Kedvesem | Szalai Ádám |

04.

Juhász Dorka

- Bejöhetek? – dugta be a fejét Bazsi és Berci. Bólintottam egyet és hagytam, hogy a focista mellém üljön, aztán magához húzzon. Berci leguggolt elém, hogy szemmagasságban legyünk és egy apró mosolyt küldött felém.

- Mostanában mindig ez megy. – szipogtam. – Ki vagyok merülve és csak azt akarom, hogy ennek vége legyen, hogy minden olyan legyen, mint régen. – motyogtam, de egyikük sem mondott semmit, így elhúztam a számat. – Én vagyok a hibás mindenért, rajtam vezeti le a feszültségeit. – ráztam meg a fejem kicsit, aztán megsimítottam a hasamat, ugyanis Beni megint mocorog. – Mindig ezt csinálja, ha összeveszünk. – néztem rá a pocakomra, aztán Bercire.

- Én lemegyek. – sóhajtott fel. – Ne stresszeld magad, kérlek. – simogatta meg a karomat, én pedig megfogtam a kezét.

- Ne veszekedjetek vele. Igaza van. Ha őt elveszítem tényleg nem marad senkim. – néztem a szemeibe.

- Dorka, nem vagy egyedül, itt vagyunk neked, a családunkba tartozol, Bazsi is folyton melletted van, Priskáék, Vargáék. Nem vagy egyedül. – mondta és egy puszit nyomott a fejemre, aztán tényleg kiment. Jól estek a szavai, de jelenleg jobban fájt az újabb veszekedés. Balázs az oldalamat simogatta, én pedig a hasamat.

- Mi van, ha szétmegyünk? Nem fogom tudni egyedül felnevelni Benit. – sírtam el aggodalmamat Balázsnak, aki ma már másodjára vígasztal, mert sírok.

- Sosem leszel egyedül, Szala szeret téged, csak adj neki egy kis időt, hagyd, hogy magával foglalkozhasson, mert nemsokára nagy teher zúdul rá. Kettőtöket kell eltartania és ő is ugyan úgy fél, hisz nem tud veled lenni minden órában. – igaza volt, sikerült túlreagálnom mindent, viszont ezt ő is elmondhatta volna, nem kellett volna az a sok felesleges veszekedés. A felesleges veszekedések, ezek voltak, amik tönkretették az előző kapcsolatát is.

---------------------- ❇️ ----------------------

2015. szeptember 14.

Dorka fáradtan ült le az asztala elé, egy hónapja, hogy Csilla jár hozzá, ám a pszichológus esze teljesen máshol jár mostanában. Az elmúlt egy hónapban mindent megtudott Szalai Ádámról, na jó, majdnem mindent, de ami fontosabb, hogy a foci az élete részévé kezdett válni.

- Kezdem érteni, hogy mit is jelent, ha azt mondják, hogy törődjek magammal is. Ádám tegnap megcsalt. - nézett Csilla a meglepett nőre, aki pár pislogás után megrázta a fejét.

- Tessék? – kérdezte, hogy biztosan jól hallotta-e.

- De azt hiszem ez már nem fáj. Teljesen elhidegültünk egymástól és neked köszönhetem, hogy nem vagyok egy roncs. Készen állok egy nyugodt új életre. – mosolygott vidáman és őszintén Csilla, amit Dorka ezelőtt még sosem látott. – Örökre hálás leszek. – állt fel a lány.

- Ez a dolgom, de biztosan rendben leszel? – állt fel Dorka és félve nézett Csillára, az ex-focista barátnőre.

- Persze, de szerintem kicsit kezelésbe kellene venned Ádámot, neki is vannak bajok a fejében. – rázta meg a fejét egy nagy mosollyal, ekkor Dorka még nem is sejtette, hogy mindezek mögött ő állt, mert akaratlanul is beleférkőzött egy kapcsolatba, amit próbált megmenteni. Ádám fejében is csak Dorka volt és ez fordítva is igaz.

Dorka sokkolódva nézte Csillát, ahogy rendezi a számlát, aztán mosolyogva és magabiztosan elhagyja a szobát. Mindig örül, ha a pácienseinél ezt látja, egy teljesen más ember sétál ki innen mindig és ő ezért él.

Dorka a nap végén már a dokumentumait pakolgatta, mikor kopogtattak az ajtaján és maga, az egy hónapja nem látott Ádám lépett be rajta. Lassan felegyenesedett és levette a szemüvegét.

- Ugye nem zavarom? – kérdezte Ádám egy pimasz mosollyal.

- Már végeztem mára. – pillantott fel a focistára, egyenesen a szemeibe meredt, amelyek segítségért kiáltottak.

