Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

12.fejezet.-Érzések

Abban a pillanatban amint megszólalnak, Theo elenged én pedig összerogyok.
-Theo Raeken, kudarc vagy.-mondogatja a hang amihez lassan a tulajdonosa is előjön. Még ijesztőbbek mint emlékeztem. A kabátok, az a szörnyű szag-akár a salétromsav- és érzés ami körülöttük terjeng. Amikor meglátom mindhármójukat, elfog a félelem.
-Nem vagyok.-sziszegi Theo.
-Bebizonyítottad hogy csak egy átlagos gonosz vagy.-mondja az a doktor akinél bot van.
-Nem, nem, nem tudjátok, hogy mire készülök. Itt van egy hárpia is, mostmár az enyém.-mutat rám Theo.
-Ugyanazokat a hibákat követed el. Újra és újra.-mondják egyszerre.
Megpróbálok felállni és elmenekülni, Theo még a végén megöleti magát. Vagy engem. Szörnyű ez az fiú. Csak kihasznált, velem végeztette el a piszkos kis terveit. Az elejétől fogva.
-Amíg nem figyelsz, megváltoznak körülötted a dolgok.-mondja az a doktor aki a legközelebb áll hozzám. A közelségétől is kiráz a hideg.  Megint megpróbálok felállni de mintha ketté akarnék szakadni. Mindjárt elvérzek, ha nem jutok kórházba.
-Nem vagyok kudarc, ti magatok vagytok azok. Ideje lenne már eltvávoznotok az élők sorából.-sziszegi Theo és megvillantja a fogait. Aztán rájuk támad, nincs esélye, szinte azonnal a földre taszítják őt. Aztán pedig elmenekül.
-Gyáva.-motyogom. És az oldalamhoz teszem a kezem, amiből fekete folyadék szivárog. Halványan látok, a fájdalom és a könnyeim szinte elvakítanak. De azt még észlelem hogy a doktorok rám néznek majd össze és eltűnnek.
Ezután nem marad semmi csak a nyöszörgésem, a könnyeim a fájdalom ami bele-bele hasít a hasamba.   Theo, gyűlölöm. Felkészülök arra hogy feladjam, és újra láthassam az édesapámat de az arcomba lógó hullámos tincsek nem engedik. Ez nem a saját hajam. Csapzott, liheg és kimerült a lány. De itt van és megment engem.
-Nem szabad feladnod Louisa, gyere velem, a Fenevad megtámadott minket és most ide tart. El kell tűnnünk.-mondja Hayden. Az utolsó akire számítok ilyenkor. Lehet ő is csak kényszerből volt Theoval. Két lábra állít és vonszol két lépést de feladja.
-Miért fáj ez neked ennyire? Miért nem gyógyulsz?-ijed meg. Nem válaszolok hanem az ajtó felé vezetem a tekintetem ahol Isaac áll. Érzem az illatán, hogy ő az.
-Átveszem, te fuss.-mondja neki Isaac és Hayden habozva bólint majd eliramodik. Aztán Isaac felkap úgy visz mint ahogy a férj a menyasszonyt.
-Isaac...én...én....-kezdem el, de lassan kezd elhomályosulni előttem a világ.
-Ez most nem a legjobb pillanat.-tesz be a dzsip hátsó ülésére. Ahol ott van még Hayden is.
-Nem baj Isaac tudnod kell, hogy szeretlek.-motyogom magam elé majd egy nehéz súly lehúzza a szemhéjam.

                     *

Alig dereng pár dolog a történtekről,nem tudom mit mondtam vagy tettem pontosan. Nem akarom kinyitni a szemeimet mert akkor felébrednèk és a rideg valóság várna. De lehet hogy csak álmodtam és ha felkelek akkor az ágyamban fogok èbredni Melissa házában a jól ismert utcában. Bár ez csak egy apró reményfoszlány, de hátha.
Lassan, aprókat pislogva nyitom ki a szemeimet és a plafont nézem. A kórházban nem ilyen, elkezdek szimatolni és a forgács, valamint állatok és vegyszer szagát érzem. Meg  Dr.Deatonét. Az állatklinikán vagyok.
-Látom felkeltél.-üdvözöl Dr. Deaton. Nem válaszolok, nincs erőm és nem is szeretnék. Gyorsan elvégez pár vizsgálatot és megállapítja hogy rendben vagyok.
