Kedvesem | Szalai Ádám |

01.

Juhász Dorka

Újabb nap telt el mikor Ádámot nem is lehetett látni, csak reggel, illetve mikor este hazaért, én pedig addig itthon szenvedtem a hatalmas pocakommal. Persze megdolgozik a sikerért és azért, hogy jól éljünk mégis annyira hiányzik és vannak dolgok, amiket egyedül már nem tudok megcsinálni, de most az ágyban feküdve minden olyan tökéletesnek tűnt. Vártam, hogy befeküdjön mellém, de percek múlva sem jött, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megnézem mit csinálhat ennyi ideig. Felültem és szépen lassan tornáztam fel magamat és mentem be a konyhába, hiszen onnan jött az egyetlen fényforrás.

- Mit csinálsz? - kérdeztem meg tőle, ugyanis káromkodva turkált a gyógyszeres dobozban. Hátra pillantott, de nem méltatott válaszra, hanem folytatta, de végül minden a földön kötött ki és ez a hangzavar a kisbabánkat is felébresztette, ugyanis a lábaival majdnem átszúrta a hasamat. Rá raktam a kezemet, de nem nagyon nyugodott, ahogy Ádám sem.

- Menj aludni. - mordult rám, amitől elszorult a torkom és könnyek szöktek a szemeimbe. Lenéztem a földre és a lábaim előtt hevert a terhességi teszt, ami pozitív lett, az ajkaim megremegtek és a könnyeim kicsordultak. - Dorka. - pillantott rám, de már sokkal kedvesebben szólt hozzám, olyan édesen. - Nem akartalak megijeszteni, pihenned kéne és nem utánam rohangálnod. - jött közelebb, de nem néztem rá.

- Egész életemben utánad rohangáltam Ádám. Végig követtelek Németországban, a távkapcsolatot is miattad hagytam meg lehetőségnek, úgyhogy ne kérj tőlem lehetetlent. - ráztam meg a fejemet.

- Én ezt nem kértem Dorka, te választottál engem és ezt az életet. Sajnálom, ha végül nem tudtalak boldoggá tenni. - húzta el a száját.

- Szerinted boldogtalan vagyok? Ádám, pár hét és megszülöm a gyerekünket, hihetetlenül boldog vagyok.

- De? - vágott a szavamba.

- De te más lettél egy ideje. Nincs időd rám, vagyis ránk. - raktam a hasamra a kezemet. - Vannak dolgok, amiket már nem tudok egyedül megtenni és te meg sem kérdezed, hogy miben segíthetnél. Oké, megértem, ha felszedtem pár kilót és már nem tetszem, de legalább a gyerekeddel törődsz még, ez plusz pont. - szipogtam.

- Nagyon kérlek, hogy ne mondj hülyeségeket Dorka. Szeretlek téged, mindennél jobban, nem véletlen kértem meg a kezedet. Viszont meg kell értened, hogy az élet velem ilyen. Sajnálom, hogy keveset kérdeztem, hogy mi van veled, de nem tudok mindenre odafigyelni miközben egész nap terhelnek. - és természetesen neki áll feljebb. Megtöröltem a szemeimet, aztán láttam meg, hogy vérzik a keze, aztán szétnéztem a földön és megtaláltam a fertőtlenítőt, mellette pedig a gézt, viszont lehetetlen lett volna, hogy azt én vegyem fel. Segíteni szeretnék neki, de képtelen vagyok rá. Meleg kezek simultak a hasamra a hátam mögül és a nyakamba fúrta a fejét. - Szeretlek titeket. Mindennél jobban.

- Én nem fogom bírni egyedül a gyerekkel Ádám. Kevés vagyok hozzá. - motyogtam neki. - Ha nekem egy-két éven belül benyögöd, hogy átigazolsz én komolyan összeomlok. Nem akarok többet költözni, nem akarom, hogy a gyerekünknek ne legyen egy biztos pontja, nem akarom majd a barátaitól elválasztani. Nem akarom, hogy folyton a beilleszkedéssel küzdjön.

- A francba már Dorka! - kiabált bele a fülembe. - Ez vagyok én, ez az én életem és te engem választottál! Azt mondtad, hogy követsz bárhova, hogy meghalnál nélkülem! - akadt ki, és talán nem jogosan, de igaz volt minden szava. A kicsi Szalai pedig tökéletesen megérzi, ha veszekszek az apukájával, hisz mintha ő is ellenem lenne akkorákat rúg. Kerestem Ádám kezét, hogy megtámaszkodhassak, de nem találtam, amitől csak pánikoltam.