-Milyen merész a kislány- röhög ki a főnök, én pedig a padlóra szegezem a tekintetem és próbálom elfogadni a helyzetemet. Hiszen innen már sehogy sem tudnék kiszabadulni. Utoljára az ajtó felé nézek, de a két nagydarab őr elzárja az egyetlen kiutat.
Az előttem álló férfi kezében a pisztoly egy kattanással jelzi, hogy ki van biztosítva. Hátrálok, mire kishíján elbotlok saját lábamban, de hátulról egy fickó a vállamra teszi a kezét.
-Itt maradsz.-Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. Ledermedek.
A főnök egy lépéssel átszeli a közöttünk lévő távolságot aztán a homlokomra céloz. Könnyek gyűlnek a szemembe.
Aztán hirtelen hangos lövés hallatszik, az ablak pedig üvegdarabokra törve hull a földre. Az ajtónál álló két őr sietve a lehasal, hogy védje magát,de arcukat véres a ráhulló szilánkoktól.
Scott kezében észreveszem a fegyvert, mikor az ajtóhoz fut, hogy kinyissa azt. A főnök közben ordibál, és lövöldözik, de képtelen célozni. Teljes a zűrzavar.
- Mi a francot csinálsz Scott?- Ugrik a fiú után, hogy elkapja, de Scott gyorsabb.
Ekkor hirtelen négy alak lép be az ajtón. Három ismeretlen, és mögöttük Scott.
Minden elhalkul, mikor meglátjuk, ahogy az egyik férfi a nyakánál fogva hurcolja vissza a főnököt a szobába, aztán pisztolyát a fejéhez tartja.
-Mi nem ölünk embereket, Dean.- hallom meg egy magas férfi hangját. Várjunk csak. Dean... Ezt nem tudom elhinni. Ő most tényleg itt áll előttem?
-Ezek emberek?- néz megvetően körbe Dean. Körbefordul és fegyverével elrablóimra mutat.
-Ezek annál sokkal rosszabbak. Hány gyereket öltél, te szörnyeteg?-néz vissza a főnökre, mire az vigyorogva fordul Dean felé.
-Nem eleget.-mondja.
Ennyi kellett Deannek, hogy meghúzza a ravaszt, a férfi pedig elterüljön a földön és vére kiszivárogjon a mocskos padlóra. Mozdulatlanul állok, és csak figyelem Dean arcát, ahogy eltorzul a dühtől.
Átdobja a pisztolyt a mellette álló nőnek. Néhány őr ekkor próbál kimászni a betört ablakon, de sikertelenül. A nő mindet lelövi.
Körbenézek, és futni szeretnék, de lábaim földbegyökereztek. Hirtelen egy emberként néznek rám, de én a földre rogyok a sokktól. A nő felém siet, és segít felállni, majd maga felé fordít. Nézi az arcomat, ujját végigfuttatja a hajamon. Értetlenül állok előtte, de lelki szemeim előtt már sejtem, mi fog történni. Vonásai túlságosan emlékeztetnek Ashley-ére. Ekkor könnybe lábad a szemem, mikor rágondolok, hogy mi történt vele.
A nő szomorúan néz rám.
-Muszáj volt. Mindent muszáj volt szívem. A te érdekedben tettük mindezt, de sajnos sikertelenül.-megtörli könnyektől csillogó szemét- Tudhattuk volna hogy ettől az élettől nincs menekvés.