-Milyen nap van ma?-kérdezem.
-Csütörtök.-mondja Deaton.
-Mi történt velem?-ülök fel de még egy kicsit kótyagosnak érzem magam.
-Nos, megpróbálták elvenni az erődet.-válaszol a válla felett miközben kezet mos.-De ügyesen helyt álltál. Hogy van a szíved?-néz rám. Elősször nem értem mit szeretne aztán leesik hogy Theora gondol.
-Mintha kifacsarták volna, Theo kihasznált. Ezt meg fogja keserülni.-szorítom ökölbe a kezem.
-Óvatosan, nem jó ha az indulataink irányítják a tetteinket.-figyelmeztet.
-Hol vannak a többiek?-kérdezem.
-Hazaküldtem aludni őket. Isaac sokáig nem akart távozni, meg kell becsülnöd azt a fiút és gyere most hazaviszlek.-segít felállni. Eztán már a saját lábamon megyek az autójáig egy sötétkék terepjáróig. Beindítja a motort és elindulunk, csendben nézek
ki az ablakon és gondolkodom. Miket mondhattam tegnap? Miután Theo kis híján kivégzett, nem maradt emlékem. Csak a szörnyű fájdalom.
-Mit jelent a fekete vér?-kérdezem Dr. Deatontől.
-Nem tudom, de elvileg jót. Azt hogy erős vagy. A higannyal kell vigyázni.-felel nyugodtan majd megáll Scotték háza előtt.
-Köszönöm, hogy vigyázott rám.-köszönök el. Kézségesen biccent majd kiszállok és elhajt.
Olyan délután 5 óra körül lehet. Nem tudom ki van itthon és ki nem, de remélem senkit nem ébresztek fel. Lassan benyitok és látom, hogy Kira, Liam, anya, Scott,Stiles,  és Malia ül a konhyapultnál. Amint anya észrevesz a nyakamba ugrik.
-Annyira hiányzol mostanában.-dünnyögi.
-Te is nekem, szeretlek anya.-mondom.
-Minden rendben?-ölel meg Scott is.
-Igen, bár Theo meglépett.-ölelem vissza.
-Ez ne legyen gond.-legyint Stiles és köszönök neki majd a többieknek is.
-Ha ettől jobban érzed magad az én prédám is.-szorítja össze az állkapcsát Malia. Mondta Theo hogy Malia a Sivatagi Farkast keresi. Úgy látszik több kevesebb sikerrel. Aztán meglátom azt akit csak reméltem hogy itt van. Isaac lép be a konyhába. Gondolkodás nélkül karolom át a felsőtestét.
-Isaac, köszönöm.-szorítom magamhoz.
-Igazán nincs mit. Bárki megtette volna.-ránt vállat és magához húz.
-De te tetted meg.-motyogom, majd egy puszit lehelek az arcára.
-Rendben tubicák, gondolkodjunk a holnapi meccsen.-csapja össze a tenyerét Stiles. Teljesen kiment a fejemből, hogy a fiúknak holnap vérre menő lacrosse meccsük lesz. Túlságosan is el voltam foglalva a saját dolgaimmal. Meg Theoval.
-Sajnálom,hogy bunkón viselkedtem.-kérek bocsánatot mindenkitől.
-Nem haragszunk, nem te voltál hanem Theo.-karol át Liam. Megenyhül a szívem a szavai hallatán.
-Mást nem bántottam ugye?-kérdezem.
-Szóval a holnapi lacrosseal mi legyen?- vált témát gyorsan Isaac. Ezekszerint másnak is okoztam kárt. De utálom most magam.
-Szerintem fújjuk le ha nem akarjuk azt hogy a fenevad megtámadjon mindenkit.-veti fel az ötletet Stiles.
Engem nem nagyon érint ez a dolog, úgyhogy arrébb megyek és beveszem a gyógyszerem.
-Lizi, te mit csinálsz?-kérdezi Liam.
-Véralvadásgátlót szedek.-állítom meg a kezem félúton a szám és a pirula között.
-Nem kell, már magadtól gyógyulsz. Ez az egyik jó a természetfelettiségben.-magyaráz Scott. Aztán leteszem és amikor már nem rám figyelnek gyorsan beveszem. Nem szeretnèm kockáztatni az életem. Felmegyek és megkeresem anyát,aki a szobájában van.
