Szelemekkel suttogó (Bts ff)

10.

2017.november 04.

Csak ültem az asztalnál és reggeliztem. Mióta megtörtént az a paranormális eset, mindig velem van az egyik orvos. Folgyamatosan jegyzetelnek a hangulatomról, a beszédstílusomról és a gesztusaimról is. Bármit mondtam, csináltam vagy éreztem, felírták egy kis füzetbe. Különösebben nem nagyon zavart. Megszoktam, hogy elemeznek, de ez valahogyan más volt. Ők nem azért csinálták ezt, mert őrültnek hittek, hanem azért, mert tényleg a végére akartak járni a dolgoknak. És szerintem nagyon is érdekelte őket, hogy mi történik minden nap velem. Elmondtam nekik mindent, amit csak tudtam arról a világról, amit csak én látok. Teljesen más az az élet, mint az itteni. Ott van egy úgynevezett határtalan szabadság. Ott bárhova és bármikor elmehetnek, ha kedvük tartja. Szabadok. Őket nem kötik szabályok. Nekik nincsenek törvényeik. Nincsenek előítéleteik. Nem gonoszak és hűségesek is. Ők igazi barátok, ellentétben az emberekkel. Az emberek csak mások kárát akarják kihasználni, a saját érdekükben. Ez az érdek lehet utálat, piszkálás, vagy akár szeretet. Hogy hogyan lehet szeretet? Úgy hogy tetszik neki az a srác/csaj és azért szekálja. De a szellemek nem ilyenek. Ők mindig őszinték és megértőek. Ezért szeretem jobban azt a világot mint az emberekét. És miért veszem külön magamtól az embereket? Azért mert én már nem számítok annak... Mivel látom és hallom a halottakat, ezért mindentől el voltam zárva. Soha nem nevettem ki senkit. És ezédt az emberek kizártak a világukból. Én a két világ között ingáztam mindig is. És most, hogy figyelnek rám... Fura. Fura, hogy szemmel tartanak. Fura, hogy foglalkoznak velem. Fura, hogy egyenrangúnak tekintenek. Minden fura, ami mostanában történik velem... Akár a barátaimra, akár az új orvosaimra gondolok. De nehogy kihagyjam azt a démonszerű lányt, aki minden áron meg akar engem ölni a nagy semmiért. Nagyon jó nemde?

De visszatérve... Jin előttem ül a konyhában és üveges tekintettel néz rám. Csinált nekem rántottát is. Furcsa volt, hogy normális kaját ehettem, amit előttem készítettek el. Az elmegyógyintézetben mindig nyugtatót vagy valamilyen gyógyszert tettek a kajába és nem is tudtuk, hogy mit eszünk. Nem, hogy még nézni! Harmadik nap vagyok itt, de nagyon szeretem a társaságot. Kedvesek és megértőek velem. Tisztában vannak vele, hogy még nem teljesen bízok meg bennük. De ennek ellenére próbálkoznak és nem hagynak csak úgy magamra. Talán a legjobb kapcsolatom Jin-nel van. Ő érti meg legjobban a helyzetemet, de a többiek is! Nehogy félre értse bárki is! 

-Ízlik?

-Hm?

-Ízlik a rántotta amit csináltam neked?

-Persze! Nagyon finom! Köszönöm!

-Nincs mit köszönnöd! Természetes, hogy csinálok neked reggelit!

-De, hogy nekem külön csináltál... és nem a maradékot adtad nekem...

-Mert az intézetben csak a maradék jutott nektek?

-Csak engem tiszteltek meg ezzel. Úgy gondolták, hogy amúgy is meghalok egyszer és úgy sem hiányoznék senkinek!

-Ez rettenetes! De itt más rendszer van! Ha szeretnéd, akkor az éjszaka közepén is nekiállok főzni neked!

-Köszönöm, de szerintem arra nem lesz szükség! Nem szeretném, ha bárki is úgy érezné, hogy kihasznállak titeket!

-Senki sem fogja úgy érezni, erről most biztosítalak! Mindenki a nap bármelyik percében készen áll, hogy veled legyen! Ezeket a gondolatokat most verd ki a fejedből!

-Köszönöm, hogy ilyen megértőek vagytok!-és ekkor kicsordult egy könnycseppem. Jin azonnal felállt és hozzám sétált. 

Megölelgetett, mire belőlem kitört a zokogás. Sohasem voltam így megszeretgetve. Sőt. Soha nem foglalkoztak igazán velem az emberek. Azt hitte mindenki, hogy nekem csak a szellemek jelentik a baráti körömet és, hogy a halottaktól mindent megkapok amire szükségem van. Pedig koránt sem. Ők sosem tudtak érintkezni velem. Csak beszélgetni tudtunk egymással. De most, hogy kikerültem abból a börtönből és végre van aki végre törődik velem, nagyon jó érzés. De ugyan akkor nem nagyon tudom kontrollárni az indulataimat és az érzéseimet sem. Szóval lehet, hogy a következő hetekben a semmin elsírom magam, vagy egy rossz dologtól nevetek. Nem tudom, hogy mi fog rám várni, de mindent ki kell tapasztalni az életben...