Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

34.fejezet-Köszönet

-Lizo, Lizo. Most már tényleg haza kellene menned. Hallod?-szólintgat az egyetlen ember aki Lizonak hív. Felkönyökölök a székeken és megdörzsölöm az elgémberedett végtagjaimat. Embertelenül fáj mindenem, de nem fog sokáig tartani, így nem kell neki nagy ügyet keríteni. Tudom, hogy nem aludtam el, csak már a szemhéjamat húzza lefele az álom.
-Kihozták már? Jól van? Mennyi az idő?-ragadom meg Stiles kockás ingjének a gallérját és lehúzom magamhoz, hogy érzékelje a helyzetet. Isaac bajban van én pedig már megint elfelejtkeztem magamról. Isaac ruháiban kicsit feszengve ülök itt. Sokan bolondnak gondolnak itt, de többé kevésbé érdekel. Ha a barátom bajban van, mellette vagyok, sokáig.
-Még bent van, eléggé úgy tűnik. Délután fél egy.-teszi rá a kezét az enyéimre amik szorosan fogva tartják a ruháját.
-Még bent van?!-akadok ki.
-Igen, utána pedig visszatolják a kórterembe és aludni fog egy ideig.-bólogat.
-Azt se tudom, hol vagyok. Hogyan jutnék haza?-teszem fel a kérdést miközben felállok. De majdnem, visszaesek. Ezzel a kis kótyagos jelenettel igazat is adok az előbbi mondandómnak.
-Azért vagyok itt Melissa mondta, hogy most ő ügyel. Menjünk haza, aludj egy kicsit kérlek. Legyél szèp mire Isaac felkel. Tegyél fel alapozót meg ilyenek, hogy ne nézz ki ilyen zombisan.-mutat az arcomra egy kedves ujjkörző mozdulat után. Ha nem lennèk ennyire fáradt biztos, hogy mondanék rá valamit, de nincs erőm. Semmihez.
Csak egy nyögéssel felelek majd aztán felsegít és eljutunk az autóhoz. Egy kisebb fárasztó, zötykölődős út után megérkezünk.
-Pihend ki magad.-mondja.
-Azonnal szólj ha Isaac fogadókèpes.-figyelmeztetem mikor kinyitom a bejárati ajtót. Legalábbis én ilyen szavakat szeretnék kimondani, a vége...az inkább már csak egy katyvasz. De nagyjából megérti mert komoly arckifejezéssel bólint.
Bemegyek, és úgy, hogy még csak az emeletre se megyek fel ledőlök a kanapén. Azonnal álomba zuhanok és fel nem ébredek, csak arra, hogy valami sípol. A tűzjelző vagy mi? Felriadok és Scott veszi ki a mikróból a kajáját. A sípoló hang a jelzés, hogy készen van.
-Ebédelsz?-kérdezem, így fel tudom mérni az időt.
-Olyasmi, fél négy van.-bólint. Ennyit aludtam?! Az nem lehet, Isaac már biztosan felébredt. Felülök és megdörzsölöm az arcom.
-Jobban vagy?-kérdezi.
-Olyasmi.-mondom. Leül mellém az ebédjét pedig leteszi a kanapé előtt lévő asztalra.
-Ha Cassyről vagy bármi másról szeretnél beszélgetni. Anya és én itt vagyunk neked.-simogatja a hátamat.
-Egyenlőre nem. Még, nem állok rá készen. Csak azt szeretnèm, hogy Isaac jól legyen.-sóhajtok majd lenyelem a kifelé készülő könnyeimet erősséget mutatva.
-Ha úgy érzed. Szólj. Bármikor.-féloldalra felhúzza a száját és úgy néz oldalról. Kicsit zavar, de nem szólok, talán szeretne még mondani valamit? Soha nem tudjuk meg, mert Stiles a piros kockás ingjében bejön a hátsó ajtón.
-Isaac friss és üde, a közeljövőben kijöhet a kórházból.-csapja össze a két tenyerét.
-Mikor?-taglóz le.
-A közeljövőben.-mondja még egyszer bólintva, mintha nem értettem volna meg először. Pedig én értem, csak fel nem foghatom. A közeljövő az holnap is lehet és a következő héten is.
-Bemész a kórházba hozzá?-kérdezi Scott.
-Szeretnék.-mondom és felállok.
-Előtte zuhanyozz meg legyél csinos. Tudod.-kacsint én pedig eloldalgok és megcsinálom amit beszéltünk. Utána egy piros felsőt és egy farmert, majd ballerina cipőt  veszek fel. Finoman sminkelek kevésbé láthatóvá téve a karikákat a szemem alatt. Lemegyek és Scott mosolyogva fogad. Stiles pedig az ujján forgatja a kocsikulcsot.
-Máris jobb. Menjünk.-mondja a fiú és Scott szúrósan néz rá. Igazából Stiles az egyetlen aki normálisan viselkedik velem. Ő az egyetlen akin nem látszik annyira a sajnálat. Abból annyit kaptam már életemben, nem kell több. Elköszönünk Scottól és útra kelünk.
Csendesen töltjük az időt, nincs miről beszélnünk. Annyi minden történt, még sincs. Az első utam a szobájába vezet ahol legutóbb volt, de ott csak egy férfit látok aki nagyon ismerős.
