Újra Beacon Hillsben{Isaac Lahey}

9.fejezet-Talányok

-Sa-sa-sajnálom, n-nem akartam.-dadogom miközben a tenyeremet nézem. Vér tapad a kezemhez. Meg is ölhettem volna őket.
Hát ilyen érzés lehet Isaacnek. Szörnyű, soha senkinek nem kívánnám ezt. Mostmár értem miért nem szerették volna elmondani. Bár ne lettem volna ilyen buta. Isaac...pedig ezért nem szerette volna elmondani. Mert még ő se tudja igazán?
-Nem te tehetsz róla, tudjuk hogy nem szeretted volna.-jön közelebb hozzám Stiles. Nekem pedig könnyek gyűlnek a szemembe. Annyira nem őszinte Stiles hangja, pedig nem önszántamból csinálom. Higyjék már el! Nem bírom itt tovább, el kell mennem. A kék szememmel ránézek Stilesra aki megtorpan. Majd lefutok a lèpcsőn, nem tudom hova kellene mennem de semmiképp sem olyan helyre ahol árthatok másoknak. Az erdő. Az tökéletes, a sűrűjében el tudok rejtőzni, ott még a madár se jár. Gyorsabb tempóra kapcsolok alig fél perc alatt odaérek az erdő széléhez. Ember fejjel az utat se tudom, pláne nem kibírni ennyi futással. Mintha az ösztönöm irányítana ugyanúgy mint mikor Scottékat bántottam. De teszek róla hogy ezek az indulatok jó ideig ne kerüljenek elő, vagyis reménykedni szabad. A lábam se éri a földet úgy rohanok, majd mikor egy jó nagy fához érek az erdő közepèben fel szeretnék v rá mászni. De hogy? Nincsenek karmaim és a sírástól feldagadt arcomtól se látok mindent. De ami Dereknél történt azt, hogy csináltam? Olyan mintha repültem volna. Vagy csak hatalmasat ugrottam volna. Hátha megint sikerül. Becsukom a szemem mély levegőt veszek és elrugaszkodok majd hirtelen nem érzem a talajt a lábam alatt. Feljebb és feljebb megyek majd megkapaszkodok a legfelső ágában a fának amit már a lombkorona takar és ráfekszem. Most nem tudom eldönteni hogy sírjak vagy nevessek. Szinte repülök, de milyen áron?
Ahogy ülök és gondolkozok egyszer csak lépéseket hallok meg. Majd beszélgetést.
-Eddig éreztem, innen elvesztettem a nyomát.-mondja Derek. Miért vannak itt, és ki van még vele? Az ágaktól és levelektől nem látok semmit. Csak hallok, de olyan tisztán mintha két centire lennénk egymástól.
-Én sem érzem, lehet hogy tovább ment.-hallom Scott hangját is.
-Mindegy, csak ne tegyen kárt magában.-hallatszik Isaac aggódó hangja is. Ami miatt megdobba a szívem félő, hogy meghallják.
-Jah, csak bennünk, nem?-kiált Peter. Ha fel tudnak állni ezek szerint jól vannak. De soha többet nem bíznak meg bennem, legalábbis Peter. Arrébb kúszom a fán, hogy láthassam is őket de ők engem ne.
-Hagyd abba, te is tudod hogy a harpüiák milyenek. Nem tehetnek róla. Csak tudnám hogy mitől hagyta abba az ámokfutást.-sóhajt Derek.
Isaacre nézek, kicsit zavart képet vág. Mintha vívódna magával hogy most megszólaljon-e vagy se. Végül inkább hagyja a dolgot és elgondolkozik. Vele együtt én is. Mielőtt abbahagytam Isaacre néztem és miatta maradz abba. Nem tudom biztosra csak érzem. De közvetlen akkor ő is értetlen arcot vágott.
-Menjünk vissza ha úgy érzi majd magát biztos vissza jön.-ránt vállat Peter. Nagy vonakodással de mindenki beleegyezik ès elmennek. A talpuk alatt ropognak az őszi levelek.
1 hónapja ilyenkor otthon ülnék az egyik New Yorki felhőkarcolóban és minden percét kiélvezném a nyugodt tinédzser életemnek. De most egy természetfeletti lèny vagyok. Akit csak úgy megteremtettek a Rettegés Doktorai akik, ha úgy gondolják meg is ölhetnek. Anya pedig mit sem tud erről az egész világról. De nem is szeretném, hogy tudjon. Elég ha csak én rettegek. Magamtól. Vagy az még csak nem is én vagyok, hanem egy harpüia, ahogy mondta Peter. Csak tudnám, hogy mi az.
Visszamászom az eredeti rejtekhelyemre és a madarakat figyelem,ahogy könnyedén szállnak.
-Na? Csak nem megijedtél?-hallom meg Theo hangját lentről. Ami szinte a fülemben cseng. Összébb húzom magam, nehogy meglásson és nem válaszolok neki.-Ugyan, csak társalogni akarok.
-Menj innen.-motyogom és a tenyerem a fülemre tapasztom.
-Örülj, hogy én jöttem és nem Hayden. Ő megölne, én segíthetek neked az erőd megfékezésèben.-nevet.
-Ugyan, te csak rosszat akarsz nekem.-mondom. -Nem bízol bennem igaz?-kérdezi.
-Már miért bíznék? Nem az a Theo vagy aki voltál.-válaszolok.
-Te se vagy már a régi Rose. Az emberek változnak. Erre te vagy most a legjobb példa.-mondja nyugodt hangon. Amikor kisebbek voltunk megengedtem neki, hogy a második nevemen hívjon és azután szinte csak úgy szólított.
-Theo, ha annyira segítőkész lennél nem fenyegettél volna meg.-hozom elő az érvem.
-Nem, valóban nem. De most hogy már tudom mekkora erő birtokában vagy. Szeretnélek a falkámba.-mondja magabiztosan.
-Falka?-értetlenkedem.
-Van egy falkám, mint ahogyan Scottnak. Lefogadom ő nem kért meg hogy legyél benne. Neki csak egy púp lennél a hátán. Egy kislány.-szándékosan szeretne felhúzni, tudom. Gyűlölöm hogyha kislánynak tekintenek. De nem szabad engednem a kitörni készülő szörnynek.
-Theo, menj innen.-kérlelem.
-Azt hiszed Scott nem hagyna ott ha még egyszer előtörne belőled a bosszúvágy? Ne nevettes, csak addig van ott neked míg a szófogadó unokahúga vagy.-mondja gúnyosan.
-Ugyan, ebből semmi nem igaz.-mondom. De kezdek elbizonytalanodni. Lehet  valahol igaza van és csak kényszerből hozott el Peterhez, hogy meg mondja mi vagyok.
-Ismerlek, tudom miket gondolsz most és miket fogsz. Tudom pár fontos titkodat. Tudok a betegségedről. Tudom hogy tetszettem neked...és ezért is fogsz segíteni nekem.-dől neki a fának amin vagyok.
-Az azelőtt volt mielőtt te is megváltoztál.-vágok vissza.
-Nyugi, csak egy ajánlat ha átgondoltad keress meg.-mondja és elsétál magamra hagyva a gondolataimmal amit most rendesen összekuszál ez a párbeszéd. Scott szeretne engem a falkájába vagy zavarnám őt? Theohoz soha nem kapcsolodnék, régen fülig szerelmes voltam belé a kinézete és a magabiztossága miatt. Aztán kezdett elhatárolódni és furcsán viselkedni majd a nővérét sem láttam többé. Azt mondta, hogy elment egyetemre egy másik államba, de nem hittem neki és most se hiszek. Haza kellene mennem. Már sötétedik és a gyógyszeremet sem vettem még be.
Lassan sétálok, amennyire csak tudok. Azon az útvonalon amit még Isaac mutatott meg. Amikor hazaérek óvatosan benyitok és Stiles ugrik a nyakamba. Szinte hallom ahogy leesik az a bizonyos kő a szivéről.
-Annyira örülök hogy itt vagy.-mondja és a füléhez emeli a telefont, hogy szóljon Scottéknak, hogy hazajöttem. Megragadva az alkalmat elmegyek beveszem a kis kapszulámat és visszamgyek Stileshoz.

