Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

22.fejezet-Bizony

*Isaac*

-Reménytelenül romantikus vagy.-érzékenyül el.
-Kitértél a kérdés elől?-vonom fel a szemöldökömet kuncogva.
-Igen, mármint nem. De az az igen, igen.-hadarja zavarában.
-Megkérdezzem mégegyszer?-nevetek. Olyan rózsaszín a szeme mint még soha.
-Ne, akkor meg se fogok tudni szólalni. Szóval igen Isaac Lahey nagyon szívesen lennék a barátnőd.-csókol meg. Majd halkan felnevet.
-Te most kiröhögsz?-kérdem.
-Nem csak az én szemem árulkodik Farkas.-mondja mire leesik mire gondol eltelik pár másodperc.
-Ezt váltod ki belőlem.-rántok vállat.

*Louisa*

Olyan édes amikor elpirul. Ilyenkor próbálja tettetni a lazát, de nem igen sikerül neki. Általában tudom, hogy mit érez ami miatt Stiles egy varázslónak tart. Nem is értem miért, én csak szeretem Isaacet. Mindenével együtt, a tulajdonságait, a gesztusait a reakcióit. Amikor beleszagolt a gyógyszerembe és elfintorodott majd megölelt mert eszébe jutott, hogy ez nekem trombózis ellen kell. Illetve kellett. Most már nem, sőt elolvastam és tartalmaz orvosi kumarint ami az állatoknak mérgezést okozhat.
-Min gondolkodsz?-emeli fel a fejemet Isaac.
-Semmi különösön, csak tudod egy mázlista vagyok.-mosolygok rá.
-Én is.-viszonozza a kedvességem majd felkap az ölébe és a lábaimmal átkulcsolom a derekát. Egymás ajkait nèzzük majd szinte egyszerre megcsókoljuk a másikat. Bevisz engem az ölében egészen a konyháig ahol még nem tesz le. Néha elfelejtem milyen erős. Biztos, hogy az emberi felem is érzi azt amit a harpüia énem.
-Szeretlek.-suttogom amikor elválunk egymástól. Csak úgy kicsúszott a számon ez az "egyszerű" szó. Nem korai ez? Vagy van valami protokoll? Egyáltalán hallotta?
-Tudom.-feleli egyszerűen. Szóval ő nem szeret engem, vagy csak nincs kész kimondani?
-Honnan?-nézek rá értetlenül.
-Motyogsz álmodban.-ad egy puszit majd letesz engem, majd lassan elsétál. Elrontottam valamit, ez már biztos. Felkapom a táskámat és a maradék jókedvemet majd kimegyek a házból. A cigizősökhöz.
-Hé, szia futó lány!-köszön egy felsőbb éves lány a tornaórákról és beleszív a halálrúdjába. Gyűlölöm a dohányt.
-Most már nem igen. Az új töritanár nem engedi, hogy veletek legyek.-rántok vállat fájdalmasan.
-Ne már, de én bírtalak már most is csak, ott akkor nem kellett nagyon megszólalni. És a dogákban is segígettél.-hamuzik egyet egy szőke fiú a 12.-ből.
-Bocsi.-vonok vállat.
-Kérsz?-nyújtja felém a cigijét egy 11.-es. Mielőtt bármit is mondhatok Isaac elrángat onnan.
-Mi van?-kérdezem ingerülten.
-Nem cigizhetsz!-figyelmeztet.
-Kösz, hogy bízol bennem.-vágom a fejéhez majd elindulok ami nem jó ötlet, tekintve, hogy sötét van és nem tudom hol vagyok.
-Én bízom, csak nem akartam, hogy hülyeséget csinálj.-jön utánam.
-Szerinted meg tettem volna?!-csapkodok.
-Ig...nem tudom.-bizonytalanodik el. Bizonytalan, egyre több mindenben.
-Isaac, csak menj a fenébe ha nem bízol a józan eszemben.-rázom le.
-Ha ennyire akarod.-adja fel majd visszamegy bulizni. Idióta Isaac, nem vagyok már gyerek akire vigyázni kell. A szívembe mintha tőrt szúrtak volna, aztán még meg is forgatták. Méghozzá az akit nagyon szeretek. Tovább sétálok a kihalt utcában majd felszállok mert úgy jobban tájékozódom. Látom is az iskolát onnan pedig a házunkat. Be kellene vezetnem egy ilyen esti repülős programot. Ahogy a ruhámat csapkodja a szél, a csípő érzés az arcomon ahogy tele leszek adrenalinnal. Nem sokáig érezhetem ezt mert egy szúró, nyilalló, égető fájdalom hasít a lábamba. Egy lövedék, mi a fene? Zuhanok lefele és csak annyi lèlekjelenlétem van, hogy tompítsam a kezeimmel az esést. Egy ősz hajú és egy borostás férfi néz le rám. Miközben én elterülve a földön nyerek egy kis levegőt a tüdőmbe.
-Argenték, nem volt elég Deucalion?-sziszegem.
-Nem, de róla lenne szó.-biccent a fiatalabb. Azt hiszem Chris, azt mondta Scott.
-Jól tennéd ha nem repkednél felelőtlenül. Nálunk rosszabb emberek is várhatnak.-oktat ki az idősebb.
-Aligha.-mondom a szemébe. Sejtelmesen elmosolyodik majd felszed a földről. Betesznek egy fekete autóba és lassan útnak indulunk. Ha nem szakította volna át a szalagjaimat és a szöveteimet a lábamban akkor meg tudnék szökni de így nem. Egy rozzant kis fedőhöz érkezünk de bent egy egész fegyverarzenál fogad. Mindenféle műszerrel.
-Ez valami fenntmaradt óvóhely?-nézek körbe amikor bebicegek.
-Vág az eszed.-mondja elismerően az idős úr.
-Csak felkeltette a figyelmemet a horogkereszt amin egy hatalmas kék 'X' van.-rántok vállat.
-Nos abban is van valami.-teszi le a fegyverét az ősz hajú férfi.
-Nem csevegni jöttünk. Szóval megtaláltuk a barátnőd apját. Már csak el kell hoznunk. A bankban van. Kellene egy kis segítség.-zárja rövidre a témát Chris.
-Miért én?-kérdem.
-A tollak miatt.-mutat rá az idősebb Argent.
-Minnél előbb hozzuk ki.-bólintok beleegyezőleg.
-Az nem lesz olyan könnyű, de holnap kellene.-vesz elő egy térképet Chris.
-És Scotték? Derek?-kérdzem, nem lehet, hogy nem tudnak róla.
-Velük már meg van beszélve. Csak Scott nem akarta, hogy segíts nekünk.-mondja Chris apukája. Jellemző. Utoljáea tudom meg, és miért? Mert úgyse tudnék segíteni és mert kicsi vagyok. Liamékkel miért kivételeznek? Ezeket az egetrengető problémákat egy afrikai éhező megirigyelné. *Irónia*
-De segìtesz?-kérdezi az idősebb.
-Ha elárulja a nevét.-mondom.
-Gerald, miért?-ráncolja az amúgy is ráncos homlokát.
-Hogy bízzak valakiben akinek még a nevét sem tudom?-kérdezek vissza.
Bólintanak majd elmondják a tervet. Miszerint körbevesszük azt az elhagyatott laktanyát és aztán őrködnek a kijáratoknál a folyosókon és kb. ennyit jegyeztem meg abból amit mondtak. Az én feladatom lesz kihozni őt onnan. Mert elvileg rám hallgat és mert ha ugrani kell velem aztán ugorhat. Végre egy hasznos feladat. Elég sok időt töltünk az óvóhelyen ahhoz, hogy beforrjon a sérülésem. Átbeszélünk mindent majd utamra engednek. De jó fejek, nehogy hazavigyenek ha már meglőttek. Éppen sétálok és szidom a magassarkúmat amikor valaki a nevemet kiáltja.
-Lizo, hát itt vagy.-lihegi Stiles. Ráférne pár edzés szegényre Roscoe nem lesz ott neki mindig, vagyis kitudja annak az autónak már lelke van. Valahol jó mélyen a ragasztószalagrétegek alatt.
-Kerestetek?-kérdezem.
-Jah, Isaac mindenkivel tök lekezelő és bunkó volt aztán pedig átváltozott és le kellett nyugtatni. Szóval gondoltuk, hogy itt lehet a probléma.-mutat rám.
-Értem.-mondom és tovább megyek.
-Várj egy kicsit. Mi történt?-nyögi ki szavanként. Szívesen segítenék neki, de oxigént átadni sajnos nem tudok.
-Semmi, csak kicsi vagyok, nem bízik bennem és kimondtam, hogy szeretem és mi volt a válasz? Egy: tudom.-teszem keresztbe a kezemet a mellkasom előtt.
-Első: Mi? Második: Mi? Harmadik: nehogy azt hidd. Fájdalmasan szerelmesek vagytok. A suliban is szörnyű rátok nézni.-fintorodik el. Majd felnevetek, Stiles mindig végtelenül pozitív, bármikor jókedvre tud deríteni.
-Argentéktől jövök. Most mondták el a tervet. Scott nem akarta mert szerinte nem tudnék segíteni mert gyerek vagyok. A másik pedig, egyszerűen csak nem bízik meg bennem vagy nem tudom.-sóhajtok.
-Azért mert félt téged? Láttam a dohányos jelenetet. De minden kapcsolatba kell nèhány vita.-mondja kedvesen. Ekkor esik le, ez volt az első összezördülésünk. Megköszönöm Stilesnak a segítséget majd egészen hazáig sprintelek. Berontok a szobájába és egyszerűen csak hátulról megölelem. Szinte a szuszt is kiszorítom belőle. Nem tudom, honnan vettem, hogy itton van de itt van szóval nem futottam potyára.
-Annyira sajnálom Isaac. Egy hisztis hülye vagyok.-szorítom magamhoz az ágyon. Már majdnem fekszem a hátán.
-Te ne haragudj rám. Túlságosan Scott voltam, és ne mondj ilyeneket magadra mert én sze...-kezdené el kimondani de az ujjamat a szájára teszem.
-Nem kell kimondanod ha nem szeretnéd. Csak ezentúl kínos lesz. Nekem.-szállok le róla.
-Köszönöm.-fogja meg a kezemet és aztán mennék el de visszahúz.
-Szeretném ha egy szoknyás piros felsős aranyos és dögös lány feküdne mellettem.-ölel át majd betakar.
-Akkor keress olyat.-nevetek.
-Már megtaláltam.-suttogja. Ad egy homlokpuszit majd kézenfogva elalszunk. Készen, a holnapi napra.