-Mr. Peterson megint bajba keveredett?-kérdezem játékosan. A férfi, akit megtámadtam a kocsiban aki igazat adott, hogy ártatlan vagyok. Amikor még minden más volt. Amikor minden kezdett elromlani. Kivéve Haydent, ő jobb lett. Sokkal jobb.
-Mondhatjuk úgy is. Megtámadták az otthonom. De már találtam másikat. Maga?-vonja fel a szemöldökét.
-A barátom kórházba került. De ő is már jól van. Sajnálom, de mihamarabb el kell mennem. Vigyázzon magára.-simítok végig a karján majd elmegyek. Stiles a folyosó végén vár.
-Átvitték őt egy másik kórterembe.-mondja majd hívja a liftet. Beszállunk és ott egy ideig fütyörészik.
-Ja és, a tanár urat meggyőzte a közös feladatotok Isaacel Maradhatsz az osztályunkban.-szólal meg amikor felérünk a másodikra.
-Közös feladat?-kérdezem,nem rémlik semmi ilyesmi. Gondolkodom el, de amikor belèpünk a szobába az első dolgom az, hogy hozzávágok egy kis párnát Isaachez. Vígan tévét néz, én pedig aggódom miatta. Igazán szólhatott volna, hogy jól van.
-Jézusom, mi az?-kérdezi és leteszi a távirányítót a kezéből.
-Te...te..te,te! Rosszul érzem magam miattad, látszólag pedig semmi bajod!-mászok fel vele szembe beleülve az ölébe.
-Vérfarkas vagyok. Erre számítani lehetett.-ránt vállat. Felsóhajtok és megölelem.
-Mindenki vidám, örül. Elhoztam neked a barátnőd Beszélgessetek egy kicsit én hamarosan visszajövök.-mondja Stiles majd lelép.
-Na végre.-néz fel az égre Isaac majd megragadja a csípőmet ès belenéz a szemeimbe. Utána a számra és közelebb húz magához majd egy hosszú csókban forrunk össze. Alig vártam, hogy érezhessem a közelségét pedig nem voltunk olyan sokat egymás nèlkül.
-Mikor jöhetsz ki?-kérdezem amikor elválunk egymástól és félig ülve befekszem mellé.
-Holnap már kint vagyok.-feleli.
-Végre, ha már így történtek a dolgok. Te kórházban vagy, Katék ki tudja hol. Anya romok alatt...Semmi sem alakult úgy ahogy terveztük.-mondom, de Isaac kedvesen elcsöndesít.
-Az ilyet nem lehet tervezni, de talán holnap lesz egy napunk. És mivel mèg nem vittelek el sehova se...így...Lizi eljönnél velem valahova?-fordul felém.
-Isaac Lahey, nem tudok ellenálni a kórházi ruciban kimondott szavaidnak. De ha olyan ruhában lennél amiből nem látszik ki semmid, akkor se tudnék nemet mondani.-puszilom meg az arcát.
-Miért? Nem tetszik a fenekem?-nevet. Tetszenek ezek a komolytalan beszélgetések. Ő az egyetlen aki el tudja felejtetni velem ezt a nyomorult helyzetet. Ilyenkor percekre normálisnak érzem a helyzetünket.
-De, nagyon. Minden porcikádat imádom.-búgom neki.
-Helyes.-markol bele óvatosan a combomba.-Én is szeretem, hogy az vagy aki vagy.-mosolyog.
-Megzavartam valamit?-áll az ajtóban Melissa.
-Nem dehogyis.-szabadkozom és lejövök az ágyáról.-megigazítom a ruhámat.
-Beszélni szeretnének veled Isaac.-mutat a háta mögé Mel. A következő pillanatokban Derek jön be az ajtón. Zsebre tett kezekkel.
-Akkor én nem is zavarok.-köszönök el majd kimegyek a terem elé és leülök egy székre.
-Semmi értékelhetőt nem csináltam ma. Amivel előrébb juthatnánk.-panaszkodom Melissának.
-Dehogynem. Megtaláltad Mr. Petersont aki látni szeretne.-mondja majd felállunk, lemegyünk a szobájához majd én ott állok az ágya mellett. Mel pedig terem előtt áll.
-Üzenetem van számodra. A kis Perry üzen neked:
Apával minden rendben, Mella is már jóban van vele. Köszöni szépen a segítséget.-adja át az üzenetet.
-Nem tesz semmit, egyedül nem sikerült volna. Maga honnan ismeri őket?-kérdezem.
-Mit gondol, honnan van pénze Mellának? Még Perry volt 4 éves amikor rájuk találtam egy esti vadászat közben. Éppen farkas formát öltöttek és majdnem megtámadtam őket.-meséli.
-Örülök, hogy gondozta őket.-válaszolok.
-Én is. Remek kislányok az egyszer biztos. Hajoljon közelebb kedves.-kér meg a férfi.
-Máris.-mondom és teszem amit kér. Amit kicsit furcsállok, de nem kérdezek rá.
-Van egy embere Irisnek a kórházban. Csak óvatosan, ne engedje a barátja közelébe. Most is hallhatnak, azért kértem meg.-suttogja, szinte némán.
-Köszönöm Mr. Peterson. Nem hagyom őt egyedül. De magát sem. Sokat segített.-mosolyodom el.