Kedvesem | Szalai Ádám |

16.

Szalai Ádám

Boldogan mentem be a kórházba, ugyanis ma hazahozhatjuk Benit végre, viszont egyből elkapott a szomorúság mikor megláttam Dorkát. Már negyedik hete, hogy ilyen rideg velem. Leraktam a babahordozót az ágyra, aztán közeledni próbáltam Dorka felé, de nem engedte, így csak sóhajtottam egyet és inkább megfogtam a kissapkát, amit a fiam fejére húztam óvatosan. Épp bejött a doki, aki elkapta Dorkát, így hát én vettem ki Benit és helyeztem bele a hordozóba.

Dorka mögöttem sétált, ami zavart, a kezemben Beni volt a hordozóban. Végre itthon van ő is. Mosolyogva léptem be a házba, ahol testvéreim, a lányok és Bazsi voltak. Viki és Zsani már ugráltak örömükbe és igen, Balázs is. Letettem a földre a hordozót, aztán Dorkára néztem, aki mellettem állt, de csak nézte Benit.

- Nem baj, hogy itt vannak? – böktem a nappali felé.

- Nem. – motyogta. Sóhajtva leguggoltam a fiam elé és kihalásztam óvatosan, aztán Dorkának adtam, aki az egyik kezével fogta, míg a másikkal a fejét simogatta. – Itthon vagy. Ígérem most már mindentől megóvlak, nem kell többé szenvedned. – suttogta szipogva, amitől a szívem megfájdult. – Ígérem, hogy jó anyukád leszek most már. – megdörzsöltem a szemeimet és én is megsimogattam Benit.

- Én pedig mindkettőtökre fogok vigyázni. – mentem közelebb Dorkához, aki egyből hátrált. Mi a franc van? Bementünk a nappaliba, ami tele volt kék lufikkal és csomó ajándékkal. Dorka leült a kanapéra Benivel, én pedig csak lepacsiztam a srácokkal.

- Jaj, de pici. – máris Beni köré tömörültek a lányok, így hát Bazsi mellé sétáltam.

- Na mizu? – kérdezte. – Milyen érzés?

- Más. Ez még nem boldogság Bazsi. Ez egy rémálom. Félek Dorkától, mármint a depressziójától. Utána olvastam, hogy az újdonsült anyukáknak lehet ilyen depressziójuk, főleg, akiknek koraszülöttjeik vannak. Minden stimmel Dorkával kapcsolatban és félek, hogy ebbe bele fog őrülni. – pillantottam rá könnyes szemekkel, de ezt gyorsan eltüntettem, aztán hátba veregettem csapattársamat

- Ádám, lehoznád Beninek a nyusziját, meg nekem egy rongy pelust? – kérdezte, de nem nézett rám, ezért szomorúan siettem fel és vittem neki, amit kért. Leültem mellé a kanapéra és csak a fiamat néztem. Csodálatos.

- Üdv a kiscsaládban. – mosolygott Bazsi és megsimogatta Beni arcocskáját.

Két hét telte el mióta hazajöttünk a kórházból, én pedig egyre jobban feszülté válok. Dorka csak akkor szól hozzám, ha nagyon muszáj, kerül engem, és a kanapén alszok természetesen.

Épp Benit babusgattam mikor megcsörrent a telefonom, amit ő hozott oda nekem könnyes szemekkel. Kivette a fiamat a kezemből és érdeklődve néztem a készülékre. Csilla hívott. Behunytam a szemeimet és megdörzsöltem az arcomat, aztán egyből utána mentem. Letette Benit az ágyába, aztán csak nézett engem.

- Menj el! – morogta halkan.

- Dorka, nem csaltalak meg! Nem foglak megcsalni!

- Nem érdekel Ádám. Elegem van belőled és az idióta életedből. – nem kiabált, hisz akkor felébresztette volna Benit, viszont a tettei most fájóbbak voltak. Levette a gyűrűjét az ujjáról, amivel egykor nagy mosoly csaltam az arcára, örömkönnyeket a szemébe és most a mellkasomhoz vágta. – Végeztem veled. – mondta, aztán becsukta előttem az ajtót. Hitetlenkedve álltam még mindig a folyosón, úgy éreztem, hogy minden kiszállt belőlem, egyszerűen üres lettem.

Könnyes szemekkel sétálgattam a városban és a gyűrűt néztem és a sors fintora, hogy Bazsi, Priska, Petra és Lia épp akkor sétáltak velem szemben, ám ez cseppet sem érdekelt, csak mint egy ötéves zokogva borultam barátom karjaiba, aki értetlenül állt a dolgokhoz.