-Szia.-nyitok be. Az ágyán ül és látszik,hogy sírt.
-Szia kicsim.-köszön.
-Mi a baj?-kérdezem és közben leülök mellé.
-Olyan hihetetlen ez a sok dolog. Egy kicsit nem figyelek oda és máris természetfelettiek vesznek körül. Tudtam,hogy ez a város nem normális,de vissza  akartam jönni. Úgy sajnálom.-ölel meg.
-Anya, figyelj rám. Nem probléma,látod Scottèk is életben vannak. Vigyáznak egymásra. Különben is, tudok repülni. Ez azért elég menő.-nevettetem meg.
-Rendben. Szeretlek.-szorít mégjobban magához végül elenged és a kezemet fogja meg.
-Maradnék de el kell kérnem a házimat a többiektől.-állok fel.
-Milyen gyerek vagy te?-kérdőjelez meg.
-Mármint?-vonom fel a szemöldököm.
-Hát...napokig el...voltál tűnve ès most tanulsz?-nehezére esik kiejteni a szavakat. Ha a saját lányomról lenne szó én is így viselkednèk.
-Tanulni muszáj.-mosolygok, aztán megpuszilom a homlokát. És kimegyek a szobából,át az enyèmbe. Liamhez akartam menni de hallom, hogy nagyon vitatkoznak valamiről így inkább interneten kérem el egy osztálytársnőmtől. Bemegyek és meg is torpanok az ajtóban. Isaac ül az ágyamon.
-Miért vagy itt?-kérdezem. Megeshet,hogy a hangsúly nem éppen a legkedvesebb mert már fáradt vagyok, de nem szeretnèm megbántani ezért leülök az asztalomhoz.
-Csak azért mert el szeretném mondani neked...igazából unszolásra teszem meg. Vagyis nem mert jobb lenne tudnod. Meg én is...szóval a lényeg az,hogy sokszor amikor rám nézel hirtelen rózsaszín lesz a szemed.-böki ki.
-Ugyanúgy,mint Theonál, de...-kezdem el.
-Igen, pont ez az. Benne nem lehet megbízni. Van a Nemeton és azmiatt érezted magad...úgy.-vág bele a szavamba.
-Isaac, ezt eddig is tudtam. De örülök ,hogy még szóbaállsz velem.-mosolyodom el. Nem teljesen értem,hogy mit akar mondani de azért jól esik, hogy még beszélget velem.
-Ne mondj ilyeneket. Én mindig itt leszek. Meg, hozzám természetfeletti kötelék vonz téged.-mosolyodik el féloldalasan és aztán feláll.
-Ne légy ilyen magabiztos.-vágok vissza. De a cincogó hangom nem kelt nagy hatást a szavaimnak.
-Miért ne? Talán nem kedvelsz?-jön közelebb hozzám. Másfél fejjel nagyobb nálam,így elég ijesztő hatást kelt.
-Te mondtad,hogy természetfeletti kötelèk fűz hozzád. Te bármikor elhagyhatsz, èn viszont nem.-szedem össze a maradék önbizalmam.
-Bevallom, ez igaz. De kérlek vigyázz Theoval.-váltja komolyra a szót.
-Megígérem.-bólintok. Isaac tènyleg aggódik értem. Ez annyira jól esik.
-Köszönöm.-neveti el magát.
-Mi az?-kérdem idegesen. Csak nem valami rosszat mondtam? Vagy van valami a fogam közt? Se szó se beszéd lefotóz engem aztán a telefonját felèm fordìtja. Nem nézek ki rosszul, csak a szemem ismét rózsaszínen világít.
-Ilyeneket váltasz ki belőlem.-nevetek kínomban.
-Helyes.-mosolyodik el kajánul majd kimenne de megállítom.
-Isaac...segítesz bosszút állni Theon?-kérdezem. Először megijed aztán kérdően néz rám. Magam sem tudom,honnan jött az ötlet,miféle hirtelen felindulásból. De így utólag már tetszik.
-Amiért kihasznált? Igen.-bólint. Majd végleg kimegy az ajtón. Le a többiekhez.
Theo,ismer engem,de egy valamit elfelejtett,hogy én is őt.