Hannah
Amikor már azt hittem, minden darabokra hullott, hirtelen rendbe jöttek a dolgok. Dean ott állt a házunkban azzal a tökéletes mosolyával. Legszívesebben addig öleltem volna, ameddig csak tudom, de meg kellett magyarázni az ismeretlen ismerős érkezését a szüleimnek, és Ashleynek. Aztán beértünk a szobámba, és végre megölelhettem. De eltolt magától.
-Hannah, Istenem, én is örülök,hogy látlak. De vigyázz, mert még összenyomod!-mondta nevetve
-Mégis mit?-kérdeztem,mire elővett valamit a kabátja alól.
~
Elfojtok egy visítást,amikor a kezembe adja a fehér,bolyhos kiscicát, amit eddig a dzsekije rejtett el előlem.
-Uramisten! Köszönöm, köszönöm! -mondom a kiscicát simogatva, majd szorosan megölelem Deant. Leülünk az ágyra, az ölébe húz. Nem ficánkolok, sokkal jobban érzem magam az ölében, mint mellette. A kismacsek az ágyamon alszik, mosolyogva nézek rá, majd Deanre.
-Miért jöttél vissza?-kérdezem, és a mellkasára hajtom a fejem. Érzem, ahogy felgyorsul a szíve dobogása.
-Találtam egy macskát, és gondoltam tetszene.-röhögi, mire nekivágok egy párnát. Nagyokat pislogva, majd nevetve néz rám. De aztán megpillantja a lapot ami a párnával együtt esik le az ágyra. Felkapja, mire rávetem magam. Nem olvashatja el a levelet amit neki írtam. Nem,nem,nem! Ezt nem szabadna, hogy elolvassa. Ki kellett volna dobnom már akkor,amikor megírtam.
-Add ide!-mondom, de nem hagyja,hogy elvegyem, olvasni kezdi. Ezt elcsesztem. Most biztosan azt gondolja, hogy egy pióca vagyok. Dean felnéz a lapról, gondolom elolvasta. Felém csusszan, és megölel. Elmorzsolok egy könnycseppet. Annyira jól esik, hogy itt van. Nem akarom,hogy újra egyedül hagyjon.
-Hannah, hidd el, nem akartalak elhagyni. Meg kell értened,nem akartalak veszélybe sodorni.-mondja.
-Megértem,Dean. -mondom.
-Annyira szeretlek!-mondja,majd megcsókol. Lassan, édesen csókol, nem sürgetőn. Levegőért kapkodva válunk el, és végre én is kimondhatom azt,amire már nagyon régóta vártam.
-Én is szeretlek,Dean.
Az ajándék cicám felébred, és Dean ölébe mászik,és dorombolni kezd.Olyan aranyos,ahogy játszik vele! A kis szőrgombóc teljesen eltörpül a kezeiben.
-Mi legyen a neve?-kérdezem tőle.
-Miért engem kérdezel,ha te vagy a gazdája?-kérdezi mosolyogva
-Mert nincs ötletem, zsenikém
-vágok vissza.
-Akkor tudom, kit kérdezzünk.-mondja Dean, majd lassan kinyitja az ajtót, és egyedül hagy a szobámban. Pár másodperc múlva izgatottan tér vissza a húgommal, akinek szorosan be van csukva a szeme.
-Ash, figyelj! Csendben kell lenned jó?Kinyithatod a szemed.-mondja Dean, és végszóra, a húgom elfojt egy sikítást, pont úgy, mint én. Ó, ha anyáék megtudják, hogy lett egy macskánk! Sosem engedték volna meg, de már nem tudom visszaadni. És nem is akarom. A húgom a szőrgombóchoz szalad, felkapja, és simogatni kezdi.
-Hát szia, cicuska- gügyögi. -Hogy hívnak?-mosolyog.
-Kéne neki egy név, Ashley.-jelenti ki Dean.
-Legyen Bajussz!-kiált fel. Bajussz. A legátlagosabb név a világon amit egy macskának adhatnak. De végül is mi kértük a segítséget, szóval nem vitatkozunk. Ash az ölébe kapja a macskát, és lopakodva elindul a szobájába, nehogy meglássák anyáék. Újra ketten maradunk Deannel.
-Mi lesz most velünk?-kérdezem.-Te nem lehetsz velem, Dean. Neked a vadászat az életed.-mondom.
-Nem. Nekem te vagy az életem.-mondja ki. Ezek után még jobban szeretem, ha ez egyáltalán lehetséges.
-De én nem vadászhatok veled. Te mondtad.-mondom, mire elerednek a könnyeim, de Dean letörli őket.
-Ne sírj, kérlek! Meg tudjuk oldani
-Tényleg?-szipogom
-Szeretnél még vadászni?-kérdezi, mire felcsillan a szemem, és ott puszilom, ahol csak érem.
-Ezt igennek veszem-nevet a fejét ingatva.
-Szóval akkor vadászhatok veled?-kérdezem.
-Ha ezt szeretnéd,akkor igen. Megoldjuk.-megfogja a kezem.-De akkor muszáj lesz elviselned Sammyt is.-mosolyog.
-Bírom Samet.-rántom meg a vállam.
-De igaz, engem jobban?
-Hát persze.-mondom, mire újra megcsókol.
-Remélem is.-vigyorog. Annyira szeretem! Nagyon hiányzott. Most már nem fogok napokig tépelődni azon,hogy vajon ő szeret-e. Mert tudom, hogy szeret. Fontos vagyok neki, és ez nagyon nagy dolog.
