Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

35.fejezet-Baj

"Egy ismerős, rokon, családtag és édesanya. Sokaknak akár ennél többet is jelenthetett  Mrs. Cassandra McCall.
A világ ismét kevesebb lett egy jó emberrel."
Hangzanak a fejemben a pap szavai. 1 hete volt anya temetèse, porrá égett a teste minden mással együtt így csak egy szál virágot dobott be mindenki aki ott volt a kiásott gödörbe. Koszorúkat helyeztünk a sírra, szerintem gyönyörű. Már amennyire az lehet. A legvégső tiszteletet meg adtuk neki, munkatársak, rokonok és hozzátartozók. Elég sokan gyűltünk össze, ezekszerint anya nem csak számomra volt fontos személy.
-Nyugodj békében, emléked szìvünkben örökké élni fog.-suttogom magam elé a mondatot amit már egy hete olvasgatok a sírkőről. Az én szivemben èlni fog, soha el nem felejtem. Nem tudnám, egy percre sem. De akkor is, túl fiatal volt, túl hamar történt! Újból elkezdek zokogni és leesek a fűbe a sír elé. A tenyerembe temetem az arcomat és mintha attól jobb lenne nem adok ki egy hangot sem. Nem adom meg ezt az örömöt Irisnek. Ezt nem. De ha nővérek voltak...akkor miért tette ezt? Ennyire azért nem lehet valakit utálni. Hacsak nem féltèkeny az ember. Alaptalanul vádaskodom...nem is biztos, hogy Iris volt. A Kate akivel találkoztam eléggé mesterkéltnek tűnt ahhoz, hogy ő legyen. Még vidám is volt amikor meghallottuk azt a zajt. Akár egy harmadik is lehetett. A füvet tépkedem és arra eszmélek fel, hogy közelednek. Az illatából ítélve Mella az.
-Mit csinálsz itt?-kérdezem, de nem nézek fel rá. Letörlöm az arcomról a rászáradt könnyeket.
-Cassy temetése óta, minden reggel itt vagy és minden este is. Meg...nem tartom fairnek a dolgokat.-ül le mellèm és a hátamat simogatja. Igaza van, talán túl sok időt töltök a temetőben. Utoljára apa halálánál viselkedtem így.
-Miket?-kérdezem a kelletènél kicsit gonoszabban.
-Megtaláltad apukámat, vigyáztál rá és újra majdnem egy család vagyunk. Te pedig elvesztetted édesanyádat.-sóhajtja.
-Nem te tehetsz róla. Nem kell magadat okolnod emiatt.-nézek rá most először. Fáradtnak tűnik.-Veled minden rendben?-kérdezem a karikás szemei miatt.
-Minden rendben, már a maga módján.-bólint majd suttogva hozzá teszi: Megtaláltam Irist.
-Hol van? Mikor? Hogy?-árasztom el a kérdéseimmel.
-Megmutatom, tegnap jöttem rá. 4 napja őt kutatom segíteni szeretnék neked. Szóval tegnap este megláttam kijönni Katet a videótékából. És a nyomába eredtem. Az erdő egy olyan részére ment, amit még soha nem láttam. Jó búvóhely szökötteknek, soha nem gyalogoltam még annyit. Ott egy kis lepukkant házba kopogott be és Iris nyitott neki ajtót. Ennyit láttam, és találtam egy ruhát aminek Kate illata van. Megtalálhatjuk.-meséli. Majd felmutatja a sötétkék anyagot.
-Menjünk.-ragadom meg a karját. Ő csak bólint és máris felrepülök vele. Hajnali öt van, még szerencsére sötét, ezért vagyok ilyen bátor. A pólóm is csak a szárnyaim helyén szakad ki és nem teljesen le rólam.
-Itt menj alá.-szól egy hosszú repülés után Melantho. Leszállok egy jó magas fára majd azon lejjebb mászunk.
-Nézd ott van.-mutatja suttogva. Az erdő ezen rèsze teljesen kihalt, semmi nyoma sincs állatoknak, csak sűrű fenyők állnak itt. A napot teljesen elzárva az aljtól. A házat úgy képzeltem el, hogy alig fér el benne 2 ember, de nem. Egy omladozó falú, betört maximum 2 négyzetméteres, bejárati ajtós èpület. A Hale háznál csak egy kicsit lehet kisebb. Az első gondolatom a hely pásztázása után, hogy kitèpem a torkát a két nőnek, hogy visszaadjam amit okoztak nekem. Leugrom és egy tigrisbukfencel leérkezem.
