Szelemekkel suttogó (Bts ff)

2.

2017. október 27.

Ősz van. A második kedvenc évszakom. A barátaim mindig mesélnek az őszről. És az ő szemükkel is láthatom a világot. Szeretem az őszt. Ilyenkor minden csendesebb és nyugodtabb. A fák levelei gyönyörű színekben pompáznak. Ilyenkor szoktak a párok elmenni egy romantikus sétára. Honnan tudom mind ezt? Onnan, hogy a barátaim mutatják meg minden nap a világot. Reggel van. Valaki bejött hozzám és éreztem, hogy engem néz. Kinyitottam a szemem és egy idősebb orvos volt. Megint egy hazugságokkal teli egy óra lesz!

- Nos! Ön bizonyára Kwon Seo Haneul!

- Én vagyok az! Mit szeretne?

- Mond el, hogy miért vagy itt! Nyugi csak mi ketten vagyunk! Senki más!

- Ez nem igaz! Legalább 10 ember benn van a szobában! Csak ön nem tudja látni őket!

- Pardon? Nem értem kisasszony!

-A barátaim! Ők is itt vannak! Csak nem tudja látni őket! De én hallom és látom azt, amit más nem!

-Szóval az ön barátai láthatatlanok?

-Csak mások számára! Nekem nem!

-Akkor képzeletbeliek?

-NEM!! Ők igen is léteznek! Csak már meghaltak!

És egy újabb óra veszekedés egy orvossal, aki azt bizonygatta, hogy elmebeteg vagyok és, hogy nem léteznek a barátaim. Mondhatom szuper volt! Mikor kiment az orvos, összekuporodtam az ágyamon és sírdogálni kezdtem. Ekkor jött elő mindenki. Luca, Jackson (a nővér fia), Jinsu és még sokan mások. Luca és Jack átöleltek és nyugtatgattak. De nem tudtam valahogyan megnyugodni. Miért kell mindennap beállítani egy őrültnek? Nem vagyok az! Igen is léteznek a szellemek! Mikor észbekaptam, már az ágyhoz voltam kötve. Orvosok és nővérek körbeálltak és próbáltak nyugtatni. A sarokban ott álltak a barátaim is. Szomorúak és ijedtek voltak. Ekkor vettem észre, hogy rohamom van. Nálam ez természetes vol valamennyire. Mikor valaki felidegesített rohamom lett sé itt kötöttem ki. Már megszoktam. 5 perc és le fogok nyugodni, mert belémlőnek egy nyugtatót, amitől ki leszek ütve. És ez napi szinten megy. És csodálkoznak rajta, hogy még mindig antiszoc vagyok! Nem is értem miért?! De most nem adtak be semmit. Fél órán át hagytak ott vergődni és nem adtak be semmit. És 1 óra szenvedés után végre abbamaradt minden. Leállt a rohamom. Kikötöztek és magamrahagytak. Szó szerint. És még a barátaim is eltűntek. Teljesen egyedül maradtam...