- Remek! – csattant fel Szalai. – Akkor esetleg egy kávé beleférne az idejébe? – kérdezte reménykedve, de Dorka csak letette a kezeiben lévő papírhalmot és felsóhajtott.

- Ádám, kérem üljön le. – mondta Dorka magabiztosan és gyorsan a helyére sietett.

- Jaj, ne már, most ki fog kosarazni. – sóhajtott fel szomorúan a focista és egyből az jutott eszébe, hogy drága öccsét ezért lebirkózza, hogy biztatta erre a cselekedetre.

- Most szakítottak a barátnőjével két év után. Hagynia kell, hogy leülepedjen az a sok érzése, éljen, bulizzon, focizzon. – javasolta Dorka, habár mindennél jobban szeretett volna a focistával kávézni, pedig nem is szereti a keserű italt.

- Szóval nem tettem jó benyomást magára. – szomorodott el a férfi és inkább felállt a helyéről, Dorka ekkor látta meg a szál vörös rózsát. A szíve belesajdult, de úgy érezte jónak, ha most elengedi ezt az embert. Viszont a szíve kiszabadult az agya által alkotott börtönből és nem hagyhatta, hogy szó nélkül tűnjön el a focista az életéből.

- Ádám, gratulálok, hogy EB-pótselejtezőt játszhatnak. – szólalt fel Dorka még mielőtt Szalai elhagyta volna a szobát. – Amit mondtam tartsa be, én itt fogok várni. – húzta kis mosolyra a száját, aztán a virágra pillantott. A focista meglepetten álldogált, mint egy félénk öt éves kisfiú, aztán szégyenlősen a doktornő felé nyújtotta a rózsát. – Egy gyönyörű rózsa jár, amiért tudom mi az a les. Már megérte. – nevetett fel.

- Én akkor...

- Sok sikert Ádám, szurkolni fogok magának. – és így váltak el akkor, habár mindketten tudták, hogy maximum csak hónapok múlva, esetleg a pótselejtezők után találkozhatnak, mégis reménykedtek, hisz mindketten ezt akarták.

  ---------------------- ❇️ ----------------------

Kinyitottam a szemeimet, úgy néz ki, hogy sikeresen elaludtam, ám ami jobban meglepett, hogy a kis kanapé ki volt húzva és volt rajtam egy takaró. Egy egész éjszakát átaludtam volna?

Felterpeszkedtem a kanapéról és kisétáltam Beni szobájából, lesétáltam a nappaliba, onnan pedig átmentem a konyhába. Az asztalnál ült Ádám és egy borítékot szorongatott, amit elég koncentráltan bámult. Félve megálltam az asztal másik végénél és megtámaszkodtam a széken. Ennyi lett volna a kettőnk története? Féltem tőle, hogy most egy olyan döntést fog meghozni, ami egy egész életre kihathat. Egy aprócska életre, aminek én is a felelőse leszek.

- Minden rendben? – kérdezte halkan, én pedig csak bólintottam egyet. – Akkor jó. – suttogta.

- Ádám...

- Kell egy kis idő Dorka. – vágott a szavamba. A szívem majd kihagyott egy ütemet, még jobban féltem, mint eddig. – Ugye megérted, ha én pár napra elmegyek? Szükségem van rá. – behunytam a szemeimet, és gyorsan kihúztam magam előtt a széket, hogy le tudjak ülni rá. Remegtem. Minden itt fog eldőlni és muszáj vagyok felelevenítenem magamban azt, amit Bazsi mondott és az alapján cselekednem.

- Tedd rendbe a gondolataidat Ádám. – bólogattam, de nem néztem rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Mi lesz velem egyedül? Az agyam zakatolt, szinte már pánikoltam, főleg miután Ádám felállt és a megpakolt nagy sporttáskáját felemelte a földről. Máris elmegy?

- Ibizára megyek Vilivel és Horival 3-4 napra, vagy egy hétre, nem tudom. Anyáék várnak téged, legyél ott addig. Ne legyél egyedül. – megdörzsöltem a könnyes szemeimet, erőm se volt felállni, csak néztem őt szomorúan. – Köszönöm, hogy megérted. – mondta, aztán elhaladt mellettem és már csak az ajtó csukódását hallottam.

Nem tudom meddig ülhettem ott az asztalnál a kezeimbe temetve az arcomat, pánikolva és elveszettnek érezve magam, mikor az ajtó újra becsapódott. Hirtelen ugrottam fel, de nem Ádám jött vissza meggondolva magát, hanem Bazis állt az ajtóban a bőröndjeivel. Megremegtek az ajkaim és sírva borultam a karjaiba. Mi a franc fog történni?

Sziasztok! Itt a negyedik rész, hogy tetszett? 😊
Jövőhéten hozom a következőt.
Puszi xx