Hannah vagyok. boldogan éltem az átlagos életemet, ami 18 éve ugyanolyan, egészen a végzős bál estéjéig.
A bál ugyan csak este kezdődik de én már reggel óta folyamatosan pörgök. Ha most az utolsó pillanatra hagynék mindent, mint általában, biztos, hogy elkésnék. A barátaim megszokták már ezt a szokásomat, általában plusz öt percet várnak rám (ha nem többet), mire elkészülök. Besütöm a hajam és felveszem az álomruhámat, amire már hónapok óta vágytam. Most jön a smink. Istenem, nem értek én ehhez! Órákig tart, mire egy olyan sminket hozok össze, ami nem úgy néz ki, mintha vonat elé ugrottam volna. A tükörbe nézek és végigmérem magam. Teljesen más ember néz vissza rám. Még nem szoktam meg magam sminkben, de egész jó lett a végeredmény. Remélem a hajam is kibírja reggelig.
Levágtatok a lépcsőn, és elköszönök a szüleimtől és az öt éves húgomtól, Ashley-től akinek elkerekedik a szeme, amikor meglát. Gyorsan elém szalad és megölel.
-Gyönyörű vagy!-
mondja, és a hajamat kezdi piszkálni.
-Ne túlozz, Ash!-
mosolygok. Anya és apa sorra megölelnek.
-Hannah, ha belépsz a terembe, minden fiú odáig lesz érted!-
mondja anya. Megpróbálok mosolyogni. Nincs kísérőm. Hát persze, hogy nincs. Én vagyok az egyetlen végzős lány aki egyedül megy a bálba,de mégis elmegyek. Kislány kori álmom, hogy báli ruhában, lassú zenére táncoljak valakivel. Mivel párom nem lesz, az utóbbi kilőve. Apa büszkén mosolyog.
-Majd jövök! Sziasztok! -
kiáltom és becsukom az ajtót magam után. Beszállok a kocsimba, a tükörből egy utolsó pillantást vetek magamra, és elindulok. Ez lesz életem legjobb napja!
