fourteen

736 42 13
                                    

2018.07.03. (Kedd) 18:35

🌞🌇Petra szemszöge🌇🌞

Két kerek percen keresztül néztük egymást. Könnyesen pislogtunk egymásra. Mindketten azt akartuk, hogy a másik szólaljon meg.

- Hazudtam. Azt akartam, hogy ne sérülj miattam. - kezdett el magyarázkodni. - Szeretlek. Csak még most minden olyan nehéz. - mielőtt megszólalhattam volna visszahúzott a szobába. Az erős húzástól nekikoccantam az izmos mellkasának. Megfogta a derekamat és mégjobban magához vont. A tarkómhoz csúsztatta kezét, és felemelte az államat, így elérte, hogy ismét belenézzek a ragyogóan kék, csillogó szempárba. - Szeretlek érted? - nyomatékosította előző mondatait. Aprót bólintottam, jelezve, hogy nem kell többször elmondania. Az ajkaim őt keresték, pontosabban az övéit. Meg is találták rövidesen, és egy (na jó, sok) hosszú, és érzelmes csókra egybe is forrtak. Szavak nélkül is megértettük egymást, letett az ágyra és felém magasodott. Pont úgy, ahogyan reggel, és két órával ezelőtt tette, de mégis sokkal másabb volt. Minden csókja, érintése, mozdulata, szava, mordulása és lökése szeretetteljes volt és törődő.

2018.07.03. (Kedd) 19:26

Beni megértette velem, hogy mire mondják, hogy a békülős szexnél nincs jobb. Mindketten mindent beleadtunk, talán minden eddiginél jobban kívántuk a másikat. Fáradtan, izzadtan feküdtem a mellkasán, miközben a karját cirógattam, ő pedig a hajamat bizergálta, pontosabban rendezgette a víztől göndörödő fürtöket.

- Álmos vagyok. - jelentettem ki, utána pedig ásítottam egyet.

- Ez egy hosszú nap volt. - válaszolt. - A menet is, de a naphoz képest elenyésző. - tette hozzá halkan.

- Hülye. - mondtam aranyosan, az egyébként sértésnek szánt jelzőt.

- Petru. - mondta ő is aranyosan a becenevem. - Ne aludj el, legalább vacsorázzunk majd egyet. - kérlelt. Válasz helyett az éjjeliszekrényen heverő félig üres üvegre mutattam. - Jó, de én még nem ettem.

- Egyél fikát. - mormogtam a mellkasába.

- Kurva vicces vagy! - mondta gúnyosan, de nem bírta, felnevetett.

- Tudom. Amúgy te meg szexi. - simítottam végig a hasán.

- Én is tudom. - nevetett fel.

- Faszfej. - morogtam, és enyhén megütöttem a felkarját. - Én maradok Petru, te pedig lehetsz Faszfejke. Megfelel? - incselkedtem.

- Nem. Neked az istennő jobban passzolna. - válaszolta édesen.

- Ahww, ez túl cuki volt! - olvadoztam.

- Hm, csak azt akartam, hogy elkussolj. - kuncogott fel diadalmasan.

- Akkor nyald ki! - röhögtem fel, mire ránéztem. Ritkán hall tőlem ekkora káromkodást.

- Hölgyem, kérése számomra parancs. - hadarta el, és egyből lentre kerített. Gyorsan a számtól lefelé, egészen odáig mindenhova adott egy puszit, amikor elért oda.

- Beniiiii! Ne csinááld! - kérleltem. - Naaaa! - nyafogtam.

- Miért ne? - nézett fel rám boci szemekkel. Szigorúan megráztam a fejem, mire mellém helyezkedett. Adott egy puszit az orrom hegyére, majd megszólalt. - Csak vicceltem. Amúgy megtettem volna, de csak ha szeretnéd. - adott még egy apró puszit az orromra. - Hé, te szomorú vagy? - kereste a tekintetem.

- Nem, csak megviselt. - sütöttem le a szemem. Bólintott egyet, majd szorosan megölelt. A fejem automatikusan a csupasz mellkasába fúrtam, a hátát, pedig enyhén megmarkoltam.

Mára már tényleg ennyi, ha tetszett vote-oljatok, kommenteljetek!
Sziasztok! 👋❤💕💓💖

(Almost) Just Friends [BENIIPOWA]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora