettetek, akkor is, amokor kiemel a kocsiból. Most kell cselekednem. Végül is, mit veszíthetek?
Lefejelem a férfit, akit leginkább egy hegyomláshoz lehetne hasonlítani, mire az szitkozódva mordul fel, és a földre ejt engem.
Szaladni kezdek, de semmi búvóhelyet nem találok. Az elrablóm utánam fut, aztán könnyedén újra a vállára vesz. Most sokkal erősebben szorít, szinte alig kapok levegőt. Vergődni kezdek, és mindenhol ütöm, ahol csak érem de meg sem érzi.
-Engedj el te szemét!-kiabálok, mire lekever egy pofont. Újra elsötétül a világ.
Székhez kötözve eszmélek fel, egy sötét helységben, ahol gyér fény világít be. A két férfi körülöttem áll, és bámul.
-Jó reggelt napsugaram!-vigyorog sárga fogaival az egyik, mire a másik hangosan, szaggatottan felröhög.
-Dean Winchester az apád?-kérdezi az arcomba hajolva, én pedig válaszul arcon köpöm. Újra felröhög, aztán letörli az arcát majd felém fordul.
-Ide figyelj drágám, velem te nem játszadozhatsz.-ordítja mély, dörgő hangján. Lehajtom a fejem, és a kopott fapadlót kezdem pásztázni.
-Mégegyszer kérdezem. Dean Winchester az apád?-komolyodik el, de ismét nem válaszolok neki, ő pedog hátralép és elsétál. Értetlenül ülök, aztán rájövök, hogy ez egy jó lehetőség a szökésre. Aztán amikor megmozdítom a kezemet már világos, hogy esélyem sincs. Lépteket hallok, aztán meglátom, ahogy a férfi egy gurulós asztalt húz maga után, és egyre közelebb jön. Olyan, mint egy műtőasztal, de sokkal kisebb, és tele van mindenféle csillogó tárggyal. Csak akkor veszem észre a késeket, amikor már fél méter sem választ el a férfitól.
-Választhatsz.-bök felém eggyel-Vagy beszélhetsz is, és nem esik bajod. Gondolkozz.-vigyorog, és a késsel a mellkasomhoz közelít. Ejt egy kisebb vágást a felsőmön, de még mindig nem szólalok meg.
-Akkor játsszunk.-jelenti ki, és megkarcolja az arcomat, mire éles fájdalom hasít belém, és könny szökik a szemembe. A férfi mosolyog, aztán valaki besiet az ajtón. Scott az.
-Átveszem.-mondja, mire az elrablóm kimegy, de előtte még visszafordul az ajtóból és rámkacsint, én pedig hányni tudnék az undortól.
-Scott, segíts-kérlelem a fiút, mire hidegen végigmér.
-Most szépen felhívjuk apucit, te pedig beszélsz vele-jelenti ki, és felém tartja a telefont.
