Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

30.fejezet-Szövetséges

Beülünk az autóba. Egész pontosan betámogatom magam a plató szélébe kapaszkodva. Aztán elindulunk.
-Ki hozott vissza?-kérdezem két fájdalmas lihegés között.
-Scott.-válaszolja egyszerűen.
-Miért?-gondolkodok hangosan. Miért hozta vissza, ha egyszer odaküldték? Jobb lett volna a föld alatt maradnia. Ott senkinek nem tud kárt okozni.
-Mert fontos vagyok.-ránt vállat.
-Kinek?-kérdezem megvetően. Ha valakinek fontos az biztos maga az ördög. Nem hiszem el, hogy valóban a saját akaratából hozták őt vissza. Felszisszenek az oldalamba hasító fájdalomtól.
-Tudod azért rossz tèged így látni. Meg emlékeztetsz egy fájdalmasan hörgő hangra.-mondja én pedig azonnal felkapom a fejem.
-Hallottál...egy...hangot?-kérdezem sejtelmesebben, mint szerettem volna.
-Igen, miért?-vonja fel a szemöldökét.-Mert én is hallottam sokszor. A tiedet. Gúnyos voltál és lekezelő. Feldúltam miattad majdnem egy házat, a szobámat és Isaacet...-válaszolok.
-Igen, az meglehet, hogy jó magam voltam. Viszont én csak könyörgést, zihálást és sikolyokat hallottam mindenhol a te hangodon. Rettentő volt.-úgy csinál, mint akit kirázott a hideg.
-Ne merd magad sajnáltatni. Engem vertek majdnem ripityára. És majdnem bele is őrültem a bársonyos szavaidba.-pirítok rá és kipattanok az autóból.
-Hát rendben, te tudod.-emeli fel a kezét. Megforgatom a szemem és belekapaszkodom Theoba aki segít felmenni egészen a házig. Kinyitja az ajtót majd betámogat a konyhába. Az első dolgom lesz kibèkülni Isaacel, már ha ő szeretne mèg. Nekem meg van kötve a kezem, de neki nincs. Igazából az maga lenne a csoda ha megbocsátana. Már majdnem másodszorra teszem ezt vele... Erre lehet, hogy nincsen bocsánat.
Amikor belèpek anya leejti a poharát és az apró darabokra pattan szét a földön. Scott és Stiles tátott szájjal nèznek. Míg Malia kapkodja a fejét köztem és még valami között ami Scott háta mögött van. Isaac pedig sehol...a szívem most olyan, mint anya összetört pohara a földön.
-Ki vagy?-kérdezi anya.
-Hát a lányod.-felelem értetlenül.
-Nem...az nem lehet.-lép velem szembe egy lány. Hosszú hullámos hajjal és ugyanolyan barna szemekkel. Az arca is tökéletesen ugyanolyan, mint nekem. Minden egyes kis szeplő tökéletes helyen van. De hát tudom, hogy én én vagyok. Akkor a másik én nem lehetek én.
-Ki vagy?-kérdezi még egyszer Scott.
-Louisa McCall.-válaszolok röviden és nyomósan. Theora nézek és neki is hasonlóan értetlen a feje, mint nekem.
-Nem...az nem lehet.-mondja a másik èn kétségbeesetten.
-És ha tènyleg nem ő ő, hanem ő ő.-mutogat kettőnk között Stiles.
-Köszönöm.-sóhajtok fel.
-Tehát kell egy kérdés amire csak Lizi tudja a választ...-mondja tovább hangosan.
-Mit énekelt apukád minden karácsonykor?-szólal meg most először mióta itt vagyunk.
-Száncsengő.-vágja rá hamarabb a másik Louisa. Kihasználta azt az egy pillanatot amíg én anyán gondolkodtam. Hogy mit élhet át most. Ketten vagyunk, egy tökéletesen tiszta és egy vértől koszos. Szerintem titokban reménykedett, hogy aki eddig itt volt velük ő a lánya. Nem hibáztathatom, hogy nem ismer fel mert nem lehet minket valóban megkülönböztetni. De azért egy kicsit fáj.
-Kit hoztál ide?-kérdezi Scott Thetól.
-Én azt hittem ő Lizi.-menti magát.
-Mert én vagyok!-csattanok fel és ezután egy zümmögő hangot hallok a nyakamnál majd egy bizsergetőt és az idegeim egyszerre rándulnak össze. Parrish a nyakamba nyomja a sokkolót. A földre görnyedek és a fèlig nyitott szememmel csak azt látom, hogy a Lou kinézetű valakinek acélkék lesz a szeme.
-Iris...-suttogom magam elé míg a többiek leszidják Theot. Átváltozom és kirúgom Parrish lábát. Majd futásnak eredek majdnem az utca végéig èrek ott pedig lefognak és nyugtatót adnak be, majd teljesen elhomályosul minden. Rendőrautót hallok még és néhány csikorgó kereket.
Ébredésnél még mindig világos van, neon fények égnek és hörgések, sikolyok ütik meg a fülemet. Szörnyen gyengének érzem magamat. Csak forgolódom és nem akarom kinyitni a szemeimet. Ha rosszabb vár, mint gondolnám? Ha elvesztettem a családomat? Kipattanak a szemeim. Gőzöm sincs, hol vagyok, de átöltöztettek. Egy szürke pulcsi és egy szürke nadrág van rajtam. Papucs és zokni. Szörnyű bűz terjeng a levegőben. Egy kis cellába zártak, amit egy-szerintem-golyóálló üveggel kerítettek körbe. Az egyetlen jó a dologban, hogy átlátszik és oldalt is. Az bal felén kőfal van, de amint megérintem megrogy a lábam. Tehát csak a bevonata kő...jobb oldalon pedig egy ágy. Amit ugyanúgy elválaszt egy üveg. A másik helyen, ugyanúgy, mint az enyémben el van választva egy kis rész ahova nem látnak be és öltözni lehet. Mosdót sehol nem látok. Ez most vagy jó vagy rossz. Végigmegyek az ágy mellett és meglátom a cimkét.
"Eichen ház tulajdona-zárt osztály"
Még soha nem voltam itt ezelőtt. De hallottam róla. Egy szörnyű sorsú embereknek felèpített diliház. Lehet, hogy szemben velem éppen egy magát evő wendigo van. Komolyan ide zártak be?! De hát Iris hazudik! Beverem a kezemmel a falat de csak annyit érek el vele, hogy újra felszakadnak a sebeim. Lassabban gyógyulok, mint máskor és gyengébbnek is érzem magam. Akkor...ez hegyi kőris. Lydia mesélt róla még régebben. Ha ott lett volna, biztos nem kerülök ide. Meglátta volna...vagy esetleg Isaac. Ő még átlátott volna a szitán. De hol volt? Istenem csak ne tegyen kárt magában mert azt nem bocsátom meg magamnak. Remélem csak Derekhez ment, vagy esetleg fent volt a szobában és éppen utált engem. Megint átvertek. Ha egyszer végre nem lennèk naiv. Ha egyszer nem hazudnának a szemembe. A szemek...mindig. Ahányszor csak belenéztek az enyémbe befolyásolni tudtak...Ha mondjuk egyszer nem így manipulálnának engem annak nagyon tudnék örülni. Vagy annak ha egyáltalán nem manipulálnának a szemeikkel mások. Ez az...ez lehet az igazam bizonyításának a nyitja! Ha belenéznek megmondhatom, hogy nem egy csaló vagyok. Irisnek és nekem is más. Isaac bárhol képes felismerni a rózsaszín szemeimet...ezt már csak meg kell mutatnom. Tehát, ki kell jutnom. Egyáltalán nem lenne ilyen problémám ha Iris...ha...nem vágja rá a...a dalt. De honnan tudta? Ezt nem mondtam el neki...sok mindenbe beavattam, de ezt az egyet megtartottam magamnak. Apukámról nem beszéltem neki. Háttérellenőrzést tartott volna? Vagy elrabolta Isaacet is és belőle szedte ki az információkat. Nem az nem lehetséges...túl komplikált. De ha mégis? Esetleg anyából? Másnak nem beszéltem róla, csak Theonak. De az régen volt el is felejthette, vagy ha szövetkeztek ellenünk. Ha Iris másra is gyakorolt hatást? Mondjuk, Theo belement volna önszántából is. De megmentett...és meglepettnek tűnt Iris láttán. Bár elèg jó színész, ezt már tapasztaltam. Lehet tényleg megváltozott. Esetleg a bőrváltók megváltoztatták? Ha az a nő nem lenne...most ez se történt volna meg. Fú de...utálom! Csapok bele az üvegbe ami rendületlenül állja az öklömet. Túl sok a kérdőjel. Bejönnek és lefognak, majd az ágyra tesznek és megint benyugtatóznak. Elalszom és újra meg újra csak pislogok amikor felébredek. Hangosan sóhajtva és a fejemet fogva felébredek. Megpróbálok most már tisztább fejjel nekiállni a dolognak. Kiutat keresek. Folyamatosan a falat és az ajtót vizsgálva valami mentőövet keresek.
-Ne is próbáld meg, kevesebbet érsz el vele, mint ütéssel.-szólal meg egy hang a túlsó szobából amire kihagy a szívem egy ütemet.
-Miért vagy itt?-kérdezem félve és felállok, majd odamegyek a falhoz, ahol láthatom őt.
-Én is kérdezhetném tőled. De hölgyeké az elsőbbség.-sóhajt,  majd leül a saját ágyára velem szemben.
-Ne várd, hogy elmeséljem.
-Ne várd, hogy segìtsek. Pedig érzem...szeretnéd-szinte búgja a szavakat.
-Csak egy kicsit.-mondom miután átgondolom a dolgokat. Ha ő is itt van, nem tehet nagy kárt, egyenlőre. Illetve benne jobban megbízom. Már bizonyított.
Röviden és leegyszerűsítve  beavatom a történtekbe
-Iris? Iris Morten?-kérdez vissza amint kimondom a  másik harpüia nevét.
-Igen, miért ismered?-értetlenkedem.
-Igen, nem csak ismerem, de a szerelmem volt.-fújja ki a levegőt majd belenéz a szemembe.
-Mi történt?-kérdezek tovább.
-Aljas módon átvert engem és aztán nem láttam többet. Ezért utáltalak téged is először. De egész jó fej vagy szóval...-kezdi el mondani a dolgait. De kihúzva magam a bók miatt a tárgyra térek.
-Segítenél nekem, visszavágni neki?-kérdezem.
-Tetszik a csillogás a szemedben. Amint kijutunk erről a lepratelepről benne vagyok. De ne szokj hozzá.-figyelmeztet.
-Eszemben sincs.-bólintok. Aztán elmosolyodom. Lehet Irisnek még sincs senkije. De mi már ketten vagyunk ellene, szereztem még valakit aki gyűlöli. Egy szövetségest, Peter Hale-t.