-Várj már te idióta, ha többen vannak bent? Meg is halhatsz!-kiabálja utánam a barátnőm fojtott hangon. Majd az ő puffanását is hallom, de akkor már bent vagyok a házban. Ugrásra készen, kiélezett karmokkal. Elkezdek körbenézni de senkit sem hallok és senkit sem látok.
-Wáó!-mondja Mella amikor belép. Belülről egészen otthonos, tv, konyha, díszek, szobanövények. Bútorokkal is elég jól felszerelt és mèg modern is. Elkezdek körbenézni, a felső emeletre is felmegyek, de semmi. Idegesen csörtetek le a mèg idegesebb Melanthohoz.
-Nincs senki, de még egy tervet sem láttam a szobában.-mondom neki.
-De mindent úgy hagytál ahogy van? Nincs sehol a szagod? Ha nem, akkor mehetnénk?-válaszol idegesen.
-Persze.-bólintok majd mennénk ki, de egy autó csikorgó féke, az emeletre kényszerít.
-Basszus, tudtam, hogy baj lesz. Megérzi, hogy itt vagyunk. Megígértem, hogy vigyázok magamra.-csapkod Mella.
-Megvárjuk az ajtó nyitódást aztán kirepülünk.-vázolom fel a 3 másodperc alatt kitalált tervet. Kinyitunk egy ablakot és már ott sem vagyunk. Kicsit féltem, mert a szárnyaim nem férnek ki az ablakon így zuhanás közben kellett átváltoznom, majdnem nem jött össze, de nem kötöm senki orrára. Visszamegyünk a temetőhöz, miután biztonságosan leszálltam 15 méterrel arrébb. A táskáink és kabátjaink érintetlenül hevernek a földön. Felkapjuk a táskáinkat és útnak indulunk a suliba.
-Repülhetünk is, nem akarok fél órát sétálni.-ajánlom fel Mellának.
-Felejtsd el, csak akkor ha muszáj. Nem repülök többet.-tiltakozik hevesen. Én csak felnevetek.
-Kinek?-kérdezem tőle egy kis séta után.
-Mi?-néz rám értetlenül.
-Kinek ígérted meg, hogy vigyázol magadra?-kérdezem újra kifejtve a dolgot.
-Senkinek. Apának.-vágja rá gyorsan így nyílván nem Deucalionnak ígérte meg.
-Szóval ki a fiú?-húzom egy kicsit az agyát.
-Senki.-tartja magát az első válasza mellett.
-Ne már, komolyan. Avass már be.-bököm meg a vállát.
-Már csak 20 perc és ott vagyunk, nem akarunk sulibuszra szállni?-kérdezi amikor meglátja a megállót.
-De...-sóhajtok.-Kiszedem belőled, ha addig élek is.-mondom.
-Van tesicuccod?-kérdezem a hátamon lévő szakadáshoz nyúlkálva. Úgy érzem, hogy csak egy cérnaszál tarja az egész felsőmet.
-Miért?-ráncolja a szemöldökét.
-Mert nekem nincs és mindjárt leesik a pólóm.-mondom.
-Adok.-nevet ki. Megjön a busz és felszállunk rá még néhány ember kíséretében. Liam, Corey és Mason társaságához csapódunk és úgy is szállunk le a buszról. Egyikük sem lehet Mella barátja. Liamnak ott van Hayden és Masonék is együtt vannak. Ma jól oda kell figyelnem mit csinál és kivel beszél.
-Hé, szombaton megint buli eljössz? Hayden, Mason, Corey, Scott a lányok és mèg sokan megyünk.-zavar bele a gondolataimba Liam a kérdèsével.
-Ömm...nem hiszem.-rázom meg a fejem.
-Hát rendben, akkor szólj ha készen állsz.-bólint, hogy megértette miért nem szeretnék menni.
-Szia, Lou. Jobban vagy?-kérdezi tőlem Mason így én középen megyek, jobb oldalamon Liam a balon Mason.
-Valamennyivel.-felelem a nem túl kielégítő választ. Kérdően néznek rám mert a válaszom erre a kérdésre eddig mindig az volt, hogy nem igazán. Leülünk a matek teremben és ott sugdolózva elmondom a reggelt. Mella is megérkezik.
-Király vagy.-mondják egyszerre Coreyék neki.
-Tudom, de most ugyan miért?-kérdezi.
-Megtaláltad Iriséket.-válaszolok a kérdésre.
-Na, örülök, hogy ma reggel is láthatom a sugárzó arcotokat. Matek dolgozat.-jön be a tanárnő az órára és ledob egy halom papìrt az asztalára. Előre fordulunk és a további negyvenhárom percben a dolgozatot írjuk. Majd utána egy nagy sóhajjal az ajkamon beadom a dolgozatot és kilépek a teremből. Mella szekrénye a földszinten van az enyém pedig az emeleten így külön válnak útjaink. Kiveszem a biosz cuccot és csalódottan veszem észre, hogy nem hoztam semmi ehetőt. És még pénz sincs nálam...hogy is lenne? A következő pillanatban viszont egy kéz és egy szendvics jelenik meg a szemem előtt. Elveszem az ételt és megfordulok. Isaac mosolyog vissza rám. Azonnal szájon csókolom és megköszönöm.
-Korán reggel csak úgy elmentél, gondolom anyukádhoz így csináltam neked is.-mondja.
-Köszönöm Isaac.-ölelem meg mégegyszer. Nem is a szendvics miatt vagyok ilyen boldog, hanem mert gondoskodik rólam. Az elmúlt időben a fejemet is elhagytam volna nèlküle.
-Szivesen. Milyen órád lesz?-kérdezi.
-Angol. Neked?-biggyesztem le az ajkaimat.
-Nekem közgáz.-mondja.
-Nyertél. Az edő rosszabb.-nevetek.
-Még visszavehetem a szendvicset.-karol át oldalról majd leülünk egy radiátorra.
-Nem is mondtam még, Mella megtalálta Iriséket...-kezdtem bele a történet elmesélésèbe.
-Ha reggel nem volt ott senki, akkor lehet máris szervezkednek.-ötletel Isaac miután végighallgatott.
-Nem tudom, de...-a csöngetés vet véget a mondatomnak.
-Szavad ne feledd.-ad egy gyors szájrapuszit majd elfut. Èn is megyek az órámra és leülök hátra közvetlen Liam mellè.
-Akkor kérem a felelőt. Melantho...kérlek fáradj ki.-int a kezével a lánynak. Nagy nehezen kimegy.
-Kèrlek mesèlj a múlt órairól.-mosolyog kedvesen.
-A reneszánszkori íróinkról tanultunk...-kezdi el. Minden tanár irat ès feleltet, a téli szünet nem tesz jót a jegyinknek. Megüti a fülünket egy farkas vonyítás majd egy kétségbeesett szag. Ismerős valahonnan. Mella viszont felkapja a tekintetét és eltátog nekem egy "Perry-t". Corey próbál kimenteni minket.
-Tanárnő mi volt ez a zaj?-kérdezi a fiú.
-Milyen zaj?-kérdez vissza.
-A farkas, itt nem élnek farkasok. Maga nem hallotta?-kérdezősködik tovább. És amíg a tanárnő a fiúval van elfoglalva addig Mason leveri a tanárunk cuccát  a földre.
-Ki volt ez?!-kiált bosszúsan.
-Biztos a szél.-mondja Mella és rám néz. A kezemmel megpróbálom azt csinálni amit legutóbb a tetőn. Sikerül és a szèllel kilököm az ablakot annyira, hogy hihető legyen. De ez nem a pont az, i-n. Megszólal a tűzriasztó és ki kell mennünk. Kimegyünk és elkezdünk szaladni a hang irányába.
-Perry az, de mi törtènhetett.-aggodalmaskodik Mella. Aztán az iskola előtt meglátjuk Perryt. Csapzott és mintha vérezne. Mella odarohan hozzá és lezuhan majd felveszi a húgát és odamegyünk ahol nem igazán láthatnak minket. Mella leveszi a pulcsiját és Perry visszaváltozik emberré majd a nővére ráadj a pulcsit.
-Mi törtènt?-idegeskedik Mella.
-Egy vörös nő apával van.-ennyit tud elmondani a lány egyenlőre, de ez elég is. Tudjuk kire gondol.