-Nem haragszotok rám ugye?-kérdezem este amikor már megérkezik Lydia, Scott és Kira meg Liam és Mason is meg egy fekete bőrű férfi, Dr. Deaton.
-Nem, nem dehogy is csak legközelebb ne tűnj el. Peter elmondta pontosan mi az a harpüia ha érdekel elmondjuk.-mondja miközben átkarol.
-Szerintem érdekli, hogy micsoda.-mondja Stiles amire Scottól egy szúros pillantást kap. Majd Lydia kezd bele:
- A harpüiat vagy hárpiát mindent beszennyező, gonosz ártalmas lénynek gondolják. Haragjukat csak az igaz szerelmük képes csillapítani. Ilyen lények csak nők lehetnek, mert 3 mitikus nővértől származik a név akik vihardémonok voltak a görög ókorban. Csak ennyit tudok.-sorolja mire mindenki értetlenkedve néz. Én azért mert mert nem értem a többiek reakcióját.
-Te ott se voltám amikor Peter mesélt...-kezdené el Stiles.
-Nem mert úgy ahogy ismerem őket.-ránt vállat. Mason valóságosan le van taglózva.
-Szóval igen, de ábrázolásaik különbözőek. Néha emberfejük van, sőt arcuk akár szép is, máskor rút arc vagy egyenesen madárfej kerül a testükre. Szárnyaik nagyok, pl: amikor ott voltunk Dereknél szinte szökdeltél a levegőben de a doktorok nem tudták nagyon megalkotni a szárnyakat vagyis gondolom. De a hatalmas karmokat igen.-folytatja Scott amit Lydia elkezdett.
-De ha azzá változol aki belsőleg vagy akkor Louisa hogy lett hárpia?-kérdezi Liam. Remek... velejéig romlott vagyok. Lehet hogy emiatt kellek Theonak.
-Nos, nem hiszem hogy ez érdekelné a Rettegés Doktorait. Hayden például Wendigo lenne a természete alapján, de vérfarkas. Sőt ott van az a másik fiú aki például Kitsune de még csak nem is ázsiai.-mondja nyugtató hangon Dr. Deaton.
Beszélgetünk egy keveset és mindenki szétszéled. Lydia marad itt csak. Aki lent még vált pár szót Scottal.
Én felmegyek és bepótolom a házi feladatokat, de tanulni már nem marad erőm se időm. Lezuhanyzom és fogat mosok. A tükörben újra magamat látom és nem a szörnyet. Kimegyek a pijimben az enyhén vizes hajamat törölgetve. Amikor kopognak. Kinyitom és Lydia áll ott.
-Miért jöttél?-kérdezem kedvesen.
-Mert a fiúk azt mondták hogy amikor Isaacet akartad megtámadni akkor álltál le. És ugye, a szerelem a harpüiáknál nagy dolog és esetleg nem lehet hogy Isaac lenne az igazi?-kérdezi tőlem.
-Hát...nem tudom tetszik meg minden. De...-kezdem el de közbevág.
-Nyugi, aludhatsz rá egyet csak gondoltam szólok. Jó éjt.-mosolyog és kimegy.
-Jó éjt!-kiáltok utána és ledőlök az ágyra és betakarózom. Isaac lenne az igazi? Nem is tudom, jóképű és kedves, de ma akkor láttam utoljára amikor az erdőben voltunk de akkor is nagyon szótlan volt. Remélem nem fél tőlem. Őszintèn én is félek magamtól. Túl hosszú volt ez a nap. Szinte azonnal lehúzza a szemhéjamat az álom.

*Isaac*

A suliban szinte mindenkit kerülök egész nap. A tegnapi dolgon kattog az agyam. Scotték azóta elmondták hogy mi van Lizivel. Ez egy kevés magyarázatot ad arra amit láttam.
Amikor Louisa felém közeledett vérszomjasan villogott a szeme. Aztán hirtelen rózsaszín lett és mintha elszégyellte volna magát. Csak 5 másodperc erejéig volt rózsaszín de ez akkor is megijesztett. Bele néztem és nem barna volt és nem is kék. Azóta nem szóltam róla senkinek. Szeretném, hogy Lizi tudjon róla először. Ami azt illeti a 6. óra óta nem láttam pedig azt mondta hogy itt lesz edzésen is. Idegesen felcsapom a fejemre a sisakot remélve hogy nem esik baja.
A Lacrosse kiszellőzteti a fejem. Egy kiadós edzés után az öltözőbe Stiles rohan be a pályára és hív oda Scottot és Kirát és engem is.
-Srácok! Apa azt üzente, hogy hatalmas baleset volt az autópályán 3 áldozattal  kettő meghalt egy még él de kórházban van. És a gyanusított az őrsön ül, gyanítják hogy természetfeletti ezért a segítségünket kéri. Parrish nem elég.-zihál. Lepakoljuk a felszereléseket elköszönük és megyünk is. Az autóban Stiles az idióta Donovant szidta hogy hogy támadhat meg valakit fényes nappal. Mindenki egy kicsit feszült. Valósággal berontunk a kapun, elől Scott. A Sheriff kijön az irodájából.
-Parrish bent van a vádlottal gyertek ti is.-mondja és betessékel minket. Amikor beérek meglátok valamit amire nem számítottam.
Louisa ül az irodában megtörten, lehajtott fejjel.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a Vote-